Arra jó a bérlet, hogy olyan hangversenyre is eljutok, melyet "magamtól" biztosan
kihagynék. Miklósa Erika dalestje ebbe a kategóriába esik.
Hogy öregszem, arra bizonyíték az is, hogy régebben ki nem állhattam a szoprán
(opera) hangokat (és a klarinét, a csemballó, valamint a fuvola hangszínét), tegnap este
mégsem zavart.
Nem ragadott magával - az én "hibám" -, de kellemes kb. 75 percet szerzett a művésznő.
A hangjáról, megjelenéséről kár beszélni, még én is hallom, látom, hogy hibátlan,
profi. Az egyénisége csak helyenként súrol bele a "furába", alapjában megmaradt emberinek.
A direkt hangok nagy barátja vagyok (már az is zavar, hogy a hegedűsök, csellisták
állandóan "rezegtetik" a bal kezüket), valamint jelen pillanatban (az unalmas
legutóbbi In Flames lemez óta)a Kreator a kedvenc zenekarom a kontinentális
Európából, így nem csoda, hogy az olasz vígoperák nagyon messze vannak az
ízlésemtől és a Time To Say Goodbye kifejezetten untat, de a más stílusú
operákból vett áriák, illetve az A csitári hegyek alatt átirata nagyon tetszettek.
https://www.youtube.com/watch?v=UIM52TjiERM
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.