"Na, bakker, ha ez is eltört, jól nézek ki. NAGYON fáj, a törés nem fájt, remélem,
csak az izom. Ott nincs izom, és az nem így fájna. Nem merem/bírom kinyújtani és
még mindig nagyon fáj, te jó Ég! Ránézésre rendben van. Attól még bőven el lehet
törve, és ha rendben lenne, ki tudnám/merném nyújtani. Ne láss rémeket!
De akkor is nagyon fáj. Óvatosan kinyújtom, aztán lesz, ami lesz."
Ezek jártak a fejemben, miután focin keményen összecsattantam a saját kapusommal.
Olyan szerencsétlen helyen szállt belém, de nagyon (térddel? könyökkel?) az alkarom
könyökhöz nagyon közeli végénél, hogy vagy egy percig kínlódtam utána.
A többiek megértőek voltak: "A műtött karod? Nem? Akkor mit rinyálsz?"
Szerencsére nekik lett "igazuk", semmi bajom nem lett.
A gyíktól is félek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tizenkéthúr 2012.03.28. 17:44:18
Legközelebb jobban gondold meg mit választasz!
;)
Herb · http://herb.vorbis.hu 2012.03.29. 13:52:30