'Dark Night Of My Soul'

     Idén (ha nem tavaly), frekventált közterületen lőtte le magát egy görög férfi, jelezvén, hogy kilátástalan a helyzete, okolva érte a kormányát.
Nem régen láttam egy dokumentumfilmet egy buddhista szerzetesről, aki annak idején éhségsztárkolt az ellen, hogy Kínában olimpia legyen.
Mindezt azért írom, mert éppen akkoriban (a napokban) hallgattam (többször) ismét a nekem legjobban tetsző, Dino távollétében készült Fear Factory lemezeket. Ezek közül az elsőnek a nyitó dala a Slave Labour (Kényszermunka, Rabszolgamunka), a brutálisan erős, a címben említett sorral ("Istenem, segíts magamra öntenem a benzint").
Irgalmatlanul mély sornak tartom. (El is éneklik/üvöltik jónéhányszor.)
      Ez és a görög férfi is elgondolkodtattak, hogy mekkora elkeseredettség/lelki erő/hit kellhet ahhoz, hogy valaki önnön kínhalálával álljon ki valami mellett, valami ellen.
Szerdán az On The Spot (nagyszerű munkát végez a sorozat két készítője) ezzel a témával foglalkozott az Indiába emigrált tibeti szerzeteseken keresztül. Nagyon jó rész volt (bár gyakorlatilag mindegyik remek).
     Az első Rage Against The Machine lemezborítója (mutatom) a lángoló vietnámi szerzetessel valahogy nem érintett meg annak idején, de az idén kijött 20 éves évfordulós kiadvány borítója a már beütött. Azon látni, hogy ÜL a szerzetes. Döbbenet.
Néha fura dolgokon gondolkodom.

https://www.youtube.com/watch?v=0TJVHHQW6aE

      Hogy keretbe foglaljam ezt az írást: a Fear Factory dala (bár nem teljesen erről szól) egészen illik a fentiekhez. A feloldásnak szánt "I sold my soul" (Eladtam a lelkemet) ismételgetése pedig előbb még majdnem pozitívnak hat (ahol énekli), de végül csak a kilátástalanság árad abból is.
((Ilyen egy bejegyzést! Pedig ha valamit hülyeségnek tartok, akkor az a "vers elemzés".))
Mimózák számolják meg, hány lábdob ütés szól a "God" szótag alatt, mondjuk 1:01 és 1:02 között!
(Ex-edzőm, Szólamvezető Úr, Dobverő Gyár :)? 8? 16? Nektek illene hallásotoknak lenni ehhez.)

És nem csak a dob (Gene "Legenda" Hoglan), de az nagyon.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Hje75_zd3oU

Más is érzi (sőt, mostanra már gyakorlatilag MINDENKI tudja) az egyik régi bejegyzésemben írottakat (a Celtic idén már nem csak ijesztgette, de meg is verte a Barcelonat, nem 2 gólt tolva nekik két meccsen, de nem erről beszélnék :):
http://krap.blog.hu/2008/02/21/music_business
A Tankcsapda 990Ft-os áron (!!!), az egyik országos hálózattal rendelkező benzinkúton árulja, forgalmazza az új, teljes, 12 dalos stúdió albumát.
Meghúzta tehát egy magyar zenekar is az egyik lépést, amit már majdnem öt éve logikusnak láttam.
Az eredmény? Szinte azonnali aranylemez, sőt, öt nap alatt 8500-as eladás.
Ez a mai magyar helyzetben brutálisan magas mutató.
Bejött tehát a húzás. Csak gratulálni tudok az ötlethet, a bátorsághoz, a mohóság/panaszkodás helyetti gondolkodáshoz. Maximálisan megtérült.
Ennyit a zeneipar, "a rock halott" és a "már senki nem vesz CD-t" témáról.

Jajj, de hiányzott már!
Jó volt végre az új évadban/szezonban is látni, hallani kedvenc Szimfonikusaimat.
Nagy változás azon kívül, hogy egészségi okora hivatkozva (gondolom, neveltetése nem engedte, hogy városunk hazánkba települt polgármesterének köszönetet mondjon munkája ellehetetlenítéséért) lemondott a zenekar nem régen újra választott igazgatója, nem történt.
Mikor kiderült, hogy a "Népszerű" bérlet előadására szerváltam jegyet (köszi, T.!), aggódtam kicsit. Aggodalmamat Rossini: Semiramis nyitánya csak fokozta.
Nem annyira nyálas és/vagy kommersz, mint az olasz szerzők általában, nem is volt rossz, de nem igazán az én világom. (Vivalditól megmarom magam - ez a viszonyítási alap.)
Fekete-Kovács Kornél: Concerto hegedűre, szárnykürtre és zenekarra:
A szerző annyira (máig:) élő, hogy Ő maga volt az egyik (szárnykürt) szólista a kifejezetten ennek a zenekarnak a kérésére komponált mű előadásán. Hegedűn a beszédes nevű Bujtor Balázs volt a másik. (A második tétel "ajánlás Bujtor István emlékének".)
A concerto egy "free nagyzenekari mű", ha alkothatok stílusnevet, ugyanis szerkezetében, lazaságában erősen jazz jegyeket hordoz magán, de azért a nagyzenekari részek (is) dominálnak a jazzhez képest (számomra) konszolidált, kellően érthető és élvezhető szólók mellett.
Egyébként pedig hangos és jó.
Aztán, amikor azt hittem, hogy jön egy kellemes kis lezárás, akkor (derült égből lódobogás) a fülünkbe robbant az aznapi (egész heti?) zizi adag Sztravinszkij: Tavaszi áldozat (Le Sacre Du Printemps) című művének képében.
A címben a tavasz ne tévesszen meg senkit! Ez az eredileg balett alá szánt szerzemény egy pogány, emberáldozattal járó szertartás zenében.
Ősbemutatóján Párizsban verekedés tört ki a nézőtéren, de ha néhány hangszeres verekedne össze az előadás alatt, az sem biztos, hogy változást hozna a mű befogadhatóságában, dallamvilágában.
Napestig tudnám elemezni, de mindannyiunk érdekében ettől eltekintenék.
A lényeg (a South Park után szabadon), hogy meghallgatását semmilyen korosztály számára nem ajánlom.
Mindezzel együtt (meglepő, de) nem rossz.
Jó volt ismét hangversenyen lenni. Ezen a estén derekasan megdolgozott a zenekar a pénzééert.