'Dark Night Of My Soul'

..., de jól néz ki.

Florida, hol máshol.

Mint rajongó, és mint alkalmi kritikus is nagyon sok sajtó fotót láttam, kapok zenekarokról. Nagyon nehéz valami jót, egyedit alkotni a műfajban. A blog hosszú ideje alatt eddig csak egyetlen kép került ide ebben a tárgykörben (http://krap.blog.hu/2010/06/22/sick_of_it_all_1).
Most találtam egy másik zseniálisat.
Az ötlet, pláne a megvalósítás kiemelkedő.
A víz fröcskölés lábbal, az ütéstől kondenzálódó felhőgyűrű, a bennszülöttek repülő lándzsái (!!), és az egész sziklás rész... Nagyon, nagyon tetszenek.
Nagy Attila készítette. A zenekar (Cadaveres) Facebook oldaláról szereztem a képet.

      A csapat 10. lemeze. Akoriban jelent meg meg (2001.), amikor még nem volt ekkora divat a zenék netre szivárgása, főleg nem az albumok hivatalos kiadását megelőzően.
Mégis előbb hallottam, mint hogy a boltokba került. Sok tévedésem közül egy kapitális fűződik ehhez a 13 dalhoz. Ugyanis azt írtam róla - szerencsére nem hivatalos helyen, csak egy haveri fórumon -, hogy "Ez eszméletlenül jó, de ha tényleg ez az új lemez, és ki merik így adni, irgalmatlan nagyot buknak majd vele.".
Kiadták. Csak az USAban 426000 példányban vették meg, Európában is platina (még Magyarországon is arany). Nagy siker lett.
      A zenekar eddig kb. 4-5 jól elkülöníthető zenei átalakuláson ment át egyéni stílusán belül. Egy folyton újító zenekarnál csak így lehet.
A bukást arra alapoztam, hogy noha elektronikában utazó zenekarról beszélünk, ez gyakorlatilag egy gospel lemez. Enyhe jazz-es beütéssel. (A gospel is jazz, nem?)
Nyoma sincs popnak, táncolható ritmusoknak (kivétel: I Feel Loved), hatásvadászatnak. Gyakorlatilag egy jazzklubba ültetik a hallgatót, ahol Dave a lelkét is beleénekli mikrofonba az egyszerűen ringó alap ritmusokra.
(Hi-Fi a legjobb fajtából, de annyira szellős a hangkép, hogy a (frekvencia) közép gyakorlatilag csak az éneket jelenti.)
Még a két Martin énekelte dal (Comatose, Breathe) is illik az összképbe, bár nem a lemez kiemelkedő szerzeményei.
      Már a második Shine a lélek mélyéig ér, a Freelove sem sokkal marad el mögötte és az I Am You is rezdül rendesen, a záró Goodnight Lovers-re pedig nehéz szavakat találni. A When The Body Speaks talán a csapat leggyönyörűbb dala. Ex-gitáredzőm kb. ennyit mondott róla annak idején: ez egy sima (két párhuzamos?) ereszkedő x moll skála. Szakmailag valóban kb. ennyi (eljátszani sem kunszt), de olyan tartalom, mélység van benne, hogy... És nem csak Dave (nagyon mélyre lemenő) hangjában. A zene nem (csak) szakma.
Illetve, hogy nem kicsi szakmai tudással is lehet csodákat alkotni. Például egy angol, dúsgazdag, befutott, stadionokat megtöltő, elektronikus, kezdetben szinti-pop zenében utazó csapat letett az asztalra egy ennyire tiszta, szép, bensőséges albumot.
     A cím csalóka. A zene egyáltalán nem izgató - bár a lelket birizgálja rendesen.
És persze úgy szól, mint egy álom, de ez náluk alap.
Nem ez a legjobb lemezük, de (eddig) az utolsó 10 pontos a stúdióban felvettek közül.
Ide teszem, de nem ebben a minőségben az igazi.

Depeche Mode: Exciter

- Egy kiváló amerikait mutatok be, akinek az a dicsőség jutott, hogy már 1000 drogterjesztőt lőtt le. Hölgyeim és uraim, kérem üdvözöljék Frank Drebin hadnagyot a Különleges Ügyosztályról!
- Hát őszintén, az utolsó kettőt elgázoltam, amikor tolattam. Szerencsére tényleg drogdílernek bizonyultak.

- Micsoda alak! Hogy' lehet így kinézni?!
- Hé, emberek! Frank talált még egy áldozatot!

- Fehér férfi. Bajszos. Kb. 1 méter 80 centi.
- Az bajuszban eléggé feltűnő.

- Egy piros furgon!? Nagyon köszönöm. Könnyű lesz megtalálni.

- Te aztán értesz a bokszhoz!
- Csak annyira, hogy soha nem fogadok a fehér fickóra.

- Más furcsát nem vettél észre rajta?
- Hát csak azt, hogy fél méterrel magasabb és újabban bal kézzel ír.

Blőd, persze, de ahányszor látom, annyiszor nevetek rajta. Kellett a Csupasz pisztoly trilógia sikeréhez egy olyan karakter, mint Leslie Nielsen (nyogodjon békében!).