"I was mute from pain. The morphine wasn't working as I knew it should.
I knew a thing or two about opiates by that stage in my life. I knew the warm rush they offered, yet I was getting none of it.
They wheeled me into a room next to another guy on a gurney. The motion made me writhe in agony. "Dude, I broke my back," said the guy in the other bed. "And I'm glad I don't have whatever you have."
Néma voltam a fájdalomtól. A morfium nem úgy hatott, ahogyan kellett volna. Életem ezen szakaszában már tudtam ezt-azt az ópiátokról. Tudtam, hogy melegnek kellene elárasztania, de semmi ilyesmit nem tapasztaltam.
Egy szobába toltak, ahol egy fickó volt kerekes hordágyon. Agóniában vergődtem a mozgatástól.
"Haver, eltörtem a hátam," mondta a srác a másik ágyon. "És örülök, hogy nem az a bajom, ami neked, bármi is az."
"It happens in a flash, life does. Only the ever-deepening lines on my face tell me that I have been alive for a while. I don't feel any different. I still have geeky and adolescent thoughts. I still tell the same dumb jokes" ...
... "But then again, the real question is different: How did I manage to outlast that roof? To put it another way, how did I get here from there? And how did I find myself there in the first place? That's what I've tried to figure out through the process of writing this book. Because it certainly wasn't a given that my story would amount to anything more than a lurid cautionary tale. It had all the elements: sex, drugs, and rock and roll, and fame, fortune, and a fall. But instead, the story became-well, it became something else."
Egy szempillantás alatt történik, az élet ilyen. Csupán az arcomon lévő egyre mélyülő ráncok árulkodnak róla (nekem), hogy élek már egy ideje. Nem érzek semmi különbséget. Még mindig vannak tini gondolataim. Még mindig ugyanolyan süket vicceket mesélek...
... De az igazi kérdés más: hogyan élhettem túl a háztetőt? Másképpen fogalmazva, hogyan jutottam ide onnan? És mit kerestem ott? Erre próbáltam rájönni ennek a könyvnek a megírása alatt. Mert az egyértelműen nem volt biztos, hogy a történetem több lesz egy rémes figyelmeztető mesénél. Az összes eleme adott volt: szex, drogok és rock and roll, hírnév, vagyon és a bukás. Ehelyett a történet - nos, a történet valami más irányt vett.
"We all went back to Slash's place-he was living with his mom. It was obvious even on the acoustic guitar he played that first night that Slash was a special player. I was absolutely stunned by the raw, emotive power he so easily tapped. Slash was already in a league of his own and watching him play guitar was a "holy shit" moment."
Mindannyian visszamentünk Slash-hez, aki az anyukájával élt. Noha csak akusztikus gitáron játszott azon az első éjjelen, nyilvánvaló volt, hogy Slash spéci gitáros. Teljesen ledöbbentett a nyers, érzelmes erő, amely oly könnyedén jött az ujjai alól. Slash már akkor egy külön ligában játszott, és figyelni a játékát "azt az eget!" élmény volt.
/Részletek Duff McKagan könyvéből/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.