Már jó ideje országunkban él polgármesterünk, de Miskolc város közepére, állami pénzből az Újpestnek "minden, ilyenkor kijáró külsőséggel" ünnepséget szervezni a Magyar Kupa győzelméhez kapcsolódóan, a helyi viszonyok - finoman szólva is - messzemenő nem ismeretéről tanúskodik.
Egy lila azért ott volt. Kovács "ne sírj!" Zoltán. Alkalomhoz illő, ezúttal diósgyőri sálban.
A tegnapi "egyszálgitáros" videó megszólaltat. Káprázatos a hangja. Azzal együtt is, hogy olykor nem a legtisztább (ha én is hallom, akkor az már nagy tény :). Ott van benne az erő (egy női hangban!) és a mélység, a tartalom is.
A gitározása sem virtuóz, hiszen csak kvinteket, alap akkordokat tologat. Az egész mégis annyira egyben van. 3:12-nél egy (boundot vagy mit) osztásnyit félrefog, de azonnal korrigál. Hallgatva majdnem olyan, mintha direkt tett volna bele egy kis disszonanciát.
A tegnapi harmadik videóról pedig az jutott eszembe, hogy hányok az olyan emberektől, akik állandóan fotóznak, videóznak egy koncert első soraiban, de tény, hogy nagyon örülök, hogy pl. ezt/azt a felvételt elkészítette valaki és láthattam.
Az albumhoz pedig még egy gondolat: nem kell sok vagy nagy dolog ahhoz, hogy 10 pontos legyen nálam egy lemez, de az a megfoghatatlan valami elengedhetetlenül szükséges, ami nagyon kevesek sajátja.
És mert tudom, hogy vannak, akik csak a stúdióban felvett dolgokat szeretik hallgatni:
"All songs written by Brody Dalle"
Oh, de régen vártam egy ilyen lemezt. És még csak nem is tudtam róla, hogy várom.
Ahogy' öregszem, úgy csökken - rohamosan - az olyan új(abb) zenék mennyisége, melyek tetszenek, amelyekért lelkesedni tudok, és úgy értékelődnek még feljebb a régi kedvenceim.
Most esett le, hogy évek óta csak "kimérten", ""szakmailag"" hallgattam új zenéket.
Erre jön ez a (két gyermekes!!!) hölgy a semmiből és letarol. De valami nagyon.
Már a hangja visz mindent - nőies, mégis erős, eredeti, pimasz -, a zene pedig...
A zene pedig 100%-ban (de valami hihetetlen módon!) az ízlésem telibe lövése. Szétcsapta az agyamat, de belecirógat a lelkembe is.
Alter (sok mindent szeretek, de azért ez a "stílus" áll hozzám a legközelebb), az attitűd punkos, a hangzás pedig (a lemez jelentős részében) már-már metalos.
Intenzív, kemény (alter, vagy rock lemez létére pláne), sodró, üresjárat, töltelék, alibi nélküli, és semmi mű nincs benne.
Megfeküdtem az első hangoktól, a második dal rézfúvósainál pedig libbent a függöny, ahogy' elszállt az agyam.
Az elmúlt kb. 15 évben kétszer headbangeltem: a Motörhead koncerten (lehet, hogy csak a hangerő mozgatta a fejem? :) és most, ennek az albumnak már a legelső hallgatásakor.
A 9 dalból 5 tökéletes energiabomba. Az utolsó harmadban inkább az alter jelleg domborodik ki.
Telecaster-szerűség Stratocaster fejjel?! Johnny Rotten a pólón! :))
Ez az első szólóalbuma, de nem ma kezdte a szakmát.
Nem ragozom. Ha valaha hallgattatok meg albumot az ajánlásom, ismertetőm miatt, akkor ezt (de minimum az első hat dalt) ki ne hagyjátok!
Brody Dalle - Diploid Love
A Magyar Kupa döntő két szurkolótábora ügyesen megoldotta, hogy egyikük se szidja a b... MLSZ-t, így az nem is büntetheti őket vagy klubjukat ilyesmiért. :)
Hopp, a végén azért kicsúszott néhány B.MLSZ is:
Ha már annyi szó esik itt dobolásról. (A(z egyik) rögeszmémet még nem is említettem, de ideje: az "of"-ot ne ejtsük "f"-fel!!! Arra ott az "off". Báncsajafület.) Pepec dal. Végig indokolatlanul (???) sokat játszik a dobos, de egyáltalán nincs az az érzésem, hogy szétdobolja a dalt. Ügyes.
Shirley Manson (énekesnő, Garbage) és Sara Stewart (színésznő) egykor, és néhány évvel később.
