2015.06.08. 08:07 Krap
Lemezkritika (27.) - "Prodidzsáj? Az mi az? Az valahonnan nekem..."
Egy zenekar, akikről nem kell sokat írnom. Aki ezen a bolygón él és érdekli a (könnyű) zene, az hallott a csapatról, ismeri, hogy milyen stílusban alkotnak (milyen stílust alkottak).
A lemezt azt bizonyítja, hogy remek formában vannak. Elsőre (természetesen) gyengébbnek tűnt, mint a Fat Of The Land, sőt, talán az előző Inviders... albumnál is, de az Always Outnumbered...-et azonnal veri. Többedszer és alaposan meghallgatva viszont szépen jönnek elő a finomságai.
Fura egy főleg elektronikus zajokból és ösztön ritmusokkal alkotó brigádról ilyet írni, de mintha zeneibbek lennének, mint valaha. Mindezt úgy, hogy a fő ismérvük (szinte lehetetlen mozgás nélkül hallgatni a zenéjüket) megmaradt. Sőt. A dalaik felére remek klipet lehetne úgy forgatni, hogy "bedobnak" néhány kamerát a koncerten a bulizók közé, és kész.
Úgy hoztak létre ismét valami újat, hogy a lemezen ott van a karrierjük, eddigi munkásságuk szinte valamennyi állomásának stílusa, védjegye.
Nem minden "dal" üt óriásit, de összességében egy nagyon jó party lemezt alkotnak, tele rengeteg jó kis ötlettel. Mivel egyszerre átlag 4-5 összetevő szól, mindig van min csemegézni, ha éppen a fő téma nem kötné le az embert. Talán a szöveg is több az eddigieknél. Gyakran nem csak 2-3 sort ismételgetnek.
Aki valaha is szerette a zenéjüket, kedvelni fogja ezt az anyagot. Erős. Kellemes meglepetés.
"Tudom már, melyik a prodidzsáj!"
The Prodigy - The Day Is My Enemy (2015.)
Gyanítom, hogy a Wild Frontier vagy a Rebel Radio lesz a nagy sláger, de nekem most a Roadblox tetszik leginkább. És a lassú (!!!) dal az Invisible Sun. De a Get Your Fight On is bejön nálam a sodrásával.
Valahogy így kell őket elképzelni 2015-ben: https://www.youtube.com/watch?v=ltHhT-Atu1I
8,5/10 pont
