Sokan az AC/DC-re és/vagy a Motörheadre mondják (és én újabban Enyára :), hogy valójában csak egyetlen dalt játszanak/variálnak. Én ennél a lemeznél éreztem így. Nem minden hallgatáskor, de többször.
Valószínűleg igaz(ság)talanul és azért, mert erős a trió stílusa, de mit lehet tenni az érzésekkel?
Okozója lehet a zenekar énekesnőjének (Lábas Viki) hangja is. Nem tudom, van-e olyan, hogy túl karakteres egy hang. Ha van, itt ez a helyzet. (Ha nincs, akkor nem szóltam. :) Nem szeretném bántani, mert egyáltalán nem érdemelné meg, de tény hogy nálam a még-éppen-nem-báncsajafület határvonalon ugrál az album jelentős részében.
A zene kedves, kellemes, jó, igazi easy listening, rádióbarát. Nem primitív, de nem is köti le az agyat. Éppen nem pop, nem is alter, nem folk, nem akusztikus, de mindebből összegyúrt. Nincs bajom vele, mert sok a jó dal és az újszerűsége, egyedisége is üdítő, és elsőre nagyon hatásos. Viszont úgy érzem, nem sikerült 100%-osan kitölteniük ezt a 39 percet. El sem tudom képzelni, mit alkot a zenekar legközelebb.
Persze, az én képzelőerőm nem egy nagy szám.
Szigorú vagyok, hiszen bemutatkozásnak ez egy nagyon jó, már-már kiemelkedő album.
Ha az említett énekhangot nem tartja túl (milyennek is?) népiesnek (?), nyersnek (??), élesnek (???) a hallgató, nagy eséllyel kellemes időtöltésre talál az albumot fülelve.
Margaret Island: Egyszer volt (2015.)
Egy a sok remek dal közül:
https://www.youtube.com/watch?v=zFbIQnqz6h4
7,6/10 pont
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.