'Dark Night Of My Soul'

Hogy felvegyem a fonalat, ismét meghallgattam a Rubber Soult. Nem kellett volna. Gagyi, rettenet buta, primitív zene. (Kivéve a Nowhere Man-t, amelyre ugyan igazak az előbbiek, de hangulatos és a szövege is a vállalható kategória.) Nem is értem, mit hallottam benne annak idején (részletek itt). Az aktuális pontszáma kb. 4,7. Úgy látszik, minden lemezüket bőven sok egyszer meghallgatni, mert a megítélés minden füleléssel romlik.
Az indíttatásról jobb nem beszélni, de az az album zeneileg semmivel sincs egy punk banda fölött, sem tudásban, sem dallamokat tekintve. Sőt.

Revolver (1966.): 14 dal, 35 perc - ez maradt. És az is, amit korábban nem vettem észre, de jellemző a felvételi technikájukra. Idegesítő, főleg fülesben hallgatva, hogy a két csatorna (jobb/bal) nagyon elkülönül. Az egyes hangszerek a "terem" két szélén szólnak, középen alig van valami, ami összeköti őket. Röviden: a tere rosszul van keverve. Idővel megszokható, de elsőre zavaró.

Az indító Taxman-ből kiölték a dallamokat, viszont szólózni próbálnak benne. Rettenetesen gáz. Megmutatja, hogy 2 perc 39 másodperc is tud rettenetesen hosszú lenni.
Az Elenor Rigby emeli a pontszámot. Csak vonósok (és ének) hallható benne. Kellemes, hallgatható, nem olyan zsákutca, mint az előző.
Az I'm Only Sleeping-re csak annyit írtam jegyzetként, hogy "ki énekli? Nem kellene erőltetnie ezzel a hanggal!". Mint kiderült, Lennon. A dal egyébként tingli-tangli. Szóló helyett egy akkoriban tuti innovatívnak számító nyekergést adnak elő. Ez és a dal is működik. Meg lehet hallgatni.
Love You To: Szitár. Végig. Úgy látszik, ez a banda bármihez nyúl, az nálam nullás. Ez a dal ugyanis semmiben nem hasonlít az eddigiekhez. Csak abban, hogy buta és nem szeretném ismét hallani.
Here, There and Everywhere: egy rettenet giccses filmzenének elmenne, de hogy ilyet FÉRFIAK, pláne brit férfiak írtak és énekeltek...!!! Akkor inkább a Pet Shop Boys. Komolyan.
Yellow Submarine: Ez komoly? Mert viccnek (is) rettenet gyenge. Értékelhetetlen.
She Said She Said: "Csak" szimplán gyenge és ötlettelen, de nem irritálóan.
Good Day Sunshine: A többihez képest egészen jó. Enyhet hoz a szenvedésbe.
And Your Bird Can Sing: Visszatér a régi tánci-tánci primitívségébe. Pengetnek benne néhány egyenest.
For No One: A többihez képes kiemelkedő. Nálam az ilyen szintű összeszedettség, ötlet, mélység az alap, hogy egy zenének értelmét lássam. Náluk ez a csúcs.
Doctor Robert: Mint az And Your Bird..., csak itt nem pengetnek semmi jót.
I Want To Tell You: Nem jó, de legalább nem támadják benne a jó ízlést. Ezzel egyértelműen az ajánlható dalok közé került. Futnak egy biztonságit. Ilyen egy átlag Beatles dal.
Got to Get You into My Life: Limonádé. Nem egy kreatív valami. Még ezen a szinten sem. A rézfúvósok ellenére.
Tomorrow Never Knows: Teljesen új megközelítés. Mintha egy másik banda tette volna ide egy másik korból. Alapjában agyatlan, de összeáll. Jó lezárás. Kár, hogy előtte nem volt semmi kiemelkedő.

Nem ígérem, hogy hamarosan folytatom a rovatot, mert az a legjobb ebben a lemezben, hogy egyszer (nagyon sokára!!!) véget ér, és hogy a rettenet gáz "zenék" között van néhány másodperc csend. Azt hittem, a sok kihagyás és egy Sodom album tanulmányozása után találok értéket itt is.
Nagyot tévedtem.
4,8/10 pont