'Dark Night Of My Soul'

Help! (1965.): A címadóval indít. Jó dal, van húzása, dallama. Mindez (a húzást leszámítva) elmondható a The Night Before-ról is.
A You Like Me Too Much az én ízlésemnek túl gáz, de hallom, hogy jó, és hogy valamit próbálnak vele adni. Jó, csak nem tetszik. Van ilyen nálam.
Az I've Just Seen a Face elején gitároznak (!!!) ez új elem. Üdítő 10 másodperc!
Említésre méltó a Ticket To Ride, amely már-már művészet, nem pedig szalon zene. Persze csak akkor, ha nincs nagy elvárása a hallgatónak.
A Yesterday mellett sem lehet szótlanul elmenni. Bár, ha nem kapta volna fel a közízlés, nem hinném, hogy kiemelném. Nem rossz, a vonósok kifejezetten jók benne, de - hogyan is fogalmazzam finoman - nincs ötletekkel túlzsúfolva. Van egy hangulata, aztán ennyi.
A többi hallgatható, de semmi különöset nem tartalmazó langyi szerzemény. Vannak, de ha nem lennének sem lenne különösebben kevesebb a világ.
(A You've Got to Hide Your Love Away a hippie ízt is behozza.)
Buta tánczene az egész. Az összkép és a színvonal mégis mintha jobb lenne, mint az az előző négy lemez átlaga. Az Act Naturally countryján és a záró Dizzy Miss Lizzy-n kívül (mindkettő fölösleges feldolgozás) már nincs kimondottan hallgathatatlan vagy vállalhatatlan szerzemény a 14 között.
5,8/10 pont (az A Hard Day's Night-ot alulpontoztam annak idején. Az egyértelműen és sokkal jobb lemez, mint ez. Ezt ahányszor hallgatom, úgy esik a pontszám. Két hallgatás után 4-es környékén jár(ok))

Rubber Soul (1965.): 14 dal, 35 perc - ez nem változott. Meglepően egy Jimi Hendrix-ízű dallal (Drive My Car) indul, majd rögtön utána bejön India is a képbe (Norwegian Wood (This Bird Has Flown)). Homogenitásról tehát nem igazán beszélhetünk (van barokk (?) csemballó (?) szóló is az In My Life-ban). Komolyodásról, érésről viszont egyértelműen.
Ez már nem egy tánci-tánci hülyegyerek lemez. Legalábbis nem annyira, mint az előzőek.
Vállalható, többszöri hallgatásra méltó album. Az A Hard Day's Night a(z eddigi) csúcs az életműben a populáris, sikerhajhász stílusban - a Rubber Soul szinte semmiben nem hasonlít hozzá, mégis majdnem/legalább annyira jó.
Jellemző, hogy a "mezei" zenehallgató - mint én is - alig-alig (sem) ismer dalokat róla, holott ez egy jó lemez. Azt le sem kell írnom, mert az eddigiekből következik, hogy nincs feldolgozás dal rajta.
Vannak gyengébb pontok, de az önkifejezésre való hajlam - amit eddig csak elvétve éreztem, itt viszont a lejátszási idő nagy részét áthatja - erősebb annál, hogy a gyengébb pontok lehúzzák az összképet. És kohéziót, sőt, homogenitást is ad a lemeznek.
A hangzás naturális, tiszta, sallang- és cicomamentes.
Kellemes meglepetés ez a zene az előzmények ismeretében. Én ezen a vonalon haladnék tovább a helyükben. :)
7/10 pont