'Dark Night Of My Soul'

Nem kimondottan a borítóikról híresek a magyar nagylemezek, de azért akadnak üdítő kivételek. Például ez a(z első) két Hobo Blues Band album. Az egyes (1980.), az összefüggő elő- és hátlapja és a kivitelezés minősége miatt figyelemre méltó, de a kettes (1982.) is jobb az átlagnál. Mindkettő kétoldalas belső lappal jelent meg.

Mesélhetnék, hogy milyen érzés egy gyönyörű és hangulatos városban éjjel, egy ír pubban Guinnesst szürcsölve élő zenét hallgatni... De jobb belefülelni.

Az "Ifiházat" a Rendészet "megigényli", magyarul: Einstandolja (még magyarabbul: elveszi), a diósgyőri strandot (évekkel ezelőtti újranyitására tett ígérete ellenére) ahogy van, egyszer s mindenkorra eltünteti, a nem túl régen felújított stadiont ledózeroltatta, annak elemeiből a hangzatos tervek és ígérgetések ellenére mégsem alakítják át NB I-es szintűvé a Vasút pályáját (az építkezés összköltségvetés ennek ellenére marad vagy növekszik). Nem is a hazudozás, a város hülyének nézése zavar a történetben, hanem az, hogy az említett épületek, létesítmények már akkor a város kedvelt részei voltak, amikor hazánkba szakadt polgármesterünk azt sem tudta, hogy létezik egy Miskolc nevű település a világon. "Villamossal könnyen elérhető" = villamosozhat fél órát oda, fél órát vissza a strandolni szándékozó. "Egyébként".

A Mester új utakon lépdel, ismét hagyományos krimit írt. A Mr. Mercedes egyik sérültjének a családja kerül ezúttal (bal)szerencsés helyzetbe egy kincs felfedezésével.
A problémát az jelenti, hogy pénzben nehezen mérhető felbecsülhetetlen és gyakorlatilag eladhatatlan értéket is rejt a megtalált rejtekhely.
A könyv záró felére (harmadára?) a Mr. Mercedesben megismert szereplők is előkerülnek, aktív szerepet vállalva a végkifejletben.
Titok, rejtély ebben a történetben sincs, ismert az elkövető, annak holléte és tettei, fordulat azonban akad benne, és a főhős (kis)fiúval, a dilemmáival is egyszerű azonosulni.
Nem kihagyhatatlan, de nem is rossz könyv. Angolul olvastam, mert csak így tudok szinten maradni.

Elmennék

Félve, nagy hirtelen súgom meg,
Drágám, unom már, hogy szeretlek.
S hozzá azt is félve mondom még,
Drágám, unom azt. hogy szeressél.

Félek, nem kellett vón' mondani,
Mégis úgy szeretnék elmenni
Tőled, már akivel minden szép,
Mégis, jaj istenem, elmennék...

Mennék ismeretlen pusztába
Ott, hol életemben nem jártam
Indák, tövisek közt gázolnék,
Éjjel, mély sötétben vergődnék...csak úgy mennék...

Addig, addig, addig én mennék,
Míg egy távollévő fényt látnék.
S akkor én örömmel sóhajtnék,
S a házig vágyakozva elfutnék.

S látnék bent lángoló gyertyákat,
Lármás vendégséget szolgálva.
Széles tölgyfa ajtón surrannék,
Némán, asztalvégre leülnék.

Észre senki engem nem venne,
Széles hangzavar körülvenne,
Ülnék, nagy melegben lármában,
Meg ne tudják, hogy én ott jártam... csak ezt vártam...

Ülnék, idegenként húzódnék,
Mintha a kutyájuk én volnék.
Némi maradékot is kapnék,
S nézve őket, néma víg volnék... meghúzódnék...

Látom, nem álltam meg, elmondtam,
Azt, hogy mi van bennem magamban.
Azt, hogy nem kell engem szeretni
Jobb lesz, nékem idegen' lenni...

/Bereményi Géza/