Nem azzal van bajom, hogy a Diósgyőr női focicsapata "csak" a harmadik a bajnokságban. Ez alapból dicséretes, pláne azt tudva, hogy csak néhény éve játszanak az első osztályban. Ami nem tetszik, de nagyon, az az edző Fórizs "azt gondolom" Sándor viselkedése, mentalitása.
A csapatok erősségéből adódóan csak néhány igazán "éles" meccse van a csapatának, ezek (és a szezon) előtt mindig jönnek az elvárások, a szép, színes álmok, amelyek szerinte csak karnyújtásnyira vannak; meccs után - melyek nagy részében egyértelműen megveri csapatát a két fővárosi csapat valamelyike - pedig jön a magyarázkodás.
Tegnap is. Meccs előtt volt minden, optimizmus, ha ez, ha az, jól sikerült felkészülés, profizmus, erőnlét, felkészülés a letámadásra, blablabla. Aztán 5. perc: 1-0 oda, félidő 3-1 oda, vége 5-1 oda. Egy olyan meccsen, ahol győzni szerettek volna. Egy olyan csapat ellen, amely pár hónapja 4-1-re lépte le őket hazai pályájukon a kupában.
Nem értem. A meccs után közvetlenül jött az "azt gondolom" megszeppent nyilatkozat, másnap pedig már egy büntető vitatása. Önkritika??? Semmi. Mindezt egy összevásárolt csapattal, amelyben magyar elvétve fordul elő.
Elhiszem, hogy hisz a csapatában és önmagában, de nem ártana kissé a realitások talaján mozogni. Röviden és képzavarral: annyi pofont kapott már, hogy igazán zsugorodhatna kicsit az ARCa.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.