'Dark Night Of My Soul'

Ha hanglemez, akkor egyértelműen a sima, fekete pártján állok, de tény, hogy vannak érdekes újítások.

Kalevala-rajongó finn barátaink a 15. (!) albumukkal egy sort folytatnak. 6-10 lemezzel ezelőtt beálltak egy csapásra - nézőpont kérdése, hogy ezt a zenekarra korábban jellemző kísérletezés feladásának vagy a saját stílus, a hazai pálya megtalálásának tekintjük (esetleg mindkettőnek) -, melyen haladva különösebb kilengések nélkül alkotják két-három évente az újabb és újabb zenéket. A dalok színvonalasak, könnyen befogadhatóak, az önazonosság nem kérdőjelezhető meg, így, ha csodálójuk már nem is vagyok, egyértelműen kedvelem a zenekar munkásságát. Az "újkori" Amorphis nem vált ki bennem áll leeséseket, felemelő, megtisztuló pillanatokat sem élek át őket hallgatván (korábban azért akadt mindkettőből/mindháromból), viszont hibát sem találok a zenéjükben. Két eset lehet - és nem vagyok hajlandó gondolkodni rajta, hogy melyik az igaz : ) (esetleg mindkettő) -, vagy ugyanúgy ott van a varázs a zenéjükben, mint mindig is volt, csak megszoktam, esetleg én váltam kérgesebbé, vagy csodából "csak" egy nagyon jó zenekarrá lettek az idők folyamán. Bárhogyan is van, az idei albumukra sem tudok alacsony pontszámot adni, mert noha semmi meglepőt vagy váratlant nem tartalmaz, egyéni, hibátlan, pozitív hangulatú és színvonalas. Tökéletes belépő zene a heavy metal világába - pici nyitottsággal bárki találhat értékeket benne. A hátsó borító a révésszel különösen tetszik.

Amorphis: Borderland /2025./

8/10 pont (Az első hallgatáskor. Azóta egyre emelkedik.)

A saját fületeknek higgyetek: 

Alig (sem) írok filmekről. Nem is nézek túl sokat és a megtekintettek közül is nagyon kevés, ami tetszik, ennyi a magyarázat. Erről a tavalyi alkotásról is sokáig az volt a véleményem, hogy egy hülyeséget nézek éppen - egy erdőben, melybe csak bejutni lehet élve egy emberi építményben néhány ember él és tesz vagy nem tesz (gyakran logikátlan) dolgokat (pl.: nem vizsgálják meg a padlót), hogy életben maradjanak -, de aztán ahogyan haladt előre a történet és egyre több dologra fény derült, úgy állt össze bennem is, hogy ez egy nagyon jó kis film. A vége kifejezetten tetszett.
Nem mesélek el semmit belőle, így csak annyit, hogy egy ír erdőben járunk és bőven nem e világi és/vagy erősen természetfeletti a megfejtés, de van megfejtés.
A Fear Of The Dark lemezborító is eszembe jutott, míg néztem.
Kevés szereplője van, a helyszín is adott, mégis érdekes, izgalmas. Belezés és vér nélkül is eléggé jó bekaki faktort hoz.
Könyvként valószínűleg még érdekesebb, logikusabb, de az elolvasásáról így már lemaradtam, viszont a mozgókép megtekintését is egyértelműen tudom ajánlani.