'Dark Night Of My Soul'

Nem hittem a szememnek - pedig Stohl András után semmin nem szabadna meglepődnöm -, amikor a laza rendőrgyilkost a TV2 egyik műsorban láttam feltűnni, amint ételeket kóstolt és véleményezett.
Már az is elgondolkodtató volt annak idején, hogy felfüggesztettel és pénzbüntetéssel megúszta az esetet. Valamit tud a srác. Képet nem teszek ide Elődről, mert bár ki nem állhatom a rendőröket, de azért, na...
Most látom, hogy korábban indult is a műsorban. Parádés.

/A kép fprrása az MTI, én a Jogiforum.hu-n találtam./

Hallgatom az 1001 albumot - amely a valóságban majdnem 1100 egyébként -, és az első ötven után azt mondom, hogy alapjában jó dolog, megérte belekezdenem.
A zenék nagy általánosságban egészen jók, kb. 50%-ban olyan előadók, akiket ismerek és 50-ben olyanok, akiket most hallgattam először. Három pont körül mozog a kiosztott pontjaim átlaga, ami nem rossz. A '60-as, '70-es évekbeli zenék között sok két pontos van, és a hip-hop, rap vonalon sem sok jó dologgal találkoztam itt (Kanye West, brrrr, Public Enemy).
Noha szigorú vagyok, mindössze két album kapott minimális, egyetlen pontot tőlem az adható ötből - még a The Beatles sem. Az Everything But The Girl amennyire jó név, annyira langyi zenét játszik, Captain Beefheart muzsikája pedig annyira zizi, hogy élvezhetetlen.
Az ötpontos albumok között igazán csak a The Doors és a már említett X lemeze a meglepetés. Az X a derült égből jött, The Doors nyilván hallottam már, de meglepett, hogy ez az alkotásuk ennyire jó, a The Dandy Warhols-nak pedig egy későbbi albumát ismertem, ezt a korábbit nem. A Metallicától ez a '86-os alkotás hatalmas kedvencem, a Guns N'Roses első albuma annak idején nem tetszett különösebben, de mostanra maximális pontszámúra érett bennem, ezt a korai Van Halent pedig talán most hallottam először, de a későbbi lemezeik közül sokat ismerek - nem vitás, hogy zseni (volt :( ) a tag és a zenekar is.  

Haladok az 1001 album meghallgatásával. Ma egy régen nem hallgatott régi klasszikusra került a sor. Rajta ezzel a hatalmas riffel/dallamokkal induló dallal:

/U2: New Year's Day/

A pangás egyik oka a lustaságom. A másik, hogy pl. metszeni mostanában kell. Kb. mindent.

Ahogy ez a blog, úgy Lukács úr sem politizál. L. Jánost pedig a kontraszt miatt érdemes meghallgatni az elején.

Tegnap még kaptak egy négyest is otthon a Győrtől, biztos, ami biztos.

Semmi bajom vele, sőt, bírom a fazont, de kissé mókás, amikor a BL meccseket az a Bognár György elemzi a stúdióban, aki az elmúlt hét nap során 8 gólt beszedve kétszer kikapott hazai pályán a kieső helyen álló Diósgyőrtől. 

No comment:

Ma reggel:

Kizárták az olimpiáról az ukrán szkeletonost, miután a háborúban meghalt ukrán sportolók fotóival a sisakján szerepelt a játékokon. Az indok: tilos politikai állásfoglalást tenni az olimpiai résztvevőknek. No comment.

/A kép forrása: hvg.hu/

A hangszerelés nem is annyira fontos, ha egy hatalmas riff az alap. Avagy: a dobos a zenész barátja :).

/Ozzy Osbourne: Crazy Train, live, The Louisville Leopards/ 

Gyakorlatilag minden szimpatikus a hardcore-ban, csak a zene nem jön be 100%-ban. Fura, mert sokkal keményebb zenéket is szeretek, de a tipikus HC bandák számomra túl kemények és a rövid dalaik egyforma karakterrel bírnak. Természetesen rengeteg kivétel (zseniális nóta) akad, de a fentiek miatt nem szippantott be a stílus - maradtam a Sick Of It All albumainak néhányszori meghallgatásánál.
A most elém került "új" Agnostic Front album - Echoes In Eternity - viszont a tipikus zúzdák mellett számos számomra kellő és elegendő zeneiséggel bíró nótát is tartalmaz. És egy kiemelkedőt:

/Agnostic Front: Sunday Matinee, 2025./

„Válj azzá, aki vagy… amikor megtudod.”
                                                         /Nietzsche/

Adele koncertjein - Las Vegasban és szinte soha Európában - nem hagyományos konfettik hullanak.

Kis ízelítő, hogy miért őt választotta a Rush.

... csak a vetítés. Férfi EB, tizedik hely - cél: a nyolc közé kerülés. Utána a szövetségi kapitány:

"Izland ellen majdnem nyertünk, akárcsak Horvátország ellen, márpedig ezek a csapatok papíron erősebbek nálunk, és ott vannak az elődöntőben. Svédországgal ikszeltünk és Svájc ellen, ha egy kicsit több időnk van, nyertünk volna. Ma már egy kis szerencsére is szükség van ahhoz, hogy több pontot szerezzünk, de ilyen erős mezőnyben éppen ez a lényeg."

Majdnem, ha, volna...

Korál: A túlsó part (1982.)

     Ez is 90 Ft-ba került annak idején, itt is egy Előhang és egy Utóhang foglalja keretbe a történetet, és a négy zenész is megegyezik az első albumon szereplőkkel. Pozitív változás, hogy az ének a helyére került a hangképben, és az egész hangzás is fejlődött kicsit. Nem mondom, hogy modernül, de mai füllel is hallgathatóan, jól szól a lemez.
Változás az is, hogy a dobos, Dorozsmai Péter dalszerzőként is bemutatkozik – rögtön három dallal is (melyek közül a Hídverés egy gyengécske dobszóló), miközben Fischer Lászlónak csak két tétel jut.
A borítók (első és hátsó) egészen jók ahhoz képest, hogy mikor készültek.
     A keménység, a nyersesség, a rock gyakorlatilag eltűnt, helyettük limonádé/semmilyen dalok sorjáznak Fecó (milyen? negédes?, nyálas?, ártatlan?, kedveskedő? jófiús?) hangjával megtámogatva. A Kaland és harc kivétel a maga prog-rockjával, de csak stílusában – minőségben ez sem kiemelkedő. És ez a legnagyobb bajom a lemezzel; hogy semmi emlékezetes vagy igazán színvonalas nincs rajta.
     Az egyszerű, emberi Tékozló fiú talán a legjobb szerzemény a tizenegyből, a lírai Kevés voltam neked is működik, de összességében visszalépés az első lemezükhöz képest.

5,3/10 pont

Pepita, Made in Hungary, 1982.

Vladimir Radenkovic (DVTK edző), akit a jelek szerint másodszor (!!!) nem olyan könnyű elküldeni Miskolcról a zsinórban elszenvedett harmadik vereséget követően: – Ezen a meccsen a lélektan volt a legfontosabb. Nagyon jól kezdtünk, az első 50 percben remekül játszottunk, de aztán ismét a rosszabb arcunkat mutattuk. Ne felejtsük azt sem, hogy az első félidőben mi vezettünk 2-0-ra és megvolt a lehetőségünk arra is, nem is egyszer, hogy lezárjuk a találkozót, persze mondhatjuk, hogy a foci ilyen. Tudnunk kellett volna, hogyan játszunk, amikor az ellenfél feljavul. Az volt a problémánk, hogy a második félidőben nem tudtunk jó minőségű játékot nyújtani. A mentalitásról, a magabiztosságról szeretnék beszélni, amire szükségünk lenne, szükségünk van. Hiszen a focit tudjuk milyen, ha elkövetünk egy hibát, akkor is folytatnunk kell, nem szabad leragadni abban a helyzetben. Ez nagyon fontos tényezője a játéknak. Nagyon sokszor elmondtam már, hogy a Diósgyőr meze nehéz, különösen ebben a helyzetben, de most nekünk éppen ezért arra kell koncentrálnunk, hogy hogyan kezeljük ezt a szituációt és hogyan tudunk átlépni ezen a helyzeten.

Meccs előtt ugyancsak ő: "Tisztelem a szurkolók véleményét, ha ez a véleményük, akkor tisztelem. Viszont az a célunk, hogy a felkészülés után sokkal erősebben térjünk vissza, és nagyon bízom benne, hogy meg tudjuk mutatni azt, hogy érdemes megváltoztatni a véleményüket és a történet legvégén pedig büszkék lesznek ránk.", "Biztos vagyok benne, a téli szünet után erősebben térünk vissza." "...a téli edzőtáborban sokkal erősebb ellenfelekkel is találkoztunk, így felkészülve várjuk a találkozót. Egy győzelemmel pedig elindulhatunk felfelé a tabellán."

Éreztem, hogy mókás téma lesz ez a flexibilis két számmal (az üzembe helyezés várható dátuma és a költség). Ráakadtam egy nyolc hónappal ezelőtti kiadványra, ami máris mást tartalmaz, mint az első bejegyzésben foglaltak:

„A Bükk Városa Program kapacsán Lázár János bejelentette, hogy 4,5 milliárd forint érkezik a városba – ebből legkésőbb 2027-re elkészülhet a Szent István teret az avasi autóbusz végállomással összekötő zártkabinos felvonó.” /A helyi (párt)hetilap tájékoztatója a Lázárinfó nevű utcai fórumról, 2025. május/

Csak a feltételes mód a biztos.

Az ismerős csapat (Holly, Jerome, Barbara, Izzy) ismét egy sorozatgyilkos nyomában, hálójában ténykedik, olykor vergődik. Több szálon fut a történet – az említetten kívül egy híres énekesnő visszatérése, egy liberális nőjogi harcos, egy softball meccs, vallási szélsőségesek –, melyek végül összefutnak. Az persze nem újdonság, hogy King tud írni. A könyv erénye egyben a bajom is vele: kellemes, nyugis olvasmány volt. Nem volt benne semmi különösebb izgalom vagy igazán váratlan fordulat, hosszú ideig csak csordogált szépen, majd a végén gyorsan tetőpontra ért. A másik problémám a sorozatgyilkos indítéka, szándéka. Ezt nem igazán sikerült elfogadnom, megértenem, noha a végére kapott egy jó kis csavart, és az illető elmeállapota is egyre világosabb (sötétebb) lett az olvasó számára. 
Nem vagyok nagy krimikedvelő, de összességében tetszett. Az a kérdés viszont egyre erősebben motoszkál a fejemben a Holly sztorikat olvasva, hogy akkor is bekajálnám-e ezeket a történeteket, ha nem King írta volna őket.
Összességében nem rossz, tetszett is, de nem volt kiemelkedő olvasási élmény.

40 (és fél) évvel az első albuma után a Kreator csúcsformában, intenzíven és kreatívan (ha-ha?) alkotja és zúzza a jobbnál jobb dalokat. Az albumaik bemutatásában talán az 1990-es következik nálam, úgyhogy addig is, amíg eljutok napjainkig, (ide kell vessző a magyarban?) hallgassátok nyitottan a friss ZENÉT tőlük. Mimózák kapcsolják ki az éneket!

/Kreator: Krushers Of The World 2026. album/ 

Amikor egy gitározni nagyon tudó ember egyszerűen csak zenél(get):

/Joe Satriani: Yesterday's Yesterday, klip/

(Számoljunk csak!) Harmincnégy éve kedvelem a The Cure-t - nem kicsit -, és csak most tűnt fel, hogy Robert TUD énekelni. Mondtam, hogy nem vokálcentrikusan hallgatok zenét. :)

/Friday I'm In Love - Olivia Rodrigo & Robert Smith, live from Glastonbury, 2025./

Már nincs a csúcson, de még mindig kedvencem a fazon. Ezt láttam a tv-ben pár éve. Nem örömködik a dobások után, hogy megnyerte a meccset, hanem nem győz elnézést kérni az ellenfelétől, amiért így oldotta meg a kiszállót.