'Dark Night Of My Soul'

Ha hanglemez, akkor egyértelműen a sima, fekete pártján állok, de tény, hogy vannak érdekes újítások.

Kalevala-rajongó finn barátaink a 15. (!) albumukkal egy sort folytatnak. 6-10 lemezzel ezelőtt beálltak egy csapásra - nézőpont kérdése, hogy ezt a zenekarra korábban jellemző kísérletezés feladásának vagy a saját stílus, a hazai pálya megtalálásának tekintjük (esetleg mindkettőnek) -, melyen haladva különösebb kilengések nélkül alkotják két-három évente az újabb és újabb zenéket. A dalok színvonalasak, könnyen befogadhatóak, az önazonosság nem kérdőjelezhető meg, így, ha csodálójuk már nem is vagyok, egyértelműen kedvelem a zenekar munkásságát. Az "újkori" Amorphis nem vált ki bennem áll leeséseket, felemelő, megtisztuló pillanatokat sem élek át őket hallgatván (korábban azért akadt mindkettőből/mindháromból), viszont hibát sem találok a zenéjükben. Két eset lehet - és nem vagyok hajlandó gondolkodni rajta, hogy melyik az igaz : ) (esetleg mindkettő) -, vagy ugyanúgy ott van a varázs a zenéjükben, mint mindig is volt, csak megszoktam, esetleg én váltam kérgesebbé, vagy csodából "csak" egy nagyon jó zenekarrá lettek az idők folyamán. Bárhogyan is van, az idei albumukra sem tudok alacsony pontszámot adni, mert noha semmi meglepőt vagy váratlant nem tartalmaz, egyéni, hibátlan, pozitív hangulatú és színvonalas. Tökéletes belépő zene a heavy metal világába - pici nyitottsággal bárki találhat értékeket benne. A hátsó borító a révésszel különösen tetszik.

Amorphis: Borderland /2025./

8/10 pont (Az első hallgatáskor. Azóta egyre emelkedik.)

A saját fületeknek higgyetek: 

Alig (sem) írok filmekről. Nem is nézek túl sokat és a megtekintettek közül is nagyon kevés, ami tetszik, ennyi a magyarázat. Erről a tavalyi alkotásról is sokáig az volt a véleményem, hogy egy hülyeséget nézek éppen - egy erdőben, melybe csak bejutni lehet élve egy emberi építményben néhány ember él és tesz vagy nem tesz (gyakran logikátlan) dolgokat (pl.: nem vizsgálják meg a padlót), hogy életben maradjanak -, de aztán ahogyan haladt előre a történet és egyre több dologra fény derült, úgy állt össze bennem is, hogy ez egy nagyon jó kis film. A vége kifejezetten tetszett.
Nem mesélek el semmit belőle, így csak annyit, hogy egy ír erdőben járunk és bőven nem e világi és/vagy erősen természetfeletti a megfejtés, de van megfejtés.
A Fear Of The Dark lemezborító is eszembe jutott, míg néztem.
Kevés szereplője van, a helyszín is adott, mégis érdekes, izgalmas. Belezés és vér nélkül is eléggé jó bekaki faktort hoz.
Könyvként valószínűleg még érdekesebb, logikusabb, de az elolvasásáról így már lemaradtam, viszont a mozgókép megtekintését is egyértelműen tudom ajánlani. 

Élek, vagyok, csak egyszerre pangok és kerültem messzebb a munkaidőn kívüli netezéstől - átmenetileg. Türelem, pleez. Köszönöm.

Van az alapvetés, hogy Stratocasteren nem lehet metált játszani, mert nem arra való - ehhez képest a világ legnagyobb metál bandája (nem, nem a Metallica, hanem az Iron Maiden) három (!!) Stratocasteren nyomja... A kedvenc gitárom a Telecaster viszont tény, hogy nem punk zenéhez való (Olga a Toy Dollsból mintha mégis azt pengetne? Memória, jajj!). Lestem is egy nagyot péntek este, hogy az öt főre (!!!) duzzadt Aurorában az új tag, a Fish!-es figura azon zúzott. Hatalmas álommeló lehet abban a zenekarban ritmusgitározni, de erről majd később. Egy hét leforgása alatt három koncerten voltam, toronymagasan az Aurora volt a legjobb közülük.

Biztosan említettem már, hogy a dán csapat basszusgitárosa meglehetősen mókás, ráadásul kéthúros és balkezes basszusgitárokon játszik. Íme az egyik:

     A fesztivál záró vetítése volt, előtte a rendező, Erik Poppe (és a norvég nagykövet is) szólt néhány mondatot a megjelentekhez. Felhívta a figyelmet, hogy Európában most is jelen vannak a szélsőségek és diktátorok is akadnak, mindannyiunknak van egyéni felelősége, hogy hallassuk a hangunkat, tegyünk ezek ellen. Mókás volt látni a beszéde alatt a mintegy szemléltető figuraként működő fideszes fazonokat (polgármester, államtitkár, volt államtitkár, hasonlók) mögötte a színpadon és a nézőtéren is.
     Maga a film az elején nem igazán tetszett, de aztán hamar berántott. Nagyon be.
A norvég miniszterelnök letartóztatásától a (talán nem lövök le semmit) kivégzéséig tartó néhány hónapról szól a történet Quislingre fókuszálva, a (kirendelt) lelkészének nézőpontjából. Az előzményről – hogyan lett miniszterelnök, miket tett az ötéves regnálása, a világháború alatt – minimális dolgokat tudunk meg, a történet az emberről szól. Arról, hogy – mint mindannyian – szentül hisszük, hogy a saját nézőpontunk, véleményünk a helyes, és ha aszerint cselekszünk, akkor helyesen járunk el. Nagyon nehéz belátni, ha tévedünk. Minél erősebb a hitünk az igazunkban, annál nehezebb. Quisling – lelkészek leszármazottja, hazafi – pedig nagyon mélyen meg volt győződve, hogy tetteivel a norvég nép javát szolgálta, azt óvta a nagy(obb) bajoktól.
A film nagy erénye, hogy gyakorlatilag kizárja a külvilágot, az előzményeket, csak az embert mutatja, Quisling gondolatait, érzéseit. Nem ítél – arra ott a bíróság -, nem befolyásol, nem prédikál, nem von le tanulságot, csak bemutatja a magabiztos, stabil alapokon álló, majd önmagával küzdő embert.
     Nyilván egyszerű, de olcsó lenne jelenlegi vezetőnkkel párhuzamba állítani – nem teszem, de nem mondom, hogy nem jutott eszembe a vetítés alatt.
Nálam nagyon hatott az alkotás – úgy láttam, másoknál is. Érzelmileg is és el is gondolkodtatott rendesen.

Alapból untatnak az ilyen ZZ Top jellegű dalok, de ez működik nálam:

/D-A-D: Automatic Survival 2024./

Avagy: híresek vagyunk. Nem keveset kellett rá várni, de nekünk (mimagyaroknak) is lett hivatalos, egyedi, országspecifikus Eddie pólónk. Nem lesz olyan klasszikus, mint a kanadai(ak) vagy az ausztrál, de igazán kellemes meglepetés. Eléggé masszív áron árulták a koncerten - szerintem hamar elfogyhatott, mert én ott nem is láttam talán -, azóta 30, sőt 90 ezerért (!!!) is láttam hirdetve (hiába no, szeretünk nyerészkedni), de egy másik Maiden tárgy előrendelése mellé kemény 2.500 Ft-ért megrendelhettem az erősen limitált számú darabokból egyet. Megtettem.

A Rokonidők (La venue de l'avenir, Colours Of Time) címe a három nyelven három különböző dolgot jelent, de mindegyik illik a filmhez. Tökéletes nyitófilm volt. Nem kommersz, nem művészi, nem felszínes, nem súlyos, nem hosszú, nem rövid...
Az 1800-as évek végén egy fiatal nő Párizsba indul megkeresni az anyját, a jelenben pedig az örökösök közül négyen intézik a hagyaték dolgait. Utóbbiak megismerik egymást és a család történetét, előbbi pedig sokkal több dolgot talál Párizsban, mint amit akár csak gondolhatott volna.
Tetszett a (nem sodró, nem lassú) tempója, a korabeli hangulat...
Cédric Clapisch, A lakótársat keresünk rendezője jegyzi, de ahhoz csak nagyon kicsiben hasonlít. Ami nem baj, holott az (is) egy remek film.

Persze, ha az ember tud, van stílusa és érzi a zenét, akkor más a helyzet:

/Depeche Mode: Behind The Wheel - dob improvizáció/

Még májusban, kevesebb mint tíz évvel a halála után szobrot állítottak Lemmynek a szülővárosában.

A helyzet a szokásos: mind a négy, nemzetközi kupában indult focicsapatunk kiesett onnan, ahol indult. A Felcsútot (ha valaki a jövőben olvassa: igen, volt annak a településnek NB I-es csapata) egy ciprusi csapat verte oda-vissza az első adódó alkalommal;  a Paks idén is megcsinálta a tavalyi bravúrt, hogy két helyről is (!) kiesett; a Győr ment két kört, meglepetésre az AIK Stockholmot is kiejtette, de a Rapid Wien sok volt nekik; a kiírás miatt az FTC még játszhat tovább, de a Quarabag Azerbajdzsánból idén is elintézte, hogy a Bajnokok Ligájából kiessenek. Alig kellett valamit javítanom az egy évvel ezelőtti bejegyzésemen, hogy ez legyen belőle. "A fejlődés megkérdőjelezhetetlen."

Változott a hangulatom. Az első számnál tarok. Tetszik. Ha picit is nyitott vagy, Te is találsz benne jó dolgokat. És még mindig csak az első dalról beszélek.

/Helloween: Giants & Monsters, 2025./

Majd teszek ki megjegyzést, ha megváltozik a hangulatom. :) Addig a Sick Of It All a mérvadó.
Nem mellesleg: ez is egy tökéletes zenekarnév. (valahol az "Elegem van az egészből" és a "Hányok az egésztől" között félúton)

Fiatalon csak röhögtem, ha valaki azzal jött, hogy a hangulatához választ zenét, vagy hogy valami a hallgató aktuális lelkivilágától függően hol tetszik, hol nem.
Most már olykor, kicsit értem az ilyesmit.
Ma a "mit hallgassak a melóhoz?" kérdésre azonnal "egy általam még nem ismert Sick Of It All albumot" válaszoltam magamnak. Így került a fülesbe ez a 25. működési évükre többnyire újra felvett dalokat tartalmazó 38 perc. Tetszik. Tökéletesen ilyen ma a hangulatom.  

/Sick At It All: XXV Nonstop/

Ezen az érmén sem az áll, hogy "Magyarország", pedig "az első Orbán-kormány 2001-ben 2007. január 1-jei euró bevezetést tűzött ki célnak". 

Említettem, hogy még mindig találok olyan általam nem ismert képeket, melyekkel megnevettet a Motörhead. Nos, előnye is van annak, hogy az elmúlt pár évig nem gyűjtöttem a kiadványaikat. Az, hogy így felbónuszolt kiadványok formájában ismerkedhetek az albumaikkal, beleértve a hozzájuk tartozó képanyagot is.
Szerintem ennek a képnek kapcsán történt meg a sztori, hogy Gidó amikor meglátta, hogy Lemmynek nincs foga, kihúz(at)ta a sajátját, mondván, az milyen vagány. Nem vette észre, hogy a képen Lemmyé csak ki van satírozva.

"Ami a mi részünk illeti, nagyon furcsán fog hangozni, amit mondok, de az első félidő rajtam ment el, a második azon, amilyen stílusban játszottunk. Ahhoz képest, milyen eredménnyel mentünk a szünetre, jól reagáltunk az eseményekre, elsősorban mentálisan. Ekkor már szervezettek voltunk, több lehetőséget is kialakítottunk, ami ilyen előzmények után sosem egyszerű. A második félidő jó üzenet volt rá, hogy jó úton járunk."

"A második játékrészben fejben rendben voltunk, jól harcoltunk a mezünkért, jól harcoltunk a szurkolókért. Elnézést szeretnék kérni a játékért és leginkább az eredményért a drukkereinktől, mert ők mindent megtettek."

MTK-DVTK 5-0 (félidőben 4-0!!) A fentieket nem a győztes, hanem a vesztes edző, Vladimir Radenkovic nyilatkozta.

A sportigazgató, Kovács "lila", "ne sírj" Zoltán is megszólalt a három meccs, 1 pont, 10 kapott gól után: "Nincs pánik, de mondani sem kell, senki sem elégedett, nem ilyen rajtot képzeltünk el. Ugyanakkor azt mondom, reálisan értékelünk, ugyanúgy, mintha minden mérkőzés jól alakult volna." "A Diósgyőr hamarosan kiegyenesedik, mert a folyamatok előre mutatóak, és biztos vagyok benne, hogy ennek az eredményét hamarosan a bajnoki mérkőzéseken is láthatjuk."

Egy friss szösszenet: "úgy térhettünk vissza Magyarországra, hogy Stockholmban megmutattuk, mit tud az ETO," - A. Abrahahamsson győri játékos, miután 2-1-re kikaptak Stockholmban úgy, hogy a meccs első 5 percében volt esélyük a döntetlenre.

A mieink megnyerték a tornát, simán visszajutottak az elitbe, de két meccsük után valahogy' rácuppantam az ír csapatra. Nincs közöttük vörös, a szurkolóik között is csak egy olyan anyukát láttam, nem is különösebben csinosak vagy zseniálisak, de nagybetűs CSAPAT. Két meccsüket láttam. Nem túl langaléták, nagyjából hasonló, nagyon jó képességűek és azonos mentalitásúak - ez nagyon bejött nálam. Hatalmas munkát végeztek védekezésben, egymásnak állandóan besegítve, ráadásul nagyon tiszta játékkal. Az első félidőket 2-4 személyi hibával hozták le csapat szinten, ami bravúros. Csináltak fura dolgokat. Pl. a saját büntetőiknél nem álltak oda lepattanót szedni - nem azért, mert annyira bíztak a dobóban, hanem, mert nem akarták, hogy leindítsák őket. Ezt nem nagyon értettem, mert sok lehetőségről önként lemondtak, de tény, hogy a görögök és az ukránok is alig szereztek könnyű kosarat ellenük. Az utolsó meccs nagy szünetének végén a komplett csapat hamarabb visszajött a pályára, és tartottak egy össznépi intenzív, kb. három perces tripladobó edzést.
Egyformán jónak írta le őket, de az utolsó, ötödik helyért vívott meccsen (66-58 Ukrajna ellen) Isabell "Izy" Sullivan 33 pontot szerzett. A pontok felét. Nagyon sült  keze a meccs vége felé közeledve. Én is morcos lettem volna a helyében, ha vasárnap hajnali fél 12-től kellett volna kosaraznom. :)
A szurkolóik jó arcok, 20-30-an voltak, jó hangulatot és hangerőt produkáltak zászlókkal, szurkolással. A végén aranyos volt a csapat, ahogyan odaálltak, hogy a szurkolóikkal közösen legyen csapatképük.

A hivatalos csapatképet FIBA honlapjáról szereztem.

Idei első futásom volt - úgy látszik, évek óta csak eddig jutok el, ha egyáltalán. A szokásos 5,6 km, este 7 után, kellemes nyári hőmérsékletben. Az időmet annyiban kommentálnám, hogy egyre rosszabb, és hogy ez nem sport teljesítmény. Na, de ez nem is sport blog, hanem gasztro :)), úgyhogy nézzük, mit találtam a krimóban futás után! 

Alapból kevés sör van, amit kerülök (Amstel és Csíki - elvből, Miller - borzalmasan rossz/gyenge, ászok sörök - csak, ha nincs más, mert az utóíze nem tetszik), de a Dreher is közel van hozzájuk, mert van valami az ízében, ami nem az én világom. A sörkert viszont ennek a sörgyárnak szentelte magát, így - bár csapoltban sajnos kifogyott -, tettem egy próbát ezzel a komló reklámmal. :)
És nem bántam meg. A letisztult, minimál címke egy kellemes, komló által dominált, kellően keserű ízű itókát rejt. "Ez a technológia a főerjedés után, alacsony hőmérsékleten adja hozzá a komlót a sörhöz", ezzel nagyon halványan az IPA felé tolja el az alap ízt. Jól esett futás után. Az általam nem kedvelt Dreher ízt sem éreztem benne, úgyhogy azonnal vérré vált, tudom ajánlani sörkedvelőknek. Ha jól emlékszem, sok sörre ennyi pontot adtam, de ez nálam egy erős
7/10 pont. 

A második képért bocsánat - szemüveg nélkül így jött össze.

Írtam róla itt tizenkét éve, hogy "híres játékos lesz, ha a sors úgy akarja". Rákerestem. A Fenerben és a Los Angeles Sparks-ban játszik. És persze a belga válogatottban: "She was awarded as a member of the EuroBasket All-Star Five in 2021, 2023, 2025 with Belgium ending third in 2021, and winning the 2023 and 2025 tournaments." Kétszeres EB győztes, háromszor választották be az EB csapatába.