'Dark Night Of My Soul'

Döbbenek, mi van ebben az országban.
A sínbohócok egyik szakszervezetének megyei elnöke ilyet szól, nyomtatásban:
"Az utasokat arra kérjük, hogy válasszanak más közlekedési eszközt." Kösz, IQ huszár,
megtettem. Évekkel ezelőtt. Azt nem tudom, mit képzel, mi lesz velük, ha egyre többen
fogadják meg tanácsát, akkor is, ha nincs sztrájk.
"Postás, rendőr, vasutas."
A városi közlekedési Rt. közölte, hogy köv. év elején 15%-kal megdobják a jegyek
árát. Egy villamosbérlet januári árából kb. 15 liter, egy kombinált bérletéből
jócskán több, mint 20 liter benzint lehet venni. Aztán év közben lesz még
legalább egy emelés. A menetrend "persze" szétverve, minden logikát nélkülöz.
Aztán csodálkoznak, hogy a kutya nem utazik velük és csak a hiányt termelik
a városnak. 15 liter benzinnel minimum 250 km-t tudok autózni, és akkor még
nem kerékpároztam, vagy sétáltam egy métert sem.
Nem is az a gond, hogy az ilyen impotens cégek nem élnek meg, hanem az, hogy
a mi pénzünkből mégis működtetik őket és büntetlenül tehetnek, amit akarnak.
A másik, ami érdekel, a görögországi móka, kacagás. Meglepett, hogy éppen ott
zörrentek fel izomból a tapló, "véletlenül" gyilkoló zsernyák(ok) ellen.
Nem kis műsort csaptak. Kivívták szimpátiámat.

        A Roses-hoz kötöm, hogy a napokban hallottam először (és másodszor) a The Cult
2007-es albumát (Born Into This) és legalább annyira jó, mint Axl-ék produktuma.
Nem került dollár tízmilliókba (!) az elkészítése, nem tartott tizeniksz évig,
nem beszélt róla a fél világ, mégis ott van a szeren. Egy laza, csípőből kirázott
rock n'roll lemez. Nem vagyok rajongójuk, a Born... nincs is annyira jó, mint
a klasszikus albumaik, mégis szívesen hallgatom. Stílusuk van (a zenekarnak és
a gitárosnak) ((az énekesnek is, de az nem tetszik)). Olyan, mint ha az AC/DC
party zenét játszana - nagyon jól. Kevesen tolják ennyire zsigerből, érzéssel
a mókát. Nagyon jó album.
A klasszikus Guns második (egyben utolsó) dobosa, Matt Sorum játszott a Cult-ban.
        Kovács Ákos 7 húros Ibanezen is "játszik". Nincs ezzel semmi gond, lehet
10 évesnek is helikoptert ajándékozni - vagy, hogy szerényebb legyek, én
(is) hülye vagyok az összes gitáromhoz - DE Ákossal reklámozni a hangszert...
/Most mosolyogtam egyet./
        Azt írtam, nem volt honvágyam a hosszú távollét alatt. Volt viszont, ami
hiányzott a "fejlett nyugatból". Nem szeretek mások előtt gitározni, de nagyon
jól esett egy ottani hangszerboltba beülni és pengetgetni 3 hét kihagyás után.
Ma itthon is kipróbáltam (ex-edzőm !!) 2 klasszikus gitárt (30-40ezres árfekvés,
az egyik Spanyolo-ban készült (Alvares?, Alvaro?), a másik Kínában) és mindkettő
meglepően jól szólt és könnyen játszható volt. NAGYON zavart, hogy semmi jel nem
volt a fogólapon (a fekvéseket azok alapján látom), de aztán rájöttem, hogy az
enyémen sincs, utólag tettem rá a Télapó sapkás Garfield fejeket. Fura volt
"tiszta" fogólapot látni. Ez ritka, vagy általános ? A Tiéden van jel, vagy csak
kis berakások a nyak "élén", a felfelé nézű oldalon ?

1986. Ezt a Maiden albumot már valós időben kaptam. Már a The Number Of The
Beast-et ismertem és szerettem (14 évesen !!) és sokkot is kaptam, hogy
hová a francba tűnt a Maiden keménysége erre az albumra. A mai napig megosztja
a csapat rajongóit ez a mű. A Wasted Years hetekig vezette a Poptari Top-ot ! :)
Murányi Janó haverom egyik kedvenc basszus témája ebben a dalban hallható - érdemes
megfigyelni, hogy az egyszerű, slágeres dalban Nico mekkora finomságokat üt és
Steve mennyire ötletes dolgokat komplikál basszuson! - első Maiden koncertemen
ez volt az egyik fő feladatunk Janóval (az áll leesés lábon kihordásán kívül),
hogy megfigyeljük, az említett basszus részt élőben is úgy tolja-e a Mester. Úgy.
Ennek ellenére sem ezt, sem a nyitó címadó dalt nem tartom kiemelkedőnek.
Az album nagy előnye, hogy homogén és új hangzást hozott - egyben ezek a
hátrányai is, illetve az, hogy ezen tűnnek fel először megkérdőjelezhető minőségű
Maiden szerzemények. Nézzük a pozitív dolgokat:
Gyakorlatilag valamennyi szóló tökéletes. Adrian tekerősebb, technikásabb és
Dave dallamközpontúbb stílusa jól elkülönül, egyik jobb, mint a másik,
de ez nem újdonság.
Sea Of Madness: káprázat a dob ritmusa, az ó-o-o-ó-rész dallama is nagyon ott van,
jó a kontrasztja az egyébként lapos dallamú énekkel. Maiden mércével mérve ez egy
gyenge dal. A Heaven Can Wait hosszabb, de nem sokkal jobb.
A The Loneliness Of The Long Distance Runner (mekkora cím, kár, hogy nem saját
találmány) egy remek hangulattal indít, jól épülget, aztán egy nem túl nagy
verze után a refrén már igazán rendben van. Vérbeli Maiden darab.
Érdekes módon a Stranger In A Strange Land (ismét egy nem gyenge cím!!)
már elsőre is tetszett a szintiszőnyeg (!!) ellenére.
Annyira sokáig kínlódnak, hogy törvényszerű, hogy a végén valaminek ki kell
sülnie belőle. És lőn: a dal felénél megjön a dallam.
A lassú rész akkor még nagyon szokatlan volt (és az a gitár hangszín!), de a záró
levezetés előtt még a szólókat/refrént ismét odateszik, ezzel mentik a nem túl erős
nótát.
Annak idején a két utolsó szerzemény tetszett leginkább. A Deja Vu (azok a hirtelen,
röviddel a megütés után lezárt lábcinek !!!!) egy egyszerű (Maiden mércével mérve),
lendületes, remek dal. Az Alexander The Great egy összetett, szépen felépített,
kiszámíthatatlan tétel. Néhány másodpercben visszaköszön a Powerslave hangulata is.
A komplikált rész előtti szóló az egyik legkönnyebb (és leglassabb) Maiden
téma - még én is le tudom játszani. :) Bruce énektémái is királyak.
Mostani füllel hallgatva az albumot, sok olyan dallam van, amit simán le tudok
játszani eredeti sebességgel és ez nem az én dicséretem, hanem a zene kritikája.(?)
Nem ilyen albumot vártunk. Az első korszak (a Live After Death egyértelműen lezárt
egy korszakot) tökéletessége után visszalépésnek tűnik (a mai napig így érzem),
viszont vállalható. Kíváncsi leszek, az ezt követő Seventh Son...-ról
mit írok majd. :)
(Szeretem a Maiden dokumentum videókat. Sok a poén rajtuk. Az egyik nekem leginkább
tetsző ebből a korszakból egy német TV-s zenekari szereplés, ahol a Wasted Years-re
kellett volna playback-elniük, de "ehhez nem volt kedvünk, hát úgy határoztunk,
mókázunk"... Kezdik a dalt komolyan, majd elkezdenek hangszereket cserélgetni,
(ahogy Steve dobol !!!! Mintha én jégtáncolnék. :) bohóckodni. Kb. a feléig
ment le a dal, aztán más következett a műsorban. Nem tudom, Youtube-on rajta van-e,
érdemes keresni !)
A mai napig nem láttam a szövegkönyvét, így a szövegekről nem nyilatkozom.
A borító remek, megszámlálhatatlan (?) utalás található mind az első, mind a hátsó
részen régebbi dalokra, számszövegekre, borítókra. CD méretben nem is lehet már
ilyesmit alkotni. Derek Riggs egy zseni. (A felirat nélküli, nyers képet a
honlapján találtam.)