Alföld. Ki nem állhatom. Hegyi gyerek vagyok, megőrülnék, ha síkon kellene
laknom, pláne, ha tó, tenger, vagy legalább egy folyó sem lenne a környéken.
Számomra minden alföldi város egyforma. Lehetnek szépek, de a széles utcák,
a templom a város közepén, körülötte körforgalom... - ezek aztán nem túl
egyéniek, egyediek.
Ceglédi Dobos Gála: tökéletes ötlet, nagy hagyománya van és - ami a lényeg - nagyon
népszerű. Egy sportcsarnok, tele zenét szerető, érdeklődő emberekkel a legkisebbektől
az idősebbekig. Öröm volt látni a közönség sokszínűségét.
Ha belegondolunk, hogy kimondatlanul egy nem túl populáris műfaj (jazz) dominál
a rendezvényen és, hogy a belépő sem volt túl olcsó (3000Ft), pláne kalapot kell
emelnünk a Gála kitalálója, működtetője, támogatói és látogatói előtt!
Láttam, hallottam végre testközelből a Dream Theater koncerten megcsodált, itt is
említett átlátszó dobokat. Hozzáértők szerint is remekül szólnak.
Doboltam számítógépről monitoron futó kottára elektromos dobon. A kottaképen
zölddel bekarikázza a szoftver a pontosan kiütött hangokat és piros ikszet tesz
(tized(század?)másodpercre helyesen) oda, ahol ütöttünk, pedig nem kellett volna.
Döbbenet, hogy mik vannak!
A chime-okat (egymás mellett damilon lógatott kis, rézszerű hengerek) áruló box-tól
igyekeztem távol maradni, mert annyira bele vagyok buzulva ebbe a "hangszerbe",
hogy legszívesebben 5-6 darabot tartanék otthon a jelenlegi egy helyett.
A tavalyi The Cure album is vele indul.
Nem szeretem a jazz-t, de Cegléden kb. hat órán át tudom hallgatni. Sőt, akár
egyetlen dobost is egy-másfél órán át.
A szakmáról majd később.
Most voltam másodszor. Remélem, nem utoljára.