A Trio Duecento Corde egy hegedű, gordonka, zongora alkotta trió.
Változatos, jó estet raktak össze. Kezdtek Haydn E-moll triójával, amiben semmi
különös nincs - hangok egymás utánja, szépen, rendben, de ennyi.
Debussy G-dúr triójában már sokkal nagyobb összhang van a hengszerek között,
sokkal inkább kiegészítik egymást, mintsem csak kísérgetnek. Kellemes, jó darab.
A koncert második fele egy merő meglepetés volt. A zongorista (Szabó Ferenc János) átiratában szólaltak meg ismert operarészletek és az Osztrák-Magyar Monarchia ragtime-jai. Bizony, ilyen is volt, ezek szerint!
A ragtime nagyon könnyed műfaj, de amennyire egyszerűnek tűnik, annyira nehéz
játszani. Legalábbis egy zeneileg ennyire képzetlen embernek, mint én.
Kicsit fura is volt ilyen könnyed dallamokat (is) hallani egy komolyzenei
hangversenyen, de nagyon élveztem. Ritkán lát az ember csellista lányt a
hangszerén dobolni, rockabily nagybőgős módjára hangszert pörgetni pedig még
ritkábban. Itt is csak egyszer történt ilyesmi, de az vicces volt.
Az ilyen kamarazene eléggé elveszetten szólt egy nagy koncertteremben, gondoltam
az első néhány tétel alatt, de összességében egy nagyszerű zenei csemegét kaptunk,
a hármas pedig megérdemelt vastapsot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.