A tegnapi bejegyzés elgondolkodtatott, hogy ahhoz képest, hogy nem vagyok egy
(nagy) színházba járó, eddig gyakorlatilag csak remek darabokat láttam:
12 dühös ember, Mezitláb a parkban, Ég és nő között, Portugál, néhány klasszikusan és
néhány modernül értelmezett/színre vitt Shakespeare darab.
Volt egy színház mániás barátom (lány), aki állandóan nyaggatott, hogy menjek, mert
így jó, meg úgy jó.
Számomra idomítás jellege van az egésznek (a mai napig), ezért nem igazán érdekelt.
A drámákat el lehet olvasni, nem feltétlenül kell hozzájuk színház.
Én a Himnuszt sem tudtam/akartam bemagolni, úgyhogy kicsit ugyan csodálom,
de inkább sajnálom azokat az embereket (színészek), akik fél könyveket vágnak be szóról szóra.
Mivel Eszenyi Enikõt bírtam (bírom a mai napig) és Shakespeare-t is elismerem, mondtam
az említett lánynak - mert már akkor is "vicces" voltam -, hogy "Majd akkor szólj, ha
Eszenyi E. Shakespeare darabban játszik!".
Persze, hogy fél éven belül volt egy beugrása kicsi (de híres) színházunkban! :)
Ennek mennyi volt az esélye?? Így kezdõdött.
/A Himnusszal kapcsolatban nem kérek kioktatásokat, véleményeket! A Szózatról pedig
annyit, hogy már a második szavában helyesírási hiba van. :) /
"A Mona Lisa ronda és öreg, a Kisherceg meg elmebeteg."
