'Dark Night Of My Soul'

Volt egy olyan kedden, hogy Milan-Manchester United 2-3 (1-1).
A hazaiak egy nem gyengén mákos góllal a meccs elején vezetést szereztek, de
Scholes még az első félidőben egyenlített, egy szintén malacosnak nevezhető találattal.
Ezzel gyakorlatilag el is érte célját a Manchester (idegenben gólt lőni), de azért a második félidőben Rooney tolt kettőt - mindkettőt fejjel -, hogy minimális izgalom és Milan esély maradjon a visszavágóra. A végén még szépített Seedorf, de ez így is egy nagy semmi az "olaszok" Milan oldalán.
Jajj, Dávid (Beckham), hova kerültél?

Kaththea Azzurra Rowland: Sebzetten és összetörve
Egy estés (max. két délutános), lányos rajongással megírt mű.
A könyv 2003-as első felét írta a hölgy, a második részt magyarok tették hozzá.
Az olasz hölgyemény Brian Molko életén keresztül mutatja be a Placebo történetét.
Egyszerűen, lelkendezve. Nem mondom, hogy lebilencselt volna, de egyszer el lehetett
olvasni. Nem is különösebben tudok írni róla.
A magyarok által létrehozott második rész (akkor miért a csajszi neve alatt jelent
meg?) főleg a 2003 utáni történésekre fókuszál. A magyar fellépéseiken játszott
dalok sorrendjének összegyűjtése tetszett.
A Placebo egy jó kis banda. Keményebb, mint a Garbage, de az alaptrükkjük egyezik:
egy-egy jó hangulatot, dallamot, húzást elkapnak, és azt nem variálják agyon, hanem
a maga valójában elõvezetik. Nem emlékszem, hogy a Szigeten láttam-e őket - ha igen,
nagyon régen lehetett - de koncert DVD-jük biztosan járt nálam, és a 2006-os Puskás
Stadionos Depeche Mode koncert előzenekaraként láttam, mit alkotnak.
Molko azon mondása bekerült a rock klasszikusai közé, hogy "A bandánk egyik fele
meleg, a másik fele hetero. Pedig hárman vagyunk!"

Jajj, de jó kis hangverseny volt! Kedvenc szimpatikusaim hozták a szintet. Most még
beépített emberem :), az ütős szólamvezető is megdolgozott a pénzéért. :)
Rossini: A tolvaj szarka, nyitánya ismert, dallamos, könnyed, de azért nem annyira,
hogy ne kaphasson maximális pontszámot.
Szeretem, amikor általam nem ismert zeneszerzők lepnek meg egy-egy jó művel. Kramar
- született cseh-morva, aztán bécsi - ráadásul nehezítette is a saját helyzetét :), amikor két klarinétra írt versenyművet (hogy tetézze, a sokat emlegetett Esz-dúrban).
Változatos, jó háromtételese feledtette velem, hogy a klarinét hangszíne az egyik,
amit nehezen viselek. Kramar volt az utolsó császári udvari zeneszerző, 1818-1831-ig.
Ezen darab alapján, cseppet sem érdemtelenül.
Brahms II. szimfóniája az elsõ két mű után már "csak" egy átlagosan jó szimfónia volt.
Soha rosszabb estét!

Ha már szóba jött, mennyire nem nézek klipeket (csak összegyűjtve, DVD-n),
illetve, hogy a fekete-fehér mennyire hatásos tud lenni, itt egy remek
felvétel, melyet most találtam:

https://www.youtube.com/watch?v=0U971cN22h8

Shirley nem kis kedvencem. Hang, alak, bõr-,haj-, szemszín, mozgás, minden. Hihetetlen, hogy '66-os születésû. "És hogy' beszél angolul!" :)
Tényleg! Garbage koncerten sem voltam még! Akkor a New York-i Anthrax klubbuli
mellé felírom ezt is képzeletbeli kívánságlistámra. Hátha folytatják még.
Itt a Montreaux-i jazzfesztivál közönségét mozgatják át - jó kérdés, hogy
hogyan kerültek oda:

https://www.youtube.com/watch?v=PiJy-cFFMb8