... a tavaszi balesetemen. Az a megközelítés csak most jutott eszembe, hogy valami
nagyon nagy véletlen volt, hogy aznap egy korty alkoholt sem ittam.
A haveri pókerezés, melyről tekertem haza, nem éppen a szörp szürcsölésről szól.
A gyomrom remekül működik, egy évben egyszer-kétszer van olyan nap, mint akkor,
hogy egész nap alig kajáltam, mert állt az emésztésem - elronthattam a gyomrom előtte.
Emiatt nem is ittam, még egy korty sört sem.
De mi lett volna, ha ez egy "rendes" kártyázás, azaz kellemesen mosolyogva megyek
hazafelé, és így bukom a bicajjal? Azóta az járna a fejemben, hogy "ha nem iszom,
megúszom az egészet, a műtétet, az öt hét testhez kötött jobb kezet, a gyógytornákat?".?!
Vagy (ez most jutott eszembe) nem lettek volna annyira élesek a reflexeim, és
mire felfogtam volna, hogy leesett a lámpám, már szépen lassan megállok, azaz nem
rántom be a féket, pláne nem az elsőt, és elmarad az egész incidens?
Érdekes az élet.
Talán jobb így. Csak a hülye reflexeimet hibáztathatom, azok pedig az akaratomtól
függetlenek.
Az is újdonság, hogy már van veszélyérzetem bicajon. Eddig soha nem volt.
Mióta az eszemet tudom, nem estem, pedig tiniként még fogócskáztunk is kerékpárral.
Most pedig már alacsonyabb sebességnél (30-40) is eszembe villan, hogy ennyivel
esni nem volna szép. Pláne egy rendes, eddig szokásosnak mondható hegyről lezúgásnál.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.