... és persze a játékvezetőkkel.
Pintér Attila edző /Vasas, majdnem feljutás, már megint/ évet értékel:
"A nagy mérkőzések az utolsó pillanatokban szoktak eldőlni, nekünk nem sikerült eldöntenünk. Kétszer visszajöttünk a mérkőzésbe, amihez hozzátartozik, hogy az első félidőben gyengébben futballoztunk, nem szereztük meg a második labdákat, de azt nem mondom, hogy nem tett meg mindent a csapat. A második félidőben pont akkor jöttek a gólok, amikorra rendeztük sorainkat, csináltunk egy buta tizenegyest is. Amelyik csapat – és ezt nem csak a mai mérkőzésre vonatkozik – nem tud élni a lehetőségeivel, az nem tud feljutni. Nem gondoltam volna, hogy ma nem sikerül a győzelem.”
Arra az újságírói kérdésre, mekkora kudarcként élik meg, hogy nem sikerült a feljutás, Pintér Attila egy kéréssel felelt, utalva a játékvezetők idénybeli teljesítményére...
„Megpróbáltunk mindent megtenni, de nekem is megvan a felelősségem, ahogy a játékosoknak is. De arra kérem, hogy ön is vizsgálja meg a Kisvárda, a Kazincbarcika, a Tatabánya és a Szentlőrinc elleni meccseinket és utána tegye fel ezt a kérdést. Elmondtam három-négy héttel ezelőtt is, hogy nekem és a játékosoknak is megvan a felelőssége, de ezt a játékot a pályán más is képviseli, és ami neked jár, az nekem is jár. Azt gondolom, mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat. Több olyan lehetőséget vettek el tőlünk, nulla nullánál tizenegyeseket, amikből jól tudtunk volna kijönni, és nem tudom, hogy ezt eléggé megvizsgálták-e azok, akiknek meg kellett volna vizsgálni. Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy ezzel együtt is megvoltak a lehetőségeink.”
/Forrás: nemzetisport.hu/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.