Gyógyulgatok. Holnap veszik ki a varratokat, utána talán okosabb leszek (és (vállban) szebb is :). Kevés időt töltök net előtt, ezért nem írtam eddig. Igyekszem majd bepótolni.
Szünetben Manchester United - Chelsea 2-0. Hazai győzelem 99%-os valószínűséggel manchesteri bajnoki címet jelentene.
Na, az első kórházi éjszakámat nem kívánom senkinek. Úgy számoltam, hogy kb. 12 órát kell kibírnom kb. 5 cm-rel a szokottnál leljebb lévő, bármerre tetszőlegesen elmozdítható jobb vállal a műtétig. Jól számoltam. 4-10-22 percenként néztem a bejáratná lévő digitális órára, hogy "oké, az egy század/hatvanad, ötvened/tized részét kihúztam". Ha aludtam is, egyszerre max 20 percet. A pokróc súlya is sok volt a vállamnak.
Tű fóbiám van. Ehhez képest beérkezésemkor egyből egy vérvétellel kezdtek, reggel pedig állandóra benne hagytak az alkaromban egy infúzió bemenetet. Reggel a szobatársak elmesélték, mi vár rám.
Az ügyeletes doki mondta, hogy 15-60 perc a műtét, kis bemetszés, rutin munka. Ez után már csak azért szorítottam, hogy altassanak, ne lássam a műtétet, ne is injekciózzanak érzéstelenre. Bejött.
10:20-kor kitoltak a szobából, 11:40-kor került rám a sor a műtőben. Addig jól elbeszélgettünk, poénkodtunk az aneszteziológus asszisztenssel (nagyon kedves teremtés) és a rendkívül fiatal altató orvosnővel (szintén bűbájka).
Egyáltalán nem izgultam, örültem, hogy elkezdődik a gyógyulásom.
A "szépre gondolj, mielőtt elalszol, akkor könnyen ébredsz"-t megfogadtam, így kerültem egy alpesi hegyoldalról egy pillanat alatt egy medence aljára, ahonnan sürgősen fel kellene jönnöm, de nem igazán sikerül. Nem részletezem, de kb. kétszer felébresztettek, ami nagyon kellemetlen volt, de mikor órák (és egy hányinger elleni infúzió) múlva magamtól ébredtem, már minden rendben volt.
Így nem láttam egy képet sem a hercegi esküvőből. A legnagyobb/furább élmény az utam volt a kórteremből a műtőhöz. 100%Trainspotting feeling, ahogy' a mennyezet a minden, amit látok az elrobogó fénycső armatúrákkal. KLASSZIKUS. Egy az egyben, mint a film(ek)ben.
Az a legironikusabb az egészben, hogy nem hiszem, hogy valaha szín józanul, pláne kivilágítva tekertem volna éjjel haza a haveri pókerezésből, ezt az esetet leszámítva.
Mindenkitől elnézést és türelmet kérek, akinek nem vagy csak kurtán válaszolok a mailjére, de ritkán vagyok net előtt, és nem kellemes gépelnem!
Folyt. köv.
Pénteken délelőtt egyik barátom anyukájáért kellett volna mennem kocsival, hogy én vigyem haza. Tudtam, hol van, voltunk látogatni (bicajjal!). Megyei Kórház, traumatológia (baleseti sebészet), 14-es szoba. Alapos, pontos ember vagyok, akire lehet számítani, így már előző éjjel az osztályon voltam, igaz, a 17-es kórteremben, péppé törött kulcscsonttal (kulccsonttal?).
Előző éjjel gurultam haza bicajjl, kb. 20-szal, amikor hirtelen leesett az első lámpám a jobb olalról, amire teljesen érthetetlen módon, reflexből berántottam a bal oldali, sajnos az első kerékre ható féket. A többi sejthető. Átestem az első keréken, teljes súlyommal és lendületemmel a jobb vállamra. A gondolataim szépen sorban: 1. basszus, ez nagy lesz, 2. hu, de nagyot estem, a vállamnak annyi, szokatlanul fáj 3. nem hallottam reccsenést, törést, talán megúszom nagyobb baj nélkül. A fájdalom nem volt kibírhatatlan, így összeszedtem a lámpámat, és hazabicajoztam. Ott már ájulás közelire leesett a vérnyomásom, így kihívtam a Mentőket. Ficamra gyanakodtak. Az ügyeletes doki lehűtött, hogy törés és minimum 3-4 nap kórház, kezdve a műtéttel. Ennyi hírrel, felkötött karral feküdhettem le aludni.
Majd mesélek még. Most csak annyit, hogy hétfőn hazaengedtek, ha kibírom, hogy öt hétig (!!!) semmit nem csinálok a jobb kezemmel, hanem hagyom felkötve, akkor volt értelme az eddigi mizériának, és nem kell összecsavarozni a most "csak" húzóhurokkal rögzített csont darabjaimat, és teljesen meggyógyulok idővel. Minden nappal könnyebb lesz, és közelebb jutok a teljes felépüléshez. Ebben bízom.
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK A SOK-SOK ÜZENETET, TELEFONHÍVÁST, GONDOLATOT, AGGODALMAT, AMIT KAPTAM AZ ELMÚLT NAPOKBAN!!!
Még néhány nap, és remélem, visszatérek a blogra és mailekben is a szokott szintre.
