'Dark Night Of My Soul'

A baleset éjjelén volt időm gondolkodni, a legfontosabb (?) dolgok (teljes értékű
lesz-e a karom/vállam ezt követően? mekkora sebhely marad utána? mennyi idő a teljes
felépülés?) valahogy nem jutottak eszembe. Vagyis törvényszerűnek vettem, hogy pár
hét és kész az egész, mint ha mi sem történt volna.
Amitől tartottam (unatkozni fogok a kórházban, de nagyon), az viszont nem
következett be. Az unalom csak néhány napja támadt meg először.
Az elmúlt három hetem sokban hasonlított a Himalájában töltött három hetemre:
hasonló ritmus és napirend napról napra, nyugalom, kevés dolog, ami eltereli a
gondolataimat (hogy miről? A gondolkodásról.), lassulás.
Most arra jöttem rá, hogy még az én, újabban nem különösebben zsúfolt vagy pörgő
életemnél is lehet (és kell?) nyugodtabban, "lassabban" élni.
És mit ad az Ég? Amikor ezen agyaltam, belefutottam a Spektrumon az eredetileg
Discovery készítésű Túlélni az Everestet (Ultimate Survival Everest) sorozatba.
Sajnos az elejét nem láttam - pedig az alaptáborig nyilván azon az úton jutottak fel,
mint mi -, de az ismerős táj, az ismerős légszomj és egyéb problémák, a HEGY ugyanabból
a helyzetből való mutatása, ahol én is jártam beindították kis lelkemet.
Maga a mászás rész is érdekes, érdeklődve nézem.
Újabban sok (jobb) karral kapcsolatos tervem, van. Soha nem edzettem, de alig várom,
hogy fekvőtámaszozhassak (amikor majd jobbal is nyomhatom az egykezest, AKKOR leszek
gyógyult - remélem hamar eljön ez is, bár most még nagyon távolinak tűnik),
ha kondi terembe nem is megyek, de mielőbb szeretném elérni a baleset előtti
szálkássági szintemet.
Eddig soha nem érdekelt az ilyesmi.... Fur az agy.
Vagyis, inkább: nem értékeljük, amink van, addig, amíg el nem veszítjük.
Szép hétvégét!

Olvastam egy interjút Anthony Hopkins-szal. NAGYON tetszett. Úgy beszélt magáról,
mint egy bármilyen szakma képviselőjéről, aki mellesleg/szerencsére agyon van fizetve.
A legnormálisabb, földön maradt gondolatai - pedig sok ilyen volt - azok voltak,
melyek a hollywoodi színészetről és az önmagukat sokra tartó, a sikertől és pénztől elszállt
színészekről szóltak.
Kapcsolódik ide, hogy a CNN-en láttam egy interjú végét Sigourney Weaver-rel.
Ebben pedig az tetszett, hogy a hölgy (az a név!!! :) idős(ebb)nek néz ki.
A sok szétsavazott/műanyag arcú színésznő között EMBERI látványt nyújtott.
Most nézem, hogy 61 éves. Na, annyinak azért nem néz ki, de ezzel együtt is kellemes
látvány volt, hogy nem csinált bohócot magából a sok beavatkozással.

Klasszikus cím (főleg az eredeti Brave New World), azt hittem, az 1932-ban (!!!)
íródott sci-fi is az.
Nem tudom, az-e. Még azt sem, hogy tetszett-e.
Nagyon lassan olvastam el (pedig nem hosszú), az első 3-4 nekifutáskor mindig
bealudtam rajta vagy meguntam idő előtt. Aztán a végén egészen nagy léptekkel
haladtam.
A jövőben járunk, az embereket nem nemzik, hanem létrehozzák, és olyannak
alakítják (genetika és nevelés), hogy szépen illeszkedjék a miénkhez elviekben
egyáltalán nem, a valóságban sajnos egyre inkább hasonlító, fogyasztói elveket
valló, érzelemmentes társadalomba.
Egy hozzánk hasonló "vadember" felbukkanása vet fel morális, filozófiai kérdéseket
- ezek a könyv legjobb, gondolkodtató részei -, hogy a szomorú (?) végkifejlet
ismét csak gondolatokkal telve hagyja ott az olvasót.
Jó könyv, az eltelt 80 év nem érződik rajta. Akruális. Talán klasszikus.

"Az emberek boldogok, megkapják, amit akarnak, és sohasem akarják azt,
amit nem kapnak meg."

Ma "félkeményen" lefejeltem egy fát a kertben, ami normál körülmények között semmit nem jelentene, de most a vállamat ért kicsi, de hirtelen mozdulat is hír értékű.
Szépen gyógyulok, már szinte soha semmi vállba nem illőt nem érzek, nyugodtan és sokat alszom. A fa óta kicsit ismét érzek néha feszítést, "mozgást" (nyilván nem az, de olyan az érzet) öreg, törött csontjaimban, de talán semmi gond nincs.
Szépen barnulok, sokat olvasok, TV-zek (jégkorong VB, ilyesmi), ma már zenét (Dream Theater) is hallgattam.
Meglepő, mennyire zene nélkül telt az elmúlt három hét. Ez nálam különösen szokatlan, hosszú idő. Azt hiszem azért alakult így, mert van nálam vagy 6-7 lemez, melyekről ismertetőt kellene írnom, de mivel nem kellemes gépelnem, így ez egyre csak tolódik, és ez az érzés elveszi a kedvem a "munkán" kívüli zenehallgatástól.
Jól vagyok, remélem, Ti is.
Holnapra hívtak Activityzni. Poénos, mert rajzolni és mutogatni nem tudok.