Memóriám sohasem volt, és még öregszem is.
A kettő együtt azt eredményezi, hogy (hosszabb) hangversenyek esetén a végére
elfelejtem az első műről a gondolataimat.
Most Dohnányi Ernő: Ruralia Hungarica-ja sínyli ezt meg. Jó és szép, de azért
nem "nagyon jó" és nem "csodaszép". Kb. ennyi maradt meg belőle.
Jó kezdés volt tehát, de nem nyűgözött le.
Bartók Brácsaversenye nem tetszett. Nem elborult, tehát nem fárazstó hallgatni,
de semmi nem volt benne, ami miatt értékelném.
Tóth Péter: Balkán Express: rövid, érdekes ritmusú (hétnyolcados, amit én
három-negyednek hallottam -> van hová fejlődnöm), a vonat tisztán kivehető benne,
pedig nem vagyok benne biztos, hogy ez szerzői cél volt.
Kodály: Háry János - szvit: egészen jó.
A harangjátékos második tétel nagyon tetszett:
https://www.youtube.com/watch?v=738j9FmhseI&feature=related
A "közjáték" pedig nem csak király, de annyira magyar is, hogy már csak
külföldi olvasóim miatt is idepakolom:
This music is sooo Hungarian, as far as I can tell, that it is a must for you
to hear, dear foreigner reader:
https://www.youtube.com/watch?v=fMp-9RestNg&feature=related
Kedvenc szimpatikusaimat vendégkarmesterként Nagy Sándor vezényelte, aki valószínűleg nem iszik alkoholt, mert az ajándékot a(z előző hangverseny kapcsán is említett) vezérhegedűsnek adta. Ha a zenekar iránti tisztelete jeleként mondott le róla, akkor pláne piros pont.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.