Nem sok kepet pakoltam ide eddig, most probalom potolni. Ugy erzem, a mese Kyotorol otthonra marad, ugyanis tul sok szepseg ert ott, es azota is folyamatosan jonnek az elmenyek, tortennek az esemenyek.
Vasarnap pl. belefutottunk a varoskank parkjaban egy nepi ezmegazba. A helyi shintoista templomokbol erdekes ruhakban kihoztak a hordozhato oltarokat (nem kicsik), majd wadaiko (ha jol ertem) dobok vagy dobosok (esetleg dobolas) szorakoztattak a nagyerdemut. Tetszett, mert kelloen hagymanyos volt.
Ma a parkban fociztam vendeglatommal (holgy). Szabalyos edzest kellett Neki tartanom, hogy fejlodjon, gyakoroljon. Nem veletlenul (??) ok a vilagbajnokok labdarugasban. Egyebkent R. is tehetseges.
Mas: nem szeretnek tengeri eloleny lenni Japan partjainak 50-100 km-es korzeteben, mert az itteniek (es en is) MINDENT megesznek onnan. Nem tudnam megmondani, hanyfele halat ettem ittletem eddigi szakaszaban. Talan az angolna (!!!) izlett a leginkabb.
A kepek mindegyiket kis (600 ezres) varoskankban keszitettem.
Es nem kellett vadasznom rajuk, lepten-nyomon erdekessegekbe utkozom. Es az utikonyv szinte kerulendonek irta le a varost. A mait koveto kepsorozatomat igyekszem Japan legregebbi melegvizes forrasra epult furdojenek, furdo hazanak kepeivel inditani. Addig is:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.