"And, as always, incapable of seeing that what I had was more important than what I didn't have."
És, mint mindig, képtelen voltam látni, hogy amim van, fontosabb annál, amim nincs.
- What about playing guitar?
- Aw, I don't think you should count on that.
- Until when?
- Well... ever.
- Mi a helyzet a gitározással?
- Arra ne számítson.
- Meddig?
- Soha többé.
"I was one of the first guys I knew who had a wireless setup, and I could tell it freaked out the bikers who watched us play that night."
Az egyik első fickó voltam, aki vezeték nélküli rendeszert (gitárt) használt. Lestek a motorosok, akik láttak minket aznap este fellépni.
Amikor leültem a váróteremben, akkor jöttem rá valami fontosra: b...ottul semmim nem volt. Egy dollárom sem. Négy nap buszozás várt rám New Yorkból Kaliforniába kaja, víz és minden nélkül. Egy zsák mosatlan és a gitárom volt mindenem. Hogy miért nem adtak néhány dolcsi túlélő pénz az útra, nem tudom. Talán eszükbe sem jutott ilyesmi. Mindegy, a következő négy napot a csavargók poklában töltöttem. Aprót tarháltam, elfogadtam minden élelmet, amit a szomszédos utasok felajánlottak - egy fánkot innen, egy csomag chipszet onnan. Több ember is megszánt.
Érdekes, mennyire kedvesek az emberek ismeretlenekkel; mikor nincs okuk, hogy segítsenek, hogy bízzanak benned, mikor másnapos vagy és elvonási tüneteid vannak, mert nem engedheted meg magadnak, hogy italt vegyél, mikor bűzlesz az izzadtságtól és az alkoholtól.
De ezek az emberek ott vannak, és mikor összeakadsz velük, visszaadják az emberiségbe vetett hitedet.
Gyakorlatilag egy hét alatt befaltam Dave Mustaine könyvét angolul.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.