Még a dobos gála előtt írom ezt a bejegyzést, mert tudom, hogy ott sok minden el fogja terelni a gondolataimat erről a dalról. Egy (kettő?) hete benne van a fejemben a nyitó ének dallam. Naponta többször eszembe jut, feltölt, nyugalommal tölt el.
Négy hang az egész, mégis annyi minden van benne!! Szeretem, amikor a "derült égből", váratlanul leüt egy-egy dallam.
Filóztam már itt is a tökéletes zenekari neveken. Ez a banda is ilyet választott: Távhívás (Nagy távolságú hívás) - nagyon megy a zenéjükhöz.
Ha már a gála után vagyunk: én az ilyen dobosok játékát (is) kedvelem. Nem dominálja a dalt (arra ott van az említett dallam, a gitárok, illetve a tökéletesre kevert basszusgitár!!), felületesen hallgatva fel sem tűnik (csak középtájt a szólóba hajló résznél), de pl. a még ezen a messze nem Hi-Fi felvételen is hallható ötletes játék a láb-cinen rengeteg finomságot rejt, és úgy általában is a "csilingelések" nagyon tetszenek ebben a dalban.
Dobolni jó (lenne tudni).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.