Aki megmondja, mi látható a fenti képen (anélkül, hogy a bejegyzés címéből kikövetkeztette volna), az kiérdemli "a világ legnagyobb Dream Theater rajongója" titulust.
Hopp! Sokat segítettem, így már nem is érdekes a feladvány. :)
Írok majd még a gáláról és pakolok képeket is, de a "tömegeket" gondolom, hogy Mike Mangini mester érdekli a rendezvényről.
Nálam a sok önismétlés, lírázás miatt már elmúlt az "AZTA" érzés egy-egy új Dream Theater album meghallgatásakor, és fokozottan igaz ez a másik Mike, Portnoy kiválása óta.
Az új Mike (Mangini) játékától sem dobtam hátast az eddigi egyetlen lemezen, melyet a Dream tagjaként feldobolt. Tud, ez természetes azon a szinten, de Portnoy könnyed(nek látszó), sziporkázó, ötletdús játékához nálam nem ér fel, kifejezett visszalépésnek érzem a tagcserét. Na, nem mintha bárki (?) tudná Portnoyt pótolni.
Örültem, mikor kiderült, hogy Mangini úr lesz a gála fő attrakciója, nem pedig ismét egy jazz legenda. Velük sincs bajom, de élmény volt az egész napos "csörömpölés" (amatőr hangszer kipróbálók) és sok-sok évnyi jazz után egy megdörrenően keményen ütő dobost látni, hallani, aki a lábait kb. 17-szer gyakrabban használja, mint az említett stílus képviselői.
A mini kis eszközről játszott zenei alapokra dobolás jó ötlet, mert zenébe teszi a dobot, de egyben el is veszi az élő, spontán jelleget. Szerencsére nem csak ilyen részekből állt a kb. 50 perces (inkább több, mint kevesebb) műsor.
Szereztem egy jó gépet, és mivel a színpadot kivéve bárhol lehetett mászkálni, fotózni, sikerült olyan képeket készítenem, amilyeneket szerettem volna.
Szakmailag nem tudok hozzászólni egy ilyen előadáshoz, emberileg viszont kellemes meglepetés volt Mike. Beszélt néhány mondatot, lassan, tagoltan, hogy mindenki megértse, aki kicsit is tanult angolul, és sokáig ott maradt a rajongókkal aláírni, fényképekhez mosolyogni.
Remek ötlet ez a rendezvény, csak gratulálni tudok a megálmodóinak, megvalósítóinak!
