'Dark Night Of My Soul'

    Mivel (sajnos?) nálam a "könnyű" zene 1980-ban kezdődik (kivéve a Sex Pistols-t!), a Syrius zenekarnak csak a hírét ismertem, a zenéjét nem. Syrius Legacy néven öt fiatal fura felállásban (dob/ének, két fúvós, főleg szaxofon, basszusgitár, billentyűk) jó kis íztelítőt adott az életműből. Sokkal kellemesebb volt, mint amit vártam. Kísérletező (mondjuk, ez stimmel), "agyatlan" elborulás, ósdi hangzás, idejétmúlt dolgok helyett egy egyéni (!!), helyenként (a szó jó értelmében) populáris zenét kaptunk. Nem ezen a vonalon mozog az ízlésem, de jó halgatnivaló volt.
     A Random Trip egyetlen DJ-vel indított, majd bekapcsolódtak a többiek, a két ütős, basszusgitár, billentyű és a három énekes - ha senkit nem felejtettem ki.
Szívesen néztem volna őket, mert a 3-4 "dal"ból, amit láttunk az egyik rendesen megmozgatós, partyzós volt.
Jól érezték magukat, látszott, hogy szeretik, amit csinálnak. A többség bealudt, így nekem is indulnom kellett haza... :(
Érdekes zenéjük "műfaji határokon átívelő improvizációs koncertsorozat".
És a nap legjobb pólóját is ők prezentálták. Csak lestem, hogy "Mi a ....?!". :)

Összességében örülök, hogy nem "600 óra" jazzt kaptam a fülembe, töményen, hanem kevés, de különböző stílusú fellépőt. Mert a dobolás nem csak a jazz-ről szól.

Az est "sztár" fellépője Csík Gusztáv triója (Reggie Johnson bőgős, Joan Faulkner énekesnő, Gusztáv zongorán, Alvin Queen dob) nem dob show-t produkált, hanem zenélt egy nagyot.
Az első részben instrumentális, cseppet sem "borult", (relatíve) könnyen követhető, befogadható zenét játszottak, helyenként azért a dobra fókuszálva. A második részben aztán Joan Faulkner énekesnő emelt egyet az egészen a szó jó értelmében erős, jellegzetesen fekete hangjával, megnyerő/profi személyiségével.
Az énekesnő vagy a dobos miatt lett négyes a trió, ha valaki számolt.
Négy kedves, idős ember, aki tud és szeret zenélni, jó dalokkal, együtt. Jó koncert volt.
A képeim után tettem egy videót is, hogy a zenét elképzelje, akit érdekel (és hogy Csík Úrnak is szerepeljen). Akinek bejön, nézze meg a fellépés többi dalát is a fesztiválról, ahol a videó készült. Az énekes hölgy miatt is érdemes.

Írtam már itt olyat, hogy teljesült kívánságom, amelyről a bekövetkeztéig nem is tudtam, hogy egyáltalán létezik.
Ilyesmi lehetett az is, hogy egy zenész hölgy öltözőjében lehessek a koncertje előtt/után. :)
Egy kedves ismerősömnek hála, megismerhettem a csellista Jaksics Rékát, aki (ez az egy eddig felfedezett hibája van :) az általam itt is többször leszólt Bolero egy érdekes adaptációjával lépett fel a gálán, a főszervező Kármán Sándor (ütős) kíséretében.
Koncert előtt és után is beszélgettem Vele néhány mondatot.
A másik szereplő a képen Pete Lockett.

     Már 20. alkalommal rendezték meg Cegléden. Szeretem a hagyományokat, és jó volt a nagy érdeklődést látni.
Több ismerőssel is beszélgettem, sőt, még egy fellépőt is megismertem. Egyébként is buta vagyok a dobhoz (is), de most pláne nem volt kedvem "szakmai" füllel nézni, hallgatni az előadókat.
Néhányukról mégis szólnék:
      A 14 éves Vetési Gergő megmutatta, hogy tehetséggel, gyakorlással mennyire magas szintre lehet eljutni ilyen fiatalon is. A kiállított dobszerkókon láttam/hallottam néhány egészen fiatal srácot olyan dolgokat játszani, hogy csak lestem!! Gergő előtt is le a kalappal!
     Mostanra már biztos :), hogy a jazznak a legtöbb ágát nagyon nem szeretem, így a Kőszegi Imre Quartet és a Loop Doctors (Szendőfi Péter - Rományi Áron) sem adott semmit a lelkemnek, az agyamat pedig nem kunsz leterhelni egy dobos gálán.
     A német Fascinating Drums előadását kb. 3 méter távolságról néztem végig. Tökéletes játékidő hosszúság (!!!), fegyelem, ügyes koreográfia jellemezte őket. Ha valami jól áll a németeknek, akkor az a(menetelés és az  egyenruha) fapofa. Profik. 1-2 tagot leszámítva a koncentrálást, erőlködést vagy számolást nyomokban sem lehetett látni rajtuk még karnyújtásnyi távolságból sem. Üde, jó színfolt voltak.
Kb. így kell elképzelni őket:

     Remélem, tényleg a zenekar írt itt, velük leveleztem, és nem egy haverom tréfált meg, de az Euro-African Playgroundnak, és személy szerint Juhász Mártonnak (dob, na-ná!) itt is köszönöm a belépőt. Segített vele egy barátomnak.
"Kellemetlen" olyat dicsérni, aki ajánlotta magát és segített, de tény, hogy Márton csapata volt az est (első kétharmadának) egyetlen zenekara, amely nem a dobra, a technikai villogásra, hanem a ZENÉRE, a dalokra, az együtt muzsikálás nagyszerűségére helyezte a hangsúlyt.
Noha nem az én zenei világomban barangolnak, felüdülés volt látni/hallani őket, a sok "géppuska" vagy "jazzes fikcsi" erdő közepén.
Hat zenész, leghátul (!) Márton egy minimál dobszerkón.
Az est záró harmadát kénytelenek voltunk kihagyni a nagyon késői (korai?) idő miatt.
A fő fellépő Pete Lockett - Dörnyei Gábor kettős műsorából nem sokat láttam, hallottam, mert a színfalak mögé is bejuthattam, és ott voltam. De erről majd legközelebb.

Eltolódtak az időzónáim, úgyhogy most, kedvcsinálónak, csak néhány kép. Lesz még több, és szöveg is.

Természetesen sok dolog ébresztett gondolatokat bennem Cegléden.
     Fellépett például Radics Gigi, akinek remek (hibátlan?), nagy terjedelmű (főleg a magas tartományban) hangja van... Mégis ki nem állhatom, ha énekelni kezd. Van az a hangszín, amitől ugrom, menekülük. Az övé ilyen. Ő sem, én sem tehetek róla, mégis ez a helyzet. A zenei ízlésünk sem egyezik, és azt sem szeretem, amikor mások dalát adja elő valaki (kivétel a feldolgozások).
     A dobról, dobolásról az a véleményem, hogy nagyon AGYAS, technikás hangszer, de más hangszerek nélkül nem sokat ér. Nyilván én sem értek hozzá, azért ez a véleményem, de ha 5-10-20 percnél tovább hallgatok egy ütőst szólóban játszani, unatkozni kezdek, és hiányozni kezd a zene, a többi hangszer, amit kiemelhet, kiegészíthet a dob.
Egyszerű vagyok zeneileg, nem vitás.
(A dobszerkó Mangini aznapi felszerelése.)

Aki megmondja, mi látható a fenti képen (anélkül, hogy a bejegyzés címéből kikövetkeztette volna), az kiérdemli "a világ legnagyobb Dream Theater rajongója" titulust.
Hopp! Sokat segítettem, így már nem is érdekes a feladvány. :)
Írok majd még a gáláról és pakolok képeket is, de a "tömegeket" gondolom, hogy Mike Mangini mester érdekli a rendezvényről.
Nálam a sok önismétlés, lírázás miatt már elmúlt az "AZTA" érzés egy-egy új Dream Theater album meghallgatásakor, és fokozottan igaz ez a másik Mike, Portnoy kiválása óta.
Az új Mike (Mangini) játékától sem dobtam hátast az eddigi egyetlen lemezen, melyet a Dream tagjaként feldobolt. Tud, ez természetes azon a szinten, de Portnoy könnyed(nek látszó), sziporkázó, ötletdús játékához nálam nem ér fel, kifejezett visszalépésnek érzem a tagcserét. Na, nem mintha bárki (?) tudná Portnoyt pótolni.
Örültem, mikor kiderült, hogy Mangini úr lesz a gála fő attrakciója, nem pedig ismét egy jazz legenda. Velük sincs bajom, de élmény volt az egész napos "csörömpölés" (amatőr hangszer kipróbálók) és sok-sok évnyi jazz után egy megdörrenően keményen ütő dobost látni, hallani, aki a lábait kb. 17-szer gyakrabban használja, mint az említett stílus képviselői.
A mini kis eszközről játszott zenei alapokra dobolás jó ötlet, mert zenébe teszi a dobot, de egyben el is veszi az élő, spontán jelleget. Szerencsére nem csak ilyen részekből állt a kb. 50 perces (inkább több, mint kevesebb) műsor.
Szereztem egy jó gépet, és mivel a színpadot kivéve bárhol lehetett mászkálni, fotózni, sikerült olyan képeket készítenem, amilyeneket szerettem volna.
Szakmailag nem tudok hozzászólni egy ilyen előadáshoz, emberileg viszont kellemes meglepetés volt Mike. Beszélt néhány mondatot, lassan, tagoltan, hogy mindenki megértse, aki kicsit is tanult angolul, és sokáig ott maradt a rajongókkal aláírni, fényképekhez mosolyogni.
Remek ötlet ez a rendezvény, csak gratulálni tudok a megálmodóinak, megvalósítóinak!