Az ilyet annyira szeretem. Amikor a semmi (na jó: egy átlagosnál csak az egyéniségével jobb amerikai dal) közepén jön egy csavar - amit ráadásul értek is, tudom, hallom is, hogy SEMMI nincs benne - és (mégis) emel az egészen egy dimenziót, engem pedig kiszakít az "értem, hallom, tudom" világából az "érzem" világába... (És még a szóló is jó utána!)
Csak halkan jegyzem meg, hogy utólag érdekes az első másodperceket ismét meghallgatni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.