'Dark Night Of My Soul'

Nem gondoltam át alaposan, mire vállalkozom, de tény, hogy érdemel annyit a zenekar, hogy (egyszer! :) végighallgassam az életművüket. Ugyanis mindössze egy lemezüket hallgattam meg korábban, illetve a TV-ből, rádióból rám ömlő nem kevés dalukat ismerem.
Kemény vagyok :), de három Dream Theater lemez egymást követő meghallgatásával kellett erőt gyűjtenem, hogy betegyem a lábam zenei Primitíviába.
Kíváncsi vagyok, mi vár ott.
Kezdjük is!

Please Please Me (1963.): Rettenetesen indul. Az első 6 dal gyakorlatilag értékelhetetlen, egyéniség és ötlet nélküli amerikai rock n'roll klisé, nem gyengén tingli-tangli szinten. Aztán jön a címadó, majd a Love Me Do, melyek már saját arculatot mutatnak, reménnyel töltve el a hallgatót.
Aztán ismét a nagy semmi. De annyira, hogy az A Taste Of Honey már westernes nulla, a záró Twist And Shout feldolgozás pedig a "brrr" kategória nálam.
Nem egy Appetite For Destruction szintű debüt lemez :). A maga korában biztosan az élvonalban volt, de minden olyan korszakjegyet magán hordoz, ami miatt a '80. utáni zenéket szeretem és nem az ilyesmit. Zeneileg a Hungária simán veri (igaz, 10-20 évvel később), a szövegek pedig olyanok, hogy sokkal jobb lenne nem érteni őket.
3,8 pont (a 10-ből)

With the Beatles (1963.): Ez már karakteresebb (SOKKAL karakteresebb), egyénibb lemez (szintén 1963-ból!).
Annyira, hogy az All My Loving -nak és az I Wanna Be Your Man-nek simán helye van a Best Of lemezükön. A Don't Bother Me pedig kifejezetten tetszik.
Letagadandó vagy ordenáré nyúlásokat tartalmazó dal alig van rajta (a Chuck Berry dalt (Roll Over Beethoven), a záró Money (That's What I Want)-ot és a Please Mister Postman-t leszámítva, de az utóbbi kettő is erősen feldolgozás szagú), nem úgy, mint az első lemezen.
Mondjuk, a Devil in Her Heart-ot (szintén feldolgozás) nem szeretném többször hallani, de kb. ennyi.
Az első 6 dal nem rossz, aztán jön a két feldolgozás (Beethoven, Postman), ezt követően rendesen leül a lemez és csak az I Wanna Be Your Man és a Not A Second Time idejére vesz pozitív fordulatot. Így a kezdeti 6-os pontszám is redukálódik.
Persze annyira felszínes az egész, hogy jobban sem kell.
Mára ennyi bőven elég is volt ebből.
5,6 pont

(Az aláhúzott/színes dalcímekre kattintva megnézhető/-hallgatható az adott szerzemény.)

Jajj, ez a Mezőkövesd! Addig jó, hogy ebből is gól lett, ráadásul a második, de 2-0-ás félidő után 2-2-re végezni egy kiesési rangadón a Paks ellen... Hosszú és nehéz lesz a hátralévő néhány meccs.

A minap rám beszéltek egy videót a The Beatles utolsó koncertjéről.
22 perc az egész (nem tudom, a teljes koncert-e), és egy londoni (üzlet(i))ház tetején, szó szerint a tetőn adták 1969. január 30-án.
Egészen elviselhető volt. Ha sokáig élek, lehet, hogy végighallgatom a lemezeiket (noha még a Kreator életműnek is csak az elejét mutattam be itt), mert érdekel, változik-e a véleményem róluk. Eddig ugyanis semmibe nem néztem őket, és a 60-as évek Spice Girls-ének tartom a négyest.
2-3 daluk tetszik, de most csak az Across The Universe-t tudom megemlíteni konkrétan. Abban van egy fél tartalmas zenei (ének?) gondolat a verzében.