Az utóbbi időkben arra próbáltam rájönni, hogy fordít-e az agyam magyarra, miközben angolul olvasok. Jól belekavarodtam, mert valahányszor olvasás közben akartam választ kapni erre a kérdésre, azon vettem észre magam - nem véletlenül -, hogy ha ezen gondolkodom, akkor nem az olvasással foglalkozom, tehát nincs esélyem választ kapni a kérdésre.
Ördögi kör. Viszont nagyon tetszett az érzés, ahogyan "döccent" egyet az agyam, valahányszor "erőltettem" a kérdés megválaszolását, és a paradoxon, hogy ha foglalkozom a témával, akkor nincs esélyem választ kapni.
Aztán tegnap megoldódott!
Méghozzá váratlanul és egyszerűen.
3-4-5 nap kimaradt az olvasásban, és próbáltam visszaemlékezni, hogy hol hagytam abba a történetet. Lassan összeszedtem (az én memóriámmal nem volt egyszerű), és jött egy kérdés, magamnak, hogy "mennyit is írt, hány ezer ember is jár koncertekre a szóban forgó csarnokba?".
Mivel mindez (a történet felidézése, a csarnok befogadóképességére emlékezés) - természetesen - magyarul ment az agyamban, és beesett, hogy olyan szavakat is felhasználok (értek) a történet olvasásakor, melyeket ha most kérdeznének, nem tudnám, hogyan vannak angolul, arra jutottam, hogy (csakúgy, mint magyarul olvasáskor) a nyelv nem fontos, azaz az agyam, a képzeletem képezi le a leírt szavakat, a sztorit, azaz valószínűleg nem "fordít" közben, csak "vetíti" a ""filmet"".
Ennek némiképp ellentmond, hogy angolul (még?) lassabban olvasok, mint magyarul, azaz az ismeretlen szavaknál azért csak csinál valamilyen szubrutint a szoftver :), vagy elkezd (magyarul) megoldást keresni a tovább olvasáshoz.
De ezen most nincs kedvem gondolkodni. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.