Úgy éreztem magam a könyv olvasása után (még most is), mint amikor a 12 dühös embert néztük egy tréningen. Mindenkinek ki kellett választania egy esküdtet, és elemezni a viselkedését. Én - véletlenül(?) - a leghangosabbat, legmagabiztosabbat néztem ki magamnak. Sokat tanultam a karakterből. Sokban hasonlított rám. Bizonygatta az egyértelmű dolgokat, és nem értette, hogyan láthat bárki bármi mást, mint amit ő, a kézenfekvőt, hogyan lehet, hogy valaki nem érti a nyilvánvalót.
Aztán sorban dőltek meg a biztosnak hitt dolgai, melyek más részleteket figyelve nem is voltak biztosak.
Az is tanulságos, ahogyan ezekre reagált.
Jó film. Ajánlom. Itt is írtam róla régen.
Én is azt hittem, hogy tudom, mit olvasok a Felföld alatt, csak éppen a sok kis részletet úgy vettem, hogy felesleges hatásvadász dolgok, a "bekaki" faktor miatt vannak ott, nem pedig azért, hogy jelezzenek valamit. Utólag gondolkodtam, nem közben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.