'Dark Night Of My Soul'

... csak zúznak egyet. (Dob!! Ének!!)

... csúcsán. (Dob!!!! Basszus! Ének! Hangulat!!)

A neten sok koncert verziója is megtalálható a dalnak. Félelmetes, mi mindent tud csinálni a hangjával akár egyetlen dalon belül is.

     Fura egy album ez. Elsőre csalódás, hiszen egy rendkívül egyéni és klasszikus zenekar visszatérő (újjáalakulás utáni) lemeze, ráadásul (nincs Big Jim Martin gitáros!) önmagukhoz képest visszafogott és (hangsúlyozva, hogy csakis önmagukhoz képest) nem túl izgalmas vagy kísérletező.
Mégis...
      A nyitó zongorázástól kezdve tudja a hallgató, hogy ki zenél, már itt hatalmába keríti az érzés, hogy itt valami új és jó következik.
A második Superhero már a fénykor minden szépségét (sodrás, csattogó basszus, epikus kiállások, dallamok) felvonultatja..., de semmi többet vagy kellemesen váratlant.
És ez igaz a teljes albumra. Minden olyan, mint régen, de az egymástól nagyban eltérő dalok között nincs igazán újító, meghökkentő, mindent felforgató, vagy éppen elsöprő. Nincs újabb Out Of Nowhere, Midlife Crisis vagy Digging the Grave.
     Nem írom, hogy csalódás, sőt, aki rohanó életében rászán több hallgatást - én megtettem -, megállapíthatja, hogy ez egy jó, elvárásokkal nem törődő, "igazi" lemez. Nem a digitális kor gyermeke. Mint ahogyan a zenekar sem.
Nekem két dal tetszik nagyon a tízből. Jól védik a lemezt, a YouTubeon nem találtam a Rise Of The Fall-t, a Black Friday-nek viszont akad ott majdnem hallgatható minőségű verziója.Érdemes mindkettőt album minőségben megfülelni. A hippire vett színpadképhez inkább nem szólnék hozzá:

Faith No More: Sol Invictus (2015.)

7/10 pont

Nem tudtak meggyőzni, hogy nem egy újabb (a dobosokról több ilyesmi van) ugratás, vicces beszólás. Megnéztem, tényleg így van az értelmező kéziszótárban: