Vannak mókás dolgok az életben (a halon kívül is). Az például az, hogy a fél albumon keresztül azon járt az agyam, hogy "ezt az "énekest" én már hallottam, szinte egy az egyben ezt a hangot, de hol?", mire leesett, hogy kb. 25 éve nem hallgattam Sodomot, és bizony a sajátjával egyezik a jó öreg Angelripper hangja.
A 25 év nem igaz, mert a trió első, 1984-es EP-jének 2007-es, alaposan felbónuszolt, újravett verziójáról (The final sign of evil) én írtam Rockinformban annak idején. Az viszont tény, hogy a korai korszak csúcspontja (Agent Orange) óta nem hallottam egyetlen albumukat sem. Nem az én zenémet játszották. A kezdeti években a Destruction jócskán élen járt zenei tudásban, később pedig a Kreator nőtte ki magát nem csak a germán, de a teljes thrash színtér elitjébe, így ez a csapat mindig a háttérben maradt nálam.
Hogy 2016-ban még új Sodom albumról beszélhetünk (és hogy a trió több mint 1 millió lemezt adott el eddig!) már inkább tiszteletet parancsoló, mint megmosolyogtató.
Nem kis meglepetéssel hallom, hogy az alap jellegzetességeit megtartva a Sodom is kellemes - az adott keretek között értendő - ZENÉLÉST csépel le ezen az albumon. Nem egyszer az ízlésemnek oly kedves újkori Kreator színvonalán. Olykor még hasonlítva is Milleékre.
Az ősi Sodomra jellemző eszement csépelés csupán a Slayer ízű Belligerence-ben köszön vissza helyenként, de még ebben a dalban is van zenei csemege, egy vészjósló akusztikus gitározgatás képében.
A soha nem tagadott Motörhead hatás az egymást követő Caligula és Who Is God? kettősben jelenik meg a kelleténél erősebben.
A Caligula - a jó szólója ellenére - vagy a záró Refused To Die simán lehagyható lett volna a lemezről, de a másik 9 dal nagyon erős.
Fura ilyet írni a Sodomról, de ügyesen zenélnek, okosan váltogatják a dalok tempóját és - cseppet sem mellékesen - jó riffeket, dallamokat pengetnek.
A Blackfire fémjelezte időben is érdemes volt az egyszem gitáros témáira figyelni, ez most sincs másképp. Az 1996-tól itt gitározó Bernd Kost szólói a számomra agyatlan tekerést, nyávogást jelentő Hammett/Kerry King iskolával mutatnak hasonlóságot, mégis sokkal jobbnak tartom az említetteknél. Van ugyanis tartalma, hangulata, stílusa a meglehetősen rövid szólóinak is.
Összességében ez egy nagyon jó album. Magasan a legjobb, amit ettől a tökéletes nevet választó (!!) csapattól hallottam. A legpozitívabb vonása az, hogy a Kreator-höz hasonlóan - és ellentétben a Testamenttel, Metallicaval, Megadeth-szel - 100% létjogosultsága van 2016-ban is, mert nem megszokásból, rutinból vagy pénzért született, hanem belső indíttatásból, kreatív hajlamtól vezéreltetve. Az ilyesmi hallatszik és nagy szó a mai világban.
(Azt mondjuk nem értem, hogy egy német zenekar miért ír a partraszállásról is dalt...)
Remek zene. A heavy metal kedvelőinek.
Sodom: Decison Day (2016.)
Ilyesmiről beszéltem: https://www.youtube.com/watch?v=AGdCoeHXpwk
8,3/10 pont
John Matrin: The Destruction of Sodom and Gomorrah, 1852 
