'Dark Night Of My Soul'

Sokáig azt hittem, hogy a kosárlabda (hogy a többi, tipikus amerikai "beltenyészetet" ne is említsem) a legkreténebb, mesterséges, hadd ne mondjam, természetellenes :) sportág. Aztán rájöttem, hogy van egy még ostobább, amely gyakorlatilag folyamatosan ott van a szemünk előtt, ezért nem is látjuk, hogy nevetségessé van korcsosítva. Az úszásról beszélek.
Minden sportágnál az a lényeg, hogy gyorsabban, ügyesebben, messzebb, okosabban, esetleg szebben, stb.. Ezzel szemben a négy úszásnemből három másról sem szól, mint a lassításról, a kreativitás megfojtásáról.
Eleve miért csak négy van? Ha nem az számít, hogy ki teljesíti az adott távot a lehető legrövidebb idő alatt, akkor simán lehetne kutyaúszás és hasonló lelemények. Semmivel nem lenne rosszabb pl. a pillangónál. Vagy úszó szlalom verseny.
A gát- és akadályfutást még úgy-ahogy meg lehet magyarázni, de hogy miért van az úszás így széttagolva, azt nem értem (de: több érem, több esemény, több sportoló), abban nem sok értelmet látok.
A papíron nem is létező gyorsúszás (valójában: szabad stílus, azaz úgy ússza le a "gyorsúszó" a távot, ahogyan szeretné) természetesen kivétel, annak van létjogosultsága a versenysportban.

A tegnapi + a nekem leginkább tetsző dal a világon (A Forest.)

/A képen a harmadik lemez felállása látható amely két helyen (Zselenc Zsöci a bal és Pálmai a jobb szélen) eltér a dalt rögzítő ötöstől./

     Nem túlzok, egy hétig nem bontottam ki az Adele 21 lemezemet, csak nézegettem, örültem neki. Aztán felnyitottam, és két napig már a (nem túl összetett :) belső borítón is legeltettem a szemem, csak ezt követően tettem fel a lemezt. Erről valószínűleg majd mesélek még.
     Van egy lemezem, amit tiniként vettem. Akkor is nagyon tetszett, ma is nagyon tetszik. Teljesen eredeti, jó zene. És ritkaság is, mert a zenekar csak rövid ideig létezett (jogutódja van, de nem arról beszélek), mindössze három lemezt adott ki, ráadásul az elsőn még Varga Miklós énekelt, nem Vikidál. Az egyik első lemez volt az említett, amelyet újkori lemezjátszó mániám során meghallgattam. Aztán megkaptam a nekem nem különösebben tetsző első lemezt is (megvan műsoros kazettán régről), de az igazi áttörést hozó másodikat bár régóta kerestem, csak pár hete szereztem meg nagy szerencsével. Azon van, annak a névadója a nemrég itt is megmutatott Kő kövön. Aztán ma kaptam belőle egy másik példányt is. Örültem neki, mert jobb állapotú, mint az enyém.
     Egy EKG kíváncsi vagyok, mit mutatott volna, amikor kivettem a lemezt a tokjából. Először ugyanis azt láttam, hogy a korongot tartó tasak rendesen össze van firkálva (bosszúság), majd hirtelen elém tárult ez:

Egyszerre sokkolódtam le az örömtől és érzékenyültem el. (Írtam: öregszem. Csúnyán. :) Pedig - minden látszat ellenére - nem vagyok egy rajongó típus. A kevés magyar gitáros egyike, akinek nagyon szeretem a játékstílusát, és itt van az aláírása (és a zenekar több tagjáé is!) annak a lemeznek a belső tasakján, amelyen szerepel A zöld, a bíbor és a fekete (R.B. emlékére), melyet sokan tévesen úgy hisznek, hogy az Ő emlékére íródott, annyira összeforrt vele a dal (valójában, ahogyan a címe is mutatja Radics Béla halála ihlette).

Szeptember 23-án lesz 30 éve, hogy elhunyt Bencsik Sándor.

/Vikidál Gyula (ének), Szabó István (dob), a túlsó oldalon Sáfár József (basszusgitár). Az azóta szintén elhunyt Cserháti István (billentyűs hangszerek) sajnos nem írta alá./

Hogy ennek mi köze az Adele lemezhez? Szerintem van.