'Dark Night Of My Soul'

2016. után ismét kihagytam egy The Cure koncertet. A szívem szakad. Csak magamat (és a kormányt + a Covid helyzet kezelési technikájukat) hibáztathatom. :(

Iron Maiden, ráadásul, ha jól látom Aces High (a legmenőbb Eddie rajz!) pólóban!!?

     Ha azt mondom, ritkán veszek új könyvet, akkor nagyon finoman fogalmazok. Leginkább "használtak" kísérnek haza vásárokból, (külföldi) antikváriumokól, de jellemzőbb, hogy kölcsönzök, vagy csak egyszerűen - na igen - lekapom őket a netről. Ennek a könyvnek a létezéséről nem is tudtam, amíg nem rendeltem  pár Asterix képregényt a közelmúltban. "Ha már ott vagyok", szétnéztem a honlapon. Azonnal ment a kosárba. Az általam olvasott magyar kiadás 2021-es, az eredeti 2016-os.
      Laurence "Lol" Andrew Tolhurst egyike a The Cure három alapítójának. A zenekarban tötött kb. 23 éve alatt dobolt, később billentyűzött, majd csaknem mindent csinált, de leginkább ivott. Utóbbi tevékenységét életvitelszerűen a Cure-ból való távozása után is folytatta. Ha hozzávesszük, hogy gyermekkorától az ikonikus Robert Smith barátja - annyira, hogy az első iskolai napon együtt szálltak fel a buszra - megállapítható, hogy bőven volt miről írnia.
      A The Cure nálam "A" zenekar, így az, hogy a téma telibe lő, nem volt kérdéses. Az viszont annál inkább, hogy Lol mennyire tud írni, és hová helyezi magát az összképben. Jelentem, kifejezetten élveztem ezt a 350 oldalt, nagyon sajnáltam, hogy vége lett, kétszer ennyit is befaltam volna belőle. Nincs szó arról, hogy Lol sziporkázik, vagy hatalmas sztorikat szed elő - egyszerűen csak mesél. Leginkább önmagáról. Kendőzetlenül, őszintén, görgülékenyen, olvasmányosan. Van ugyan néhány (nyálas, szirupos, költői?) túlszínezett, az emlékezet által idillivé tett kép benne, de kerek, egész, jól szerkesztett és jól megírt. Attól tartottam leginkább, hogy mártír vagy meg nem értett zseni lesz belőle a lapokon, de erről szerencsére szó sincs. Sarat sem dobál, hiszen a barátai a szereplők, de - érzésem szerint - szépíteni sem igyekszik dolgokat, szereplőket. Önmagával az élen. Azt érzem, amit Duff könyvénél is: egy poklot megjárt ember kimászott a gödörből, és bölcsességgel, kellő távolságból szemléli a világot, az életet, látja, hogy mi fontos, mi nem az, mi visz előre, mi nem. Nem árt olykor, ha szembejön a téma, mert az élet rövid.
      Nincs hiányérzetem, de még több dolgot szívesen olvastam volna a zenekarról, a zene születéséről - persze ezekre emlékezni kellene, vagy részt kellett volna benne vennie a szerzőnek.
A The Top-ot leszámítva mind a nyolc The Cure album zseniális, melyeken Lol játszott, adott tehát a zene is a könyvhöz. (Most is éppen a Seventeen Seconds (1980.) albumot hallgatom - 10 pontos.) ((Nélküle mindössze öt stúdió album jelent meg, melyek közül max. 2-3-at lehet teljes odaadással dicsérni.))
A The Cure kedvelőinek kihagyhatatlan, egyedül egy Robert Smith könyv lehetne ennél is érdekesebb.

Talán ez a nóta volt rám a legnagyobb hatással életem folyamán. Ez volt az egyik első dal, amit hallottam a zenekartól, és egyből "átállította" az agyamat, hogy "ÍGY is lehet zenélni!!??". A teljes hozzáállásom  megváltoztatta a zenéhez. Addig azt kerestem és szerettem, hogy minél "agyasabb", összetettebb, ötletesebb legyen egy dal. Ez egyszerű, mint a szög, viszont olyan dologra hat, amit addig nem nagyon piszkált meg zene nálam. Szerencsére élőben a legkülönbözőbb (jobbnál jobb) módokon játsszák és játszották az évtizedek során, így a mai napig a kevenc dalom.

/The Cure: A Forest, live Hall Of Fame/

... hallgassatok zenét. (És kezdjetek basszusgitározni a hatására!) Avagy az egyik olyan dal a kevés (kb. 3 :) közül, melynek egészen jól el tudom játszani a szólóját:

Vettem egy The Cure sztorit (könyv). Olvasom. Azt is és az Üvegszendvicset (szintén hasonló) is újra, egyszerre. Közben lehetetlen megállni, hogy őket hallgassam. (Hogy ne őket hallgassam? :) Ha már tegnap borítókról volt szó, az első The Cure borítója is ott van a szeren. Tetszik a tagokat szimbolizáló (?) három háztartási gép. Ez nem tudom, hogy a legtipikusabb, vagy lekülönösebb daluk-e azon az albumon. A betűzős "refrén" borzalmas, de a gitár érdekes (stílusú) dolgokat játszik:

Nálam ez egy tökéletes, csodaszép dal:

Készülődés. Lelkileg.

A tegnapi + a nekem leginkább tetsző dal a világon (A Forest.)

Mennyire kevés dolgot tettem ide tőlük. Pedig életem legmeghatározóbb zenekara. (A szöveg, amit ezen a koncerten énekel nem egy az egyben az itt leírt, albumon szereplő változat. Finoman szólva.)

The big hand makes all of your favorite things
Like all your dreams go small and all your friends run away
Until your memories fail and the words don't fit
But the way the big hand smiles, you just won't care about it

The big hand makes all of your favorite things
Like all your days run out and all your hopes disappear
And your smiles just stop and your eyes go dead
And the shadows start to crawl in the back of your head

But when the big hand speaks, it's like fireworks and Heaven
So you listen don't think and wish for nothing at all
And when the big hand sings it's like fireworks and friends
Leaving alone I'm not leaving alone
Leaving alone I'll never leave alone again

So when the big hand holds up all your favorite things
And with a touch like glass starts to squeeze
You don't ask, "Why me?", You just slip to the floor
Just slip to your knees

But when the big hand speaks it's like fireworks and Heaven
So you listen don't think and wish for nothing at all
And when the big hand sings it's like fireworks and friends
Leaving alone I'm not leaving alone
Leaving alone, never leaving alone I'm not
Leaving alone I'm not leaving alone
Leaving alone I'm not leaving alone again

a srác mindenkit akar, aki valaha voltam
a lány mindössze a helyeket kéri, ahol/melyeket láttam
ők bármit kérnek, amit megérintettem
neked csak a dolgok kellenek, melyeket szerettem
minden, mit hallottam, minden, amit megtanultam
minden, amit kipróbáltam, minden, amit megőriztem
minden, amit éreztem, minden, amit elveszítettem
minden, amit kiáltottam

míg az egész fejem sikít, csikorgó fogakkal
küzdök, hogy egyetlen szót találjak, amelyet megtarthatok,
bármilyen igazságot, bármilyen reményt
oh, csak bármilyen szót, amelytől nem kezdek fuldokolni

de egyre csak mondogatom, hogy majd igen (hogy szeretném), de nem fogom
mondogatom, hogy megteszem, de nem teszem
mondom, hogy érzem, de nincs mit éreznem,
csak egy különös semmit(ürességet) ott, hol egykor én voltam
egykor én voltam

a srác mindenkit akar tőlem, akiket hiányoltam
a lány mindenkit akar belőlem, akit megcsókoltam
ők bármit akarnak belőlem, amit valaha megénekeltem
igen, mindössze az összes dolgot akarod tőlem/belőlem, amit valaha mondtam
valaha tettem, valaha készítettem
valaha imádkoztam, valaha hittem
valaha megérintettem, valaha szerettem
amit valaha gondoltam, amit valaha álmodtam

míg a fejem üvölteni kezd és csikorgó fogakkal
kétségbeesve/reménytelenül egy szimpla szót keresek, melyet megtarthatok
bármilyen hitet, bármilyen támaszt
oh, bármely szót, mely nem tesz beteggé

és egyre csak mondogatom, hogy majd igen (hogy szeretném), de nem (fogom),
mondogatom, hogy megteszem, de nem teszem
mondom, hogy érzem, de nincs mit éreznem,
csak egy fura semmit(ürességet) ott, hol egykor én voltam
egykor én voltam

bármit, mindent, amire csak szükségetek van
vigyétek szabadon
bármit, mindent, amire csak szükségetek van
vegyétek el tőlem

bármit, mindent, amire csak szükségetek van
vigyétek szabadon
bármit, mindent, amire csak szükségetek van
vegyétek el tőlem

vegyétek el tőlem/belőlem
vegyétek el tőlem
vegyétek el tőlem
vegyétek el tőlem
vegyétek el tőlem
vegyétek el tőlem
vegyétek el tőlem
vegyétek el tőlem
vegyétek el tőlem
vegyétek el tőlem

"I think it's dark and it looks like rain", you said
"And the wind is blowing like it's the end of the world", you said
"And it's so cold, it's like the cold if you were dead"
And you smiled for a second

"I think I'm old and I'm feeling pain", you said
"And it's all running out like it's the end of the world", you said
"And it's so cold, it's like the cold if you were dead"
Then you smiled for a second

Sometimes you make me feel
Like I'm living at the edge of the world
Like I'm living at the edge of the world
"It's just the way I smile", you said

The Cure: Plainsong

"Sötét van és mintha esne" mondtad
"És a szél úgy fúj, mintha világvége lenne" mondtad
"És annyira hideg van, olyan hideg, mintha halott lennél"
És elmosolyodtál egy pillanatra

"Azt hiszem öreg vagyok, és fájdalmat érzek" mondtad
"És ez az egész elfogy, mintha ez lenne a világvége"
"És annyira hideg van, olyan hideg, mintha halott lennél"
És elmosolyodtál egy pillanatra

Néha azt érzem miattad,
Mintha a világ peremén élnék
Mintha a világ peremén élnék
"A mosolyomtól van" mondtad ("Attól van, ahogyan mosolygok"/"Én így mosolygok")