Köszönöm, hogy kerestek, érdekel Titeket, mi lett a bloggal/velem.
Tulajdonképpen semmi különös. Mint olvashattátok, dolgozom ezerrel. A próbaidő végén nem kellett sok hozzá, hogy ez megváltozzon, ugyanis mondtam, hogy "én ezt ennyiért a továbbiakban nem", és el is engedtek volna szépen, csendben, ahogyan mindenki mást a cégtől előttem és majd utánam is. Csak éppen két kollégám néhány nappal ezt követően felmondott. Az pedig, hogy hatból hárman egyszerre elmegyünk, sok lett volna hirtelen. Így leültek velem tárgyalni - erre sem került volna sor! -, hogy akkor mennyiért is... Megadták.
Azóta sem érzem magam jobban (csak fizetéskor :), és a helyem sem biztos, de a sorsra bíztam a dolgot...
Mivel a magánéletemben is változás állt be, komolyodom, felelősségteljesebb vagyok, hosszú távon gondolkodom... A mérleg másik oldalán viszont az áll, hogy 3 vagy 4 nap szabadságot bírtam eddig idén kivenni, a stressz olykor kihat a hangulatomra, fizikai állapotomra. (Egy kolléganőm konkrétan elájult az egyik munkanapja közepén.)
A blog is azért állt eddig, mert a munkahely kiölte a gondolatokat belőlem, alig hallgatok zenét, illetve ami szabadidőm van, azt "családi" körben és maszekolással töltöm.
Aztán tegnap egy Dream Theater CD-t (komolyan!) akartam megdörrenteni mosogatáshoz, de a The Cure hamarabb akadt a kezembe, és sokadszor átÉREZtem, hogy mi a fontos az életben, és mi nem.
Mert lehet, hogy az az élet rendje, hogy hajtunk, mit egy állat, de az értelme biztosan nem ez.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.