'Dark Night Of My Soul'

... legalább annyira szeretem, mint az albumokon szereplőket. Sőt!

Oh, mennyire szeretem ezt a dalt!!! ("Oh,how..")

A hosszú hajú gitáros (Dean White) egészen feelingesen játszik, szólózik. Nem rossz, ahhoz képest, hogy Ő a New Model Army billentyűse.

Újraolvastam ezt.

"Justin megkínált borral, így nem indulhattam azonnal
haza. Elmentem sétálni a tóhoz (hajnal kettőkor). Visszafelé a másik zenészt,
Dean White-ot láttam üldögélni a faháza előtt. Megszólítottam.
Beszélgettünk vagy két órán át (!!) diktafon nélkül. Na, Hozzá aztán pláne
kell szövegértési rutin. Egy közvetlen, sztorizós, igazi brit figura. Élmény
volt minden szava, gesztusa."

Egy könyv, melyet biztosan elolvasok.

De tényleg, kinek esik be egyből, hogy miből van a "mire való ez a gomb" idézet? Nekem tutira. :) És a szörny arca is előttem van, amint tanakodik, hogy megnyomja-e. :))))

(Megnéztem, a filmben ".. would've asked about the red button on the bottom of the gun" van, nem pedig a könyv eredeti címe ("What Does This Button Do?") tehát nem a filmből van, nem arra hajaz. Ismét tévedtem valamiben.)

((Ötödik elem - a film egyébként.))

(((Bruce pedig az Iron Maiden énekese - hogy a legismertebb oldalát említsem.)))

Nem nézem különösebben. (Elkövettem azt a hibát, hogy fogadalmamat megszegve a nemetho.-Svédország második félidejét megnéztem - rettenet mód felbőszített. Főleg az, hogy a svédek asszisztáltak egy... Hagyjuk!)
A kedvenceim ugyanazok ezer éve: a brit/ír csapatok (most csak Anglia), Svédország, Japán, illetve nagyon szeretem nézni Mexikót, amikor pörögnek. Mexikó és a svédek éppen Adolfék csoportjában vannak, így belőlük eddig nem sokat láttam.
Sok pozitívat nem tudok írni a rendezvényről, úgyhogy kötök a zenére. Az is tetszik, mikor eltérő kultúrák játszanak (Japán-Szenegál! :), de a különböző nemzetek himnuszai is megérnének egy-egy tanulmányt.
Az is érdekes (??) hogy nekem az említett három országé tetszik leginkább.
A Japánéban annyi minden van: tradíció, régmúlt, fennköltség, tisztaság, bánat (?), szépség, komolyság...

Köszönöm, hogy kerestek, érdekel Titeket, mi lett a bloggal/velem.
Tulajdonképpen semmi különös. Mint olvashattátok, dolgozom ezerrel. A próbaidő végén nem kellett sok hozzá, hogy ez megváltozzon, ugyanis mondtam, hogy "én ezt ennyiért a továbbiakban nem", és el is engedtek volna szépen, csendben, ahogyan mindenki mást a cégtől előttem és majd utánam is. Csak éppen két kollégám néhány nappal ezt követően felmondott. Az pedig, hogy hatból hárman egyszerre elmegyünk, sok lett volna hirtelen. Így leültek velem tárgyalni - erre sem került volna sor! -, hogy akkor mennyiért is... Megadták.
Azóta sem érzem magam jobban (csak fizetéskor :), és a helyem sem biztos, de a sorsra bíztam a dolgot...
Mivel a magánéletemben is változás állt be, komolyodom, felelősségteljesebb vagyok, hosszú távon gondolkodom... A mérleg másik oldalán viszont az áll, hogy 3 vagy 4 nap szabadságot bírtam eddig idén kivenni, a stressz olykor kihat a hangulatomra, fizikai állapotomra. (Egy kolléganőm konkrétan elájult az egyik munkanapja közepén.)
A blog is azért állt eddig, mert a munkahely kiölte a gondolatokat belőlem, alig hallgatok zenét, illetve ami szabadidőm van, azt "családi" körben és maszekolással töltöm.
Aztán tegnap egy Dream Theater CD-t (komolyan!) akartam megdörrenteni mosogatáshoz, de a The Cure hamarabb akadt a kezembe, és sokadszor átÉREZtem, hogy mi a fontos az életben, és mi nem.
Mert lehet, hogy az az élet rendje, hogy hajtunk, mit egy állat, de az értelme biztosan nem ez.