Ezzel a zenekarral soha nem tudtam zöld ágra vergődni. (A Slipknot-tal vagyok még így.) A szétcsapott (a drog rossz, értem!?) banda (nyilván nem mindegyikük, tisztelet a kivételenek) eszméletlen "sztár" magasságokban egyáltalán nem szimpatikus. A zenéjük? Na, igen, az a nagy talány. Zavar a P-re (pince) lehangolt hangszerpark, de éppen ettől is egyéniek. Azonnal felismerhetők, és a kezdetektől gyakorlatilag ugyanazt tolják, veszett profin - ez pozitív. Ugyanakkor kísérleteznek is (paradoxon) - ez is pozitív, bár nem mindig vettek hallgatható irányt (The Path...). A stílusuk, kisugárzásuk nem az én világom, de néhány dalt (és pl. a frisset megelőző The Serenity Of Suffering albumot) nagyon eltaláltak. Annyira szélsőségesek, hogy illene szeretni vagy ki nem állni őket, nincs középút. Én viszont ott állok. Talán ez zavar bennük/bennem. Van egy zseniális dobosuk!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.