HTML

'Dark Night Of My Soul'

Gondolatok. Sajátjaim és melyek Benned ébrednek. Thoughts. The ones in me and the ones generated in you.

Friss topikok

2020.02.07. 11:40 Krap

A hangzás fontos?

Igaz, hogy behalok néhányszor a Hi-Fi előtt, de igazán azt vallom, hogy az élő zene az igazi. A hangzás, a keverés (jó esetben) szerves része az adott zenekarnak, nem biztos tehát, hogy mellékes, hogyan szól az adott banda, album. Onnan keveredtem ehhez a témához, hogy éppen ezt a csoda arányosra (minden ott- és a helyén van benne), de veszett zajosra, torzítottra kevert albumot hallgatom. Szerintem amolyan "művészi" a hangzása, és nekem tetszik. Sokan viszont bántónak, már-már hallgathatatlannak tartják, ahogyan megszólal. Egyéni, az tuti. És remek dal.

Szólj hozzá!


2020.02.06. 13:51 Krap

Annak idején, és most

Ahogy' sorban jöttek a '80-as, '90-es években a (The) Ramones és a Motörhead albumok, egyszer-kétszer megfüleltem őket, de semmi különöset nem találtam bennük, így mentek is a felejtőbe. Sokkal keményebb, technikásabb, vagy éppen hogy sokkal lágyabb, lélekre hatóbb zenéket kedveltem, hallgattam rendszeresen akkoriban. Később a friss dolgokra nyitottam inkább, próbáltam naprakész lenni a dömpingben.
Aztán éppen az imént azon kaptam magam, hogy - "na, ehhez a munkához Ramones kell" - rendszeresen vendége a lejátszónak az említett két banda. Pedig tényleg nincs semmi különös a zenéjükben. Csak a kitartás, önazonosság, sallangmentesség, hitelesség. Hogy hány mai bandáról, azok zenéjéről mondhatóak el hasonló dolgog? Hát... Izé.

Szólj hozzá!


2020.02.05. 08:03 Krap

Ötletes

Nem szeretem az újra felvett/kiadott dolgokat, de ez látványos, az tény. (A bal oldalról az első a jobb szélre való.)

iron_maiden_cd_box.jpg

Szólj hozzá!


2020.02.04. 10:49 Krap

Omega

Kaptam 6-7 Omega lemezt az idők folyamán, és ha a régiségvásárban látok - már pedig látok - jó áron olyat, ami hiányzik tőlük, mindig veszek egyet-egyet. Most a 12., A Föld árnyékos oldalán került a gyűjteménybe.
Elgondolkodtatott. Arról, hogy ez után az 1986-os (!!) album után mindössze négy darab stúdióalbum következik a sorban. Nagyon keveslem. Az ország (egyik?) legsikeresebb zenekara miért állt le látványosan a szereplésekkel, az alkotással annak idején? Változott a korszellem? Elhaladt az idő a zenéjük felett? "Megkomolyodtak"? Fucsa. Az is, hogy még mindig nem oszlatták fel magukat. Olykor-olykor koncerteznek. Azt végképp nem értem, hogy ilyen üzemmóddal miért reklámozzák magukat 55-56 stb. éves (vagy éppen már mennyi) zenekarnak.

Szólj hozzá!


2020.02.03. 08:07 Krap

Ha azt mondom, fura zene, nem mondtam semmit:

Szólj hozzá!

Címkék: The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble


süti beállítások módosítása