Megvannak az erényei az amerikai tini-rocknak is. Egyszerű, mint a szög, keménykedő, de mégis fogyasztható, mainstream, rádióbarát (már, ahol nem szemét szól a rádiókból, mint nálunk), ha jól játsszák, remek hangulatot, partyzhatnékot csinál, feldobja az embert és végül is ízig-vérig élő zene. A Green Day és a The Offspring pedig óriási világslágereket is írt.
Hosszú távon, azaz egyetlen album egyszeri végighallgatásánál tovább viszont soha nem bírtam ilyen zenét hallgatni. Szerintem ez a jövőben sem fog változni.
Az album azt a kérdést is felveti, hogy hogyan tud egy ilyen banda öregedni. Egy dolog ugyanis 20 évesen ezt a zenét tolni, egy másik pedig 55 környékén. Csapdának érzem a stílust, ugyanis "művészkedésnek" nem hagy teret, ugyanazt tolni nyugdíjig pedig...
Jelen ismertetőm alanya kicsiben, 33 percben bemutatja a stílus minden előnyét és buktatóját. A játékidő első fele, a nyitó öt dal hibátlan, élvezhető. Utána jön egy kis hullámvölgy, amely a komolyzenei dallam elővételénél ér a legmélyebb pontjára az In The Hall Of The Mountain King képében. Ezt követően már gyengébbnek érzem a szerzeményeket, egyszerű stílusgyakorlatnak. Hiába a frissesség, az egészen jó zongorás ballada, a második 15 perc már csak átlagos. Lepontozni mégsem tudom őket, mert önazonosak, hitelesek.
És mert az első öt dal rendesen feldobta a bezártságba, hírekbe lassacskán belecsavarodó hangulatomat.
The Offspring: Let The Bad Times Roll (2021.)
7,6/10 pont
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.