"A halálos ágyán senki sem kívánja azt, bárcsak többet dolgozott volna."
/A Grace klinika/
"A halálos ágyán senki sem kívánja azt, bárcsak többet dolgozott volna."
/A Grace klinika/
Van annál nagyobb ciki, amikor Te vagy az "énekes" és egy fesztiválon a ráadásban más számot pengetsz és énekelsz, mint a zenekar másik két tagja? Ráadásul mindkét számot már vagy 40 éve játszod? Itt ez történik. Lemmy az Ace Of Spades-t játssza és énekli, a többiek pedig az Overkill-t. Nem állnak le, nem szólnak Neki, nem hozzák kellemetlen helyzetbe, hanem tolják a kaotikus zenét két teljes percig. Utána Lemmy rátalál a dalra (3:07 környékén), és Ő igazodik. Lemmy itt már halálos beteg, csak még nem tud róla. Totya megmondta, hogy egy érzelgős vén .... vagyok, és igaza van, volt, lesz. Az ugyanis, ahogyan Phil 3:18-nál odamegy az "öreghez" és végre összhangba kerül a dal, az rendesen megérint. Nem voltam a rajongójuk, de áldom a sorsot, hogy láthattam őket élőben. És nem csak azért, mert annál nagyobb hangerőt életemben nem tapasztaltam. A világ egy sokkal szegényebb hely Motörhead (és The Ramones) nélkül. 0:29-től: "Ne felejtsetek el minket. A Motörhead vagyunk és rock'n' kib.... roll-t játszunk".
/Motörhead: Overkill, Glastonbury 2015./
Az egész jó (nyilván nem nagy kunszt egy ekkora életműből ősszeszedni egy ütős 50 percet), de nem pakoltam volna ide, ha az először hallott dalra fel nem kaptam volna egyből a fejem. A konferaszok is hozzák a szintet, de 21:00-tól kezdődik, amit mutatni szeretnék. Le a kalappal!!
/P.Mobil raktárkoncert/ A 29:46-tól kezdődő felkonfon felröhögtem!!