'Dark Night Of My Soul'

És persze énekeseknek (plusz villámkezű, folyton skálázó gitárosoknak :) :

/Depeche Mode: Walking In My Shoes, live in Barcelona, 2023./

Így néz ki a már említett a reggeli ködben:

/Clannad: Two Sisters live, 2011./

Mondtam, hogy van humora. Mondjuk, nekem elég a hanghordozását és a kiejtését ("on me drum set" :) meghallani, és egyből mosolygok.

Mindig is szerettem a The Cure szomorú, tiszta zenei és szövegvilágát, de az új albumról a megjelenés előtt koncerten látszott dalaik már majdnem túl sokak nekem is. Az elmúlás, az öregség, a (földi) lét végessége... Nem nagy élmény, amikor beletolják az arcodba. Mégis nagyon várom az albumot.
Többször mondtam, írtam a Beatles vagy pop dalok kapcsán, hogy bánja az ember, hogy érti a szöveget. Nos, az ilyen dalok az ellenpéldák. ((Azt nem mondom, hogy át is tudom magyarra ültetni.)):

It's harder to hold on                                 Minden múló évvel
With every passing year                           Nehezebb (kitartanom)
As the memories fade                               Ahogy' az emlékek fakulnak
You slowly disappear                                És eltűnsz lassan

I try to keep you close                              Próbállak közel tartani
Alive in my heart                                      Szívemben élőként
Though with no one there to hold me      Noha senki nincs ott, hogy engem tartson
I'm coming apart                                      Széthullok

And your birthday is the worst day          És a születésnapod a legrosszabb nap
I'm singing to a ghost                              Egy szellemnek éneklek
Happy birthday                                        Boldog szülinapot
I forget how it goes                                 Elfelejtettem, hogy' megy ez

And I'm all dressed up                            Kiöltöztem  
I know it isn't right                                   Tudom, hogy nem helyes
Pour myself another glass                      Újabb pohárral öntök magamnak
Turn off all the lights                                Az összes fényt lekapcsolom
And sit for a while                                   És ülök egy ideig
Aching and alone                                    Fájdalmasan és egyedül     
Waiting in the dark for you                      Rád várva a sötétben

So I sit for a while                                   Hát ülök egy ideig
Aching and alone                                    Fájdalomban és egyedül
Waiting in the dark for you                      Rád várva a sötétben
To come home                                        Hogy hazagyere 

/The Cure: Another Happy Birthday - Egy újabb boldog születésnap/

Bár van pár zseniális közöttük, alapból a remixeket sem szeretem, az ilyen "két dalból egyet" dolgokat pedig kerülöm, de (persze, hogy van de, ha egyszer írok róla :) ez a kedvenceim között NAGYON előkelő helyen lévő két zenekartól két olyan dal egészen király egybegyúrása, melyek a személyes kedvenceim. És éppen akkor jött szembe, amikor A holló képregényemet várom. Véletlen? Az 5:40-nél lévő holló a Depeche Mode egyik régebbi turnéján szerepelt a háttérben vetített filmen. Én már elfelejtettem, most előjött. A végén a lángokból kirajzolódó madár az egyik kedvenc filmes képem..

Olyanoknak, akinek van idejük zenét hallgatni, sőt, talán még nyitottak is új dolgokra - ha még léteznek ilyenek.(Türelmetlenebbeknek, rohanósoknak: 15:14-nél kezdődik a csoda, amit már mutattam itt, de a 36:00 körül kezdődő történet is kellemes.)

/Baroness: Live At Chicago Music Exchange/

A pénz nem boldogít? Az imént leptek meg vele és jó kedvem lett tőle:

Ebben a sportágban is van vegyes páros, azt viszont nem értem, hogy mi indokolja egyáltalán, hogy a nők és a férfiak külön versenyeznek. Erő nem kell hozzá, semmilyen kontaktus nincs a két csapat között, szóval nem értem, miért nem együtt versenyez a mezőny.

Napsütés, szél, hideg. Még a képet sem sikerült vízszintesre vagy jól fókuszáltra készítenem.
DVTK - FTC 0-5 (0-1), női NB I.
Egyértelmű volt, de talán nem volt ekkora különbség. Két óriási kapus baki...

Egy fórumon láttam. Tetszik.

A légvárépítés első szabálya: "Ne spóroljunk az emeletekkel!"

Jó korszakban voltam fiatal. Minden hétre jutott egy olyan új album, dal, amelyhez hasonló mostanában elvétve (sem) születik. Szinte minden zenei stílusban, az előadóknak pedig (zenei) egyénisége volt.. Azt már tudjátok, hogy az egyszerű szerkezetű dalokat (is) szeretem:

... előveszem ezt a képet, látom az optimista, vidám tekinteteket és nálam is azonnal jön a mosoly.

Persze, sok hasonlóan eredményes versenyző keresi magát halálra a hazai labdarúgásban és újabban is készülnek ilyen képek, amelyeken kacagni lehet (a jövőben):

Rácuppantam a témára. Az sem javít a helyzeten, hogy Matthew Perry könyvét olvasom.

Ahogyan öregszem, egyre inkább ott van a fejemben, hogy egyszer ennek az egésznek vége lesz. A nálam alig idősebb Matthew Perry halála, vagy amikor ezt a klipet nézem, és arra (is) gondolok, hogy a négy tag közül ma már egyedül a 71 éves dobos él... Miközben a dal az élet talán legjobb érzéséről, a szerelemről szól.

Alapból a legegyszerűbb zenéket (is) szeretem. Kár, hogy kevesen tudnak ilyesmit jól csinálni. Ha viszont váratlanul találok egy kincset, az napokig a kedvencem lesz. Az sem baj, ha a gitár - és az ének- mellett a dob is 100%-ban eltalálja az ízlésemet. Ezt sem ötször hallottam az elmúlt napokban:

/Prong: Disconnected, 2023./

Kezd Dream Theater special lenni a blogom, de ex-gitáredzőm legutóbbi kommentje megérdemli, hogy bejegyzés legyen belőle: 13 év elteltével Mike Portnoy visszatért a zenekarba. Egyrészt rohan az idő, másrészt majd 13 év múlva kiderül, hogy jogos-e a lelkesedésem. Kb. addigra érek a Manginivel készített albumok véleményezéséhez, ahogyan ismerem a tempómat. Boldog éveket, kreatív örömzenélést kívánok Neki és a csapatnak!

     Történelmi pillanatok, ugyanis ezt az albumot soha nem hallottam még – nem is birtoklom, Youtubeon fülelem, minőségi fülessel. Ez az első CD-jük, és rendesen belecsapnak a lecsóba. Érdekes, hogy sok kiadásnak a borítóján nincs is rajta a címe, csak a CD „élén”, gerincén tüntetik fel. Charlie Dominici énekel, Kevin Moore játszik billentyűkön, a másik hármas a klasszikus felállás tagja.
     A dob hangzása eléggé egydimenziós, egysíkú, de pl. a basszus tökéletesen, élményszámba menően szól. A zene itt-ott kicsit amerikásabb (AOR, hard rock?), mint a későbbi dolgaik – érezni rajta a ’80-as évek korszellemét -, ha nem is glam-et, de soft rockot, de inkább csak az első néhány dalban hallottam ilyesmit és csak az első hallgatáskor. Az egyetlen ismerős a harmadikként érkező, instrumentális The Ytse Jam, amelyet már hallottam koncert(felvétel)eken. Majdnem hat percnyi progresszív villogás, 100%-os, tökéletes Dream Theater. KEMÉNY és technikás, hol sziporkázó, hol visszafogottabb. Ez kb. a teljes, 51 percnyi játékidőre igaz.
Az énekes – akit lecseréltek a többi albumra – átlagos, semmi bajom nincs vele. A Rush „énekesére” hajazó hangja illik a dalokhoz.
     Ez egy aton nagy album. Jobban tetszik, mint a második, pedig maguk a dalok kevésbé erősek vagy megjegyezhetőek. Első hallásra rácuppantam. Nagy élmény, hogy csak egy dalt ismertem róla. El is felejtettem már, hogy milyen egy fantasztikus Dream Theater albumot először hallani.
A borító béna, de kezdésnek elmegy.
Az Images is meglepett pár hete, de arról a koncert dalokat ismertem – ez viszont derült égből ütött be. "Zenemuzsika", kavalkád, sziporka, kreativitás hegyek.  A pontszám

9/10

amiben benne van az újdonság varázsa, de az is, hogy ha majd beleásom magam hangszerenként, az csak emelni fog rajta.

Az első két kép az első szerepe, amiben láttam (Jim Ignatowski "tiszteletes" a Taxi című sorozatban - tényleg, még végig sem néztem a potom 114 epizódot, melyek egy részét talán nem is vetítették Magyarországon. Remélem, működik még az a meghajtóm, amin rajta van.). Azóta is az egyik kedvenc színészem.  

Stimmel hangról hangra és ügyesek is, de sehol nincs az eredetihez képest:

Talán a legegyszerűbb daluk és talán a legnagyobb kedvencem a zenekartól. De hogy dobogón van, az tuti.

 /Dream Theater: Space-Dye Vest/

Van itthon dartsom és igyekszem is rendszeresen gyakorolni. Általában hetente egyszer kb. 1 órát, ami alatt lejátszom 10 darab 501-est egyedül, dupla kiszállóval. Azaz addig dobálok duplára a végén, amíg 10-szer le nem érek nullára. Mint a nagyok.
Aki látott már profi dartsot, az megmosolyogja, de ott tartok, hogy az átlagom 43,19, az első 9 nyilam átlaga 49, a legjobb kör átlaga 65,35, a kiszállókat 21,28%-kal dobtam, a legnagyobb kiszállóm 54, a legnagyobb dobásom értéke 120 volt. Remélem, egyszer lesz jobb, mert (lehet kacagni) ez egy kicsúszott jó eredmény volt.