'Dark Night Of My Soul'

"Tudom, hogy a nevelésed révén mindenben megbízhatom benned, akár csak saját magamban. Azért hát mindössze csak egy apró kis jó tanácsot akarok neked adni. Ha már majd úgy az ötven felé jársz, aztán kedved szottyanna valakit feleségül venni… akárki légyen is az… eredj és zárkózz be tüstént a lakásodba, ha ugyan lesz lakásod, s igyál mérget. Csak a paraszt akasztja föl magát, eszedbe se jusson hát a kötél. Igyál mérget, édes fiam, Samuel, igyál mérget és meglátod, hogy nem fogod megbánni."

/Charles Dickens: A Pickwick Klub/

A reumatológiára (és "minden orvosunkhoz") novemberre adnak időpontot a (vár)megyeszékhelyen lévő kórházba. Mire az én generációm eljut oda, hogy ilyen helyekre kell rendszeresen járnia, addigra szerintem ez lesz az általános helyzet. Vagy rosszabb. Egy életen át fizetett járulékok, hozzájárulások, adók jutalma. 

A héten kértem időpontot szemészetre. 2024. márciusára kaptam.
Október a látás hónapja, akkor a szemüvegekkel foglalkozó cégek nagy része ingyen, profin ellenőrzi a szemeteket, látásotokat. Csak szólok. Pedig nem is nekik fizetjük a TB-t, amit most már ki tudja, minek nevez az állam, hogy nehogy véletlenül az egészségügyre kelljen költenie.

Élek, "virulok", de agyilag nagyon le vagyok terhelve - ezért nem jelentkeztem itt. A munkahely... Áh, hagyjuk!
Idén is megpróbálom a kertben termő sok fokhagymát "megszelídíteni". Ma szétszedtem egy szorosan egymás mellett kinövő hagymákból álló csomót (gondolom, egy fej volt eredetileg, amely magától, vadon nőtt) és elültettem őket szálanként egy sorba. Már csak meg kell jegyeznem, hogy hol vannak. A megjegyzéssel minden évben próbálkozom, de mire kiszedhetném a hagymákat, addigra eltűnnek, belevegyülnek a többi (gyom)növénybe.
Találjátok meg az apró szépségeket az életben, és ne stresszeljetek semmin!

Azóta kedvenc, hogy először hallottam. Avagy: egy félelmetesen remek dobos ücsörögni is tud, amikor a riff a lényeg, nem az Ő játéka.

/The Smashing Pumpkins: 1979,  Live on the Howard Stern Show, 2023. 03.29./

/Forrás: New Yorker hírlevél/

Kollégám repült Németországba. Visszafelé a bicskát felengedték a repülőre (!), de a tolómérő miatt rendesen körülállták és elvették tőle. Odafelé az is felmehetett simán.

Tényleg kegyelti okok, a hátrahagyott család, stb., de az eltelt pár hónap alatt sem tudtam eljutni addig, hogy ne írjam le a véleményemet az esetről. Adva van egy fickó ("őrjöngő férfi", "tomboló férfi"), akit három rendőr próbál megbilincselni egy lépcsőházban éjszaka. Az intézkedésnek az lett a vége, hogy mindhárom rendőr megsebesült, az egyik meg is halt, a másik kettő kórházba került, de utóbbi kettő előtte még a tagot a villamossínen, ordibálva kergette, majd csak azt követően fogta el, hogy lábon lőtte.
Hogy a három rendőr szakmailag nem volt a csúcson az estenél, az eléggé egyértelmű és rendkívül finom megfogalmazás. Lehet emberileg sajnálni a halottat és családját, értem, hogy valószínűleg már nem oszt, nem szoroz, de egy ilyen akció után törzszászlósból főhadnaggyá előléptetni valakit...? 
A tanulság? Legyetek jóban a szomszédaitokkal, mert ez az állomány véd meg Titeket is, ha baj van! És Ti nem lesztek hősi halottá nyilvánítva, bármi is történik Veletek.

A cégnél a számtech csapat (IT) tagjainak az aláírásuk utáni mottója:

We make IT possible

Franciaországban nem kis balhé van abból, hogy a nyugdíjkorhatárt 62-ről 64 évre tervezi Macron megemelni. Nálunk jó ideje 65 év a határ, és hang nélkül fogjuk benyelni azt is, amikor szépen, lassan megemelik a "végtelenbe".

... jól látszik, hol fagy és hol olvad.

/A képet az időkép.hu-n találtam a múlt héten./

     Mint írtam, ebben a rövid (120 oldal, pár óra alatt elolvasható) regényben nem szerepel - még az említés szintjén sem - postás. A cím így megfejtést kíván. Olvastam róla, hogy miért ez a címe - én nem jöttem volna rá, és kitalálni sem tudtam rá jó/jobb magyarázatot, de nem lövöm le a poént, mert igazán nincs is.
     Az egyes szám első személyben elmesélt történet egy csavargó, vándor néhány hetét, hónapját, egy asszonnyal való találkozását és közös történetüket meséli el sok párbeszéddel, minimális leírással vagy bölcselkedéssel. És ez az ereje - egyszerű, földhöz ragadt, de olykor elemelkedő; profán, de a mozgatórugója magasztos; tiszta, de végtelenül gyarló, és egyben mocskos is. A karakterek egyszerűek, hétköznapiak, az érzéseik, tetteik mozgatórugói szintén. A történetvezetés egyenes. Nagy csavar, ármány, csak az utolsó negyedben található benne, több is - azok közül az első ki is rántja a talajt a főszereplők alól. Amikortól a kétely, a csalódás befurakszik a páros gondolataiba, lelkébe, már az a kérdés, hogy van-e olyan erős az egymás iránt érzett érzelmük, hogy mindent legyőzzön. A válasz sejthető, mégis szurkol az olvasó egy esetleges boldog, de legalább semleges és hihető befejezésnek. Ezt meg is kapja, de nem sziruposan, hanem úgy, ahogyan nem számít rá.
     Realisztikus, helyenként durva, de ezzel együtt sodró, mégis elgondolkodtató olvasmány. Tetszett. 

Az is jó a hardcore-ban, hogy arra épül, hogy semmi megjátszás nincs benne. Így a videoklipjeik sem hemzsegnek a sablonoktól. Először csak a két reflektoron mosolyogtam. Az 1:24-nél betáncoló tagon már felnevettem. Jól felépített, egyszerű klip. Szeretem az ilyet (is).

/Sick Of It All: Road Less Travelled/

"... maga mögött tudta tudni..."

Nem elég, hogy okosakat mondanak, de ez a doktor (!) ex-focista úr még magyarul is rendkívül választékos!

"Nincs mirajtunk áldás, Frank. Azon az éjjel Isten homlokon csókolt minket. Megadott nekünk mindent, amit ember Istentől kívánhat. De nekünk sok volt, amit adott. Összeroskadtunk annyi szeretet súlya alatt."
                                                  /James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget/

Bozsik Péter "tudat alatti minden áron győzni akarás"-ról beszélt a Kövesd meccse alatt/után. Érdekes.

Élek, (az túlzás, hogy) virulok - nincs semmi különösebb gond. A munka (utáni önmagam leterhelése) és a laptop haza nem hordása miatt van/volt ez a nagy csend, de a lustaságot is meg kell említenem. :( Kis (?) türelem, és jövök!

Már írtam, de kevés ennél jobb szerelmes dalt hallottam eddig. Avagy: váltott pengetés? Az meg mi? : )

Beágyazni nem hagyja, de a linknek működnie kellene: https://www.youtube.com/watch?v=wVMdc-Wgv0c

A régi The Cure albumok csak másolt kazettákon voltak, vannak meg nekem. Egy idő után nem is hallgattam őket, mert a kalóz koncertfelvételeikre cuppantam rá, de nagyon.  Apránként beszerzem a stúdió albumaikat lemezen, CD-n. A Pornography-t hallgattam legutóbb, sok sok év után, új hangmotyón, gyári, új lemezen. Szól, de nagyon.. Ez az album éppen a határon van - nagyon borult, mégis tetszik. Ez a dal is... Egyszerre végtelenül egyszerű és nagyon is komplex. A dobtémára például nem is tudok mit mondani... Van hangulata. A The Cure-ban talán ez a legjobb. A hangulatok, érzések, melyeket kifejeznek. És a szövegeik.
Azon kevés album egyike egyébként, amelyik újra kiadva legalább annyira jól (és hitelesen, az eredetihez hűen) szól, mint annak idején. A The Cure-nál nem ritka az ilyesmi. 

"I will never be clean again"

/The Cure: The Figurehead/

Tegnap gyalog mentem dolgozni. 16 perc. Jól esett a reggeli hidegben felébredni, mire beértem.

... minimálra vett billentyűkkel, egy másik zenekarral. Az első turnén (Devotional), amelyen láttam a Depeche Mode-ot a két néger (lehet még ilyet írni?) vokalista csaj (és ilyet?) (Hildia Campbell és Samantha Smith) nagyon sokat hozzátett a zenéhez. Itt nagy eséllyel nem ők szerepelnek, de ők is szuperül kiegészítik Dave hangját.

Dave Gahan & Soulsavers - Walking In My Shoes - live in Los Angeles 2015./

Depeche Mode dobszerkóval, megdörrentett dupla lábdobbal. Abban hasonlít ez a dal a tegnapihoz, hogy az első hallgatástól hatalmas kedvencem a mai napig. Gondolom, az egyik turné előtti próbákon vették fel ezt a videót. Tetszik, hogy minden körítés nélkül, egy klubban is megállnák a helyüket. Egy gitár "szóló" pedig nem attól jó, hogy komplikált. :) A sálat ne is figyeljétek! :))

Az egyik legfurább Megadeth "dal" a sok kedvencem közül. Az is tetszik, hogy a csajszi nem hivalkodni vagy mellet mutogatni akar a videóval. Edzőm: (szak)vélemény?

Egy dobos haverom mondta, hogy Portnoy témáit nem lejátszani nehéz (elsősorban), hanem kitalálni. Mustaine témáival is ez lehet a helyzet.(?)

/Megadeth: Into The Lungs Of Hell, cover by Alexandra Lioness/

Olvasok egy Depeche Mode könyvet (is). Mivel a zenéik nagy százalékát ismerem, max. 1-2 videoklipjük tud meglepni. Például ez is. Ez már egy második lemezes dal - jól mutatja, mennyire fiatalon kezdték. És a mai napig zenélnek. Igaz, már csak ketten vannak.

/Depeche Mode: See You, official video/

Írnék én szép dolgokról, de a tegnapi fogászatom - gyulladt fog tisztítása gyökércsatornán keresztül - annyira brutális volt, hogy ahhoz hasonló fájdalmat gyanús, hogy nem éltem még át. Az injekció mintha ott sem lett volna. Élek, használt - ez a lényeg.