'Dark Night Of My Soul'

Vodafone online ügyintézés. Noooooóóóórmális???

Miért van olyan, hogy női darts(verseny)? Ugyanaz a tábla és a távolságok. Erő, állóképesség nem kell hozzá sok - annyi legalábbis nem, amennyit egy hölgy ne tudna megszerezni a gyakorlások során. A nyíl mérete, súlya tág határok között variálható, az elleféllel semmilyen, még áttételes (sporteszközön keresztüli) kontaktusban nincs a játékos, számolni ugyanúgy kell. Nem értem tehát, hogy - néhány verseny kivételével - miért külön rendezik a női tornákat. A lövészet ugyanez a kategória. Teke, bowling?

     Vettem öt Depeche Mode CD-t („Isten áldja az Internetet!”), és arra kellett rájönnöm, hogy az Iron Maiden mellett ők a másik zenekar, amelynek most már az összes albuma megvan eredetiben valamilyen formában. Mivel néhányról már írtam, idővel talán lesz egy újabb félbehagyott rovatom mindegyik sorra kerül. A 11-es a címben azt jelenti, hogy a 11. album a téma, nem azt, hogy ez a 11. írás a tárgykörben.

     „Fájdalom és szenvedés különböző tempókban” – mondja a hátsó borító. Ehhez képest a zenekar 2000-es évekbeli munkásságában ez egy gyorsabb anyag. Több szerzemény húzós, lüktető, akár táncolható is – az egyébként jól sikerült Lilian ezek mellett kifejezetten zakatoló, retro Mode. A dalok felépítése, „hangszerelése” Depeche Mode mércével mérve relatíve egyszerű. Nyilván rengeteg munka volt vele, de a szó jó értelmében vett rutinból hozott, lazán összerittyentett lemez benyomását kelti. Nem túlzottan kísérletező, viszont van hangulata, helyenként igazi mélysége is. Verzék, refrének kiszámítható helyen és számban, megjegyezhető dallamok. Nincs túlelektronikázva, bár a zenekarra jellemző zajok és zörejek is jelen vannak, de általában van egy zenei alap, ami végigvonul a dalon, az van felturbózva ezzel, azzal. Kvázi van egy ritmushangszer (ami fizikailag nincs, de funkcióban igen). Több dalban a gitár is jelen van, tökéletesen a hangképbe illesztve. Annyira, hogy a Suffer Well egyenesen egy gitár riffre épül.
      Kedvenceim a klipes Precious, a The Sinner In Me, az I Want It All és a totálisan 10 pontos Nothing’s Impossible; gyengébbnek a Gore által énekelt két dalt (Macro, Damage People) és a záró The Darkest Star-t érzem.
      Így, kevesebb mint két hónappal a halála után furcsa látni, hogy a zenekari fotók közül kettőn is a másik két tagtól külön, a füzetben másik lapon szerepel Fletch.
     A hangzásától nem haltam be annyira, amennyire egy Depeche Mode album esetén szoktam, de azért még bőven jó.
Nem kiemelkedő alkotás, a középmezőnyben van az életműben.

7,7/10 pont (kerekítve 7)

Egyik volt kollégám mondása volt, hogy "ne legyé má' csehszlovák!".

(Hogy 10-es skálán mennyire idegesít az akaratom ellenére történő elforgatás? 8-as.)

Mondanám, hogy direkt ilyenre fotóztam, de sajnos a valóság az, hogy ez a kép nem sikerült. (Hogy a "szokásos" elforgatásról ne is beszéljek!) A Magyar Közút Zrt. telephelyén található a szobor. A hókortóval szemben.

"Peter" hómaró 1936.

... közlekedik villamos kis városomban.

A kép forrása: wikimedia

Fotó: Anna Schwelung / Indafotó

A már nem annyira vagány és már egyáltalán nem zsernyák tag, aki megdöntötte a nyilvános nyakon térdeplés rekordját megkapta a második jogerős ítéletét.
Furcsa az USA igazságszolgáltatása, mert most 21 évet kapott az ehunyt jogainak megsértéséért - kb. annyit, mint a gyilkosságért korábban. A két büntetést pedig leülheti egyszerre. A lényeg, hogy kb. 15 évig sitten lesz. Keveslem. Az pedig pláne gáz, hogy már eddig is kivételeztek vele és védik.

Robert Smith beszállt egy bandába előadni egyik dalát:

/Chvrches and Robert Smith: Just Like Heaven, Live 2022./

Rémlett, hogyan képzik az izlandi neveket, de élő közvetítésben hallgatni, ahogyan a női válogatott focicsapat tagjai egymáshoz passzolnak...! Mókás volt.

Találtam egy (cseh) online rádiót, amelyen kizárólag Depeche Mode dalokat lehet hallani.

A "P-re (pince) hangolt gitárok" nagy kedvenc "szak"kifejezésem. Most olvastam egy hasonlóan jót egy (na-ná, hogy Korn) lemezkritikában: "a földmagig lehangolt gitárok". :) Tetszenek a mókásan gondolkodó, ötletes emberek agyszüleményei.

Az elforgatásért a szokásos elnézést kérem. Nem én csináltam.

Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP - 24.hu

.. a Művek, nem az, ami utána lett.
Utolsó koncert, utolsó dal. Hatalmas - lett volna így abbahagyni, és más néven folytatni Pataki/Pataky arcozását.

A két évvel ezelőttre tervezett, a járvány miatt elmaradt Deep Purple helyett idén az Edda volt a mezőkövesdi éves nagy koncert fellépője pénteken. Nem mentem.

/Edda Művek: A játék véget ért - búcsúkoncert./

Forrás: The New Yorker

     Petrucci, Rudess, Portnoy - a Dream Theater nekem tetsző időszakát kitevő felállás többsége (plusz Tony Levin) ráadásul ének nélkül! Ez az album a progrock kedvelőin kívül a hozzám hasonló "nem bírod az újkori Dream Theater-t hallgatni, mert kiveszett belőle mindaz, amit szerettél bennük, vagy csak az agyad gátolja az új dobos befogadását és ezért érzed úgy, hogy egy elgépesedett lemezgyár lett a zenekar?" alakoknak készült nyújt örömöt. Nem kicsit. Itt ugyanis nem termék, hanem zene a végeredmény. Ugyanúgy (?) agyas, mint a Dream, ugyanúgy tele van halmozva témákkal - na, nem mindenhol -, itt is vannak kellemes visszautalások, viszont benne van az is, amiről az egész zenélés szól. Az érzések, hangulatok átadása, a fülön keresztül a szívhez, lélekhez szólás - és hasonló megfogalmazhatatlan apróságok.
    Nagy, de átlátható hangtenger - csak a bónusz lemez a maga improvizációkra épülő öt dalával 55 perces (érdekes módon ez szellősebb, lazább mint az egy órás alap mű) -, amely nem lesz heti vendég a lejátszómban, de olykor előveszem majd és szörfözöm a hullámain vagy éppen elmerülök kissé benne. A harmadik folyadékfeszítési kísérlet nálam bejött.

Ha valaki nem ismeri az említettek által képviselt zenei szintet/tudást, annak ajánlom az album dalai közül a Kék rapszódia című Gershwin kompozíciót. Eljátsszák. Négyen - a dobost is beleszámolva.

Liquid Tension Experiment: 3 (2021.)

8/10 pont

"Hungary has a population comparable to Michigan’s and a G.D.P. close to that of Arkansas,..."
                                                                                                                                   /The New Yorker/

"Magyarországnak Michigan-nel összevethető lakosa és Arkansaséhoz közeli GDP-je van..."

    A marsi nagyot durrant, mint első könyv - ez a harmadik regény az életműben. Közös pont az űr, valamint az, hogy a főszereplő a történet jelentős részében magára van utalva. Plusz még a gyakorlatilag kilátástalan helyzete.
     Az első kb. harmada teljesen lekötött. Ekkor derül ki apránként, hogy egyáltalán ki a főhős, hol van, miért van ott és mi a feladata. Maga a sztori ezt követően is érdekes, jönnek a megoldandó feladatok, a nem várt fordulatok, de onnan kezdve, hogy (na, hogy' ne lőjem le a poént?) segítséget is kap asztronautánk, már valahogy alábbhagyott a lelkesedésem.
    Ez azonban senki kedvét ne vegye el az elolvasásától, mert ez egy remek regény! A marsihoz hasonlóan rengeteg tudományos tényt (na, igen, fizika nélkül az űrben fura is lenne, igaz, közgazdászok, jogászok!?), adatot oszt meg az olvasóval, gyakorlatilag észrevétlenül, közérthetően, felvet nagyon jó morális dilemmákat, és a humort sem nélkülözi. A marsi naplót írt, így könnyebb volt filmre adaptálni, de ahogyan az amerikai filmipart ismerem, ennél a sztorinál is megoldják a filmesítést.

   Újabb Star Wars (mini) sorozat. A Mandaloriant és a Boba Fettet alig (sem) említettem itt, de az tuti, hogy nem elemeztem őket különösebben. Ezt a hat részes sztorit sem fogom. 
   A Sithek bosszúja és a Csillagok háborúja (Egy új remény) között járunk időben. Obi-Wan Kenobi kétkezi munkából él a Tatuinon, míg meg nem zavarják nyugalmát. A teljes történetet el lehetne mesélni 2-3 mondatban, ugyanúgy, ahogyan a fent említett két hasonló sorozatét. Itt viszont Ewan McGregor és egykori tanítványa személyében rendesen odacsapnak a készítők a nosztalgia faktornak. Olyan, mint ha valóban a film folytatását néznénk. Ez a történet sem pörög - a sorozatok már csak ilyenek? -, de az ismert szereplők, helyszínek, járművek (lézerkardok) meghatározzák az egész hangulatát, észrevétlenül elfogadtatják a nézővel a történetet. Még akkor is, ha a sztori helyenként bizony eléggé érdekes, a logikának olykor nem gyengén ellentmondó.
   Engem legalábbis beszippantott, kellemes időtöltés volt. Sokkal többet nem is vártam tőle.

Tegnap vettem egy lemezjátszót (ja, ismét), így előkerült kedvenc Alphaville dalom a motyót tesztelendő. Az eredeti öt évvel az első Bonanza album előtt született, de eléggé arcpirító magyarként hallgatni. Ez egy olyan verzió, ahol teljesen átdolgozták az eredeti dalt, csak nyomokban hasonlít rá. Még a hangulata is más(abb). Nekem így is tetszik.

, 

/Alphaville: A Victory Of Love, live, 2009./

Sok éve nézek profi dartsot. Két kedvenc játékosom van. Az egyiküknek, az ausztrál Simon Whitlocknak (a képen balra) a múlt héten kijött a lépés és társával Damon Heta-val megnyerte a páros VB-t. Több esélyesebb játékost/csapatot vertek meggyőző fölénnyel.