'Dark Night Of My Soul'

      Korai és rajongói. Ez a két hibája van a könyvnek.
2013-as, azaz egy akkor 25 éves emberről szól. Esetünkben még az is "ront" rajta, hogy mindössze két lemez után íródott, a "25" megjelenését megelőzően véget ér.
      Egyébként korrekt mű, sok érdekes dolgot megtudunk Adele pályájának kezdetéről, hátteréről, a hangjával kapcsolatos betegségekről/erőltetésről... Rajongói, a szónak abban az értelmében (is), hogy a szerző odavan az alanyért, művészetéért. Ez nem baj, de egy könyv esetén pici távolságtartás, objektivitásra törekvés soha nem hátrány. Persze, Adele - lemezei, hangja - hatalmas.

2007-es könyv. Önéletrajz. Befaltam.
Hogy hogyan emlékezhet bármire is 10-20-30-40 éve távlatából, az egy jó kérdés. Állítása szerint jegyzetelt.
A legjobban talán az tetszett benne, hogy sokszor leír olyasmit, hogy "but of course that’s no more than my opinion", azaz tisztában van vele, hogy ő nem a nagy igazságot mondja meg, hanem csak azt, amilyennek és ahogyan ő (akkor) látta a dolgokat.
Az örökös mizériája az énekesekkel, azok megtalálásának már-már reménytelensége, majd az, hogy a tökéletes énekesekkel csak a baja volt - ezek már-már vicces dolgok. Átélni nyilván nem az.
Viszont, még Axl-ről - akivel finoman szólva nem felhőtlen a viszonya - is ír olyat, hogy "nem vagyok abban a helyzetben, hogy részleteket áruljak el, de abból, amit Axl mesélt nekem, nagyon durva gyermekkora volt". Szóval, nem tereget, nem mocskolódik, csak elmeséli az életét.
Sok érdekességet megtud az olvasó a Guns N' Roses-ról, a stúdiózásról, gitárokról, más hírességekről, és persze a drogokról és az alkoholról is. Pl. ami még Duff könyvéből sem derült ki, hogy a felesége (Duff-é) magyar (származású?).
A Guns N' Roses teszi ki a könyv jelentős részét, de bőven szán helyet a csapat előtti és utáni időknek is. Jól látszik, hogy hogyan lettek egy rakás összetartó tiniből egymással szóba sem álló milliomosokká; és hogy hogyan ölte meg a kommunikáció hiánya azt a sokra hivatott bandát. Persze, lehet, hogy csak ennyi volt bennük, és így lettek legendásak, de azért kár, hogy soha nem tudjuk meg, mire lettek volna még képesek együtt. Slash egy zseniális, egyéni játékkal bíró gitáros, szerencsére a Guns után is zenél a mai napig. Az élete is különös. Nem szép vagy követendő - egyes részei nagyon nem -, de az övé. ezt választotta, így érzi jól magát.
Angolul olvastam, nem tudom, magyarul megjelent-e. Csak ajánlani tudom. Nekem az ilyen könyvek tetszenek nagyon.

"The truth is, I haven’t spoken a word to Axl personally since I left the band in 1996."
Az igazság az, hogy mióta 1996-ban kiléptem a bandából, egy szót sem beszéltem Axl-lel személyesen.

"As we all came to find out, back then and again and again, the worst thing that ever befell this band was having nothing to do and some money to spend."
Amint arra mindannyian rájöttünk akkoriban, és azóta újra és újra, a legrosszabb dolog, ami ezzel a bandával történhetett az volt, ha nem volt mit csinálnunk és volt (költő)pénzünk.

"John came down to see us rehearse and he thought that we were the best thing since sliced bread…"
John lejött, hogy megnézze, amint próbálunk, és azt gondolta, mi vagyunk a legjobb dolog a szeletelt kenyér kitalálása óta.

"We’d played 192 shows in two and a half years, spanning twenty-seven countries. Over seven million people had seen us perform."
192 koncertünk volt két és fél év alatt 27 országban. Több mint 7 millió ember látott minket színpadon.