Több olyan lemez is jelent meg a közelmúltban, melyeket vártam, érdekeltek és alapból "illik" írni az előadójukról. Aztán, ahogyan hallgattam őket, kettőről is csak olyasmit írtam emlékül a jegyzeteimbe, hogy "bárgyú" vagy "semmi".
Aztán adtam nekik még egy esélyt.
Ezt az alkotást azonban ez sem mentette meg nálam. Alapból nincs bajom a nyálas, szerelemmel vastagon átszőtt dalokkal, ennek az érzésnek a zenei kifejezésével, mert mi lenne a művészet, ha ez sem; azt is írnám, hogy (inkább előbb, mint utóbb) valószínűleg én is megbolondulnék zeneileg (is :), ha Gwyneth Paltrow lenne a feleségem, gyerekeim anyukája, de most olvasom, hogy éppen a lemez megjelenése táján hagyta el a frontembert a színésznő.
Hősünk hangjáról csak annyit, hogy nekem eddig nem volt bajom vele, de amit itt az Oceans dalban leművel, az bőven ad muníciót bírálóinak.
A klipes A Sky Full Of Stars az egyetlen mozgalmasabb tétel, az viszont mintha túlzottan is a rádiók és zenetévék elvárásaihoz lenne igazítva, a többiben igazi dob is csak elvétve van, nem beszélve a dinamikáról, tempóról.
Éteri, ölelgetős, bealvós, szenvelgő, unalmas, vontatott - keresem a jelzőket a zenére. Biztosan rá lehet hangolódni, de nekem nem sikerült. Jobb is ezt nem részletezni.
A szövegek? Brrrrr. A Beatles ezekhez képest szellemi szipoka és ötlet hegyek!
Zeneileg egyedül a True Love (mondtam! tényleg ilyenek a szövegek!) hamis (!) szólója tetszik. Az egy jó kis ötlet, ami néhány másodpercre kimozdít szirupföldről.
És a borító is jó. Az éjszakai tenger a csillagokkal és a szárnyak. Aztán, ennyi.
Kíváncsi lennék a Ti véleményetekre róla, mert nem egy szokványos lemez, az is tény.
Mialatt ezeket a sorokat írtam, meghallgattam harmadszor is. Vannak részei, melyek kezdenek tetszeni. Pedig szerelmes sem vagyok.
Gyorsan idezúzom a pontomat, mielőtt megenyhülök és elfelejtem, hogy a ha még egyszer meg kell hallgatnom a Magic-et,... áh, rossz gondolni is rá! :)
Coldplay: Ghost Stories
5/10 pont
