'Dark Night Of My Soul'

A képi világ (a homályos, szemcsés borítóval együtt is) a szokásosnak mondható:

     Rendhagyóan és azonnal megragadóan indul, a karrier legsikeresebb számának, a Tom's Diner-nek "egyszálénekes" változatával. Csak Suzanne hangja, és semmi más. Ezt fokozza a második (legismertebb dal, a) Luka, ami szintén nagy sláger lett. Itt már hallani a "zenekaribbságot", ami a fő különbséget jelenti az első lemezhez képest. Ugyanazok a zenészek szerepelnek az album dalaiban, sőt a két előremutató, a következő album hangulatát előrevetítő dal zenéjét (a címadó Solitude Standing, és a zenéjében és szövegében is kissé elvontabb, borultabb Wooden Horse/Caspar Hauser's Song) együtt írta a négyes az énekesnővel.
Közülük említés érdemel a basszusgitáros Michael Visceglia, aki sok-sok évvel később is részese volt a turnéknak.
      Alapjaiban nem változott a zene. Kissé populárisabb, "hagyományosabb" lett, de nem vesztette el a meghittséget, őszinteséget, a komolyságot, a személyes bájt. Röviden: maradt 100%-ban Suzanne Vega.
Érdekesség, hogy noha a lemez 1987-es - április elsején volt 30 éves! -, több dala lényegesen korábban született. Tom's...1982., Luka '84., Calypso és Gypsy 1978. (!! 19 éves korában !!).
A Gypsy szimplán a nekem leginkább tetsző Suzanne Vega dal. Bármikor, bármilyen formában meg tudom hallgatni és a refrének végi "oh"-zásokba mindannyiszor belezúgok.
Ötletes, hogy a Tom's Diner ének nélküli változatával zárul, keretbe téve a lemezt és teljessé a dalt.
     Nagyon megörültem, amikor egy volt osztálytárs nekem adandó lemezei (LP) között megláttam. Egy régi kedves ismerőst kaptam meg eredeti (számomra új) formában.
Picit más, mint az első lemez, de már négy kiemelkedő dalt tartalmaz és továbbra is a HANG és a szerző egyénisége dominál, úgyhogy még mindig

10 pont.                            A színes dalcímekre kattintva látható/hallható az adott mű.

Valahogy úgy kell karriert csinálni, ahogyan ez a hölgy tette. Művész családban nőtt fel, gyermekkorától támogatták, hagyták, hogy verseket, írásokat, dalokat szerezzen. Aztán (egy angol nyelvből (irodalomból?) szerzett diploma előtt/alatt/után) fogta a gitárját és járta a városa (New York) kocsmáit, játszott, ahol lehetett. Először csak néhány embernek, de aki érdeklődött, azok címét elkérte és lapot küldött nekik a következő fellépéseiről. A közönség nőtt, annyira, hogy egy kiadó is felfigyelt rá. "A többi történelem." Az első album eladása közel jár a két millióhoz. Ezé:

Suzanne Vega: Suzanne Vega (1985.)

A dátum azért érdekes, mert hősnőnk 25 éves ezen első lemeze készítésekor, megjelenésekor. Az itt hallható 10 dal markáns bemutatkozás. Azonnal és tökéletesen megmutatja az előadó és szerző (nem írom majd le az összes lemezénél, de valamennyi dalát (zene és szöveg) Ő szerezte, ritkán társszerzővel ((de SOHA nem Koncz Zsuzsával :))) stílusát, melyből - lévén a "saját bőre" - azóta sem bújt ki. Zenei kalandozások sem igazán jellemzik - de azért látjuk majd, hogy főleg a hangszereléssel variált, hol finoman, hol nyilvánvalóan - az évek során. Nincs zsákbamacska, az első másodpercek alapján bárki eldöntheti, hogy érez-e valamit a zenében, vagy sem, és ez jó eséllyel az egész S.V. életműhöz való hozzáállást is meghatározza.
A nyitó Cracking és a B oldalt indító Undertow talán a két legjellemzőbb, nekem leginkább tetsző dal, de a populárisabb Marlene On The Wall és a Small Blue Thing is talán a mai napig részei a koncertjeinek. Előbbiben előkerül az elektromos gitár a poposabb hangképben és nem csak a védjegy visszafogott, hanem a nyersebb ének is megmutatkozik. Utóbbi (ének) csak most tűnt fel, "ezredik" hallgatásra. Tetszik.
Kiemelendő még a szintén az életmű ékkövévé vált The Queen And The Soldier, nem csak a szöveg története, de a hangulata, dallamai miatt is.
Érdekes, hogy sokan (én is) egy "egyszálgitáros énekesnőnek" tartjuk Vegat, de gyakorlatilag nincs olyan dala, amely (az általában domináló gitárján kívül) ne tartalmazna más hangszert is. A The Queen...-ben is akad helyenként zongora, orgona és 12 húros gitár is.
Az Undertow szó egyébként tökéletesen leírja Vega teljes életművét. Nem tudom, van-e rá magyar szó - a (tenger) vízfelszín alatti áramlatot jelöli, amely ellentétes irányú a felszínivel.
Valamennyi dalnál külön felsorolja, hogy ki és milyen hangszeren játszik a felvételen. Ha jól rémlik, a teljes életműre igaz ez. Szimpatikus.
Az is, hogy szinte valamennyi albumának belső borítóin is vannak képek róla, jól dokumentálva az akkori stílusát és az idő előre haladtát.
Az talán a legjobb és legfurább Suzanne Vega zenéjében számomra, hogy noha gitár alapú, ez a hangszer dominál benne, de teljesen egyedi megközelítésben használja azt. Nem is tudom máshoz viszonyítani, hasonlítani, és noha hallottam már sok véleményt a játékáról, én csak annyit tudok róla mondani, hogy Suzanne Vegás. És kész. Még csak meg sem próbáltam soha egyetlen dalát sem eljátszani, annyira egyéni, amit csinál.
Meghallgattam LP-n és CD-n is az albumot. Nekem a hanglemez hangzása jobban tetszett. Ez jelentheti azt, hogy AZ az igazi formátum, hogy ideje lenne lecserélni a CD lejátszómat vagy, hogy nincs hallásom.
Mivel a 35 és fél perc egyéni, karakteres, könnyen emészthető, de helyenként kellően elvont zenét rejt egy azonnal felismerhető hangú és stílusú előadótól és a záró Neighborhood Girls-t leszámítva nincs halványabb pontja, nem vitás hogy nálam ez

10 pont.

A nyitó remekmű: https://www.youtube.com/watch?v=32GGaizRqu0

És amiből kialakult: https://www.youtube.com/watch?v=W0Trp3U5IJI

Undertow: https://www.youtube.com/watch?v=_VdptStNu-k