'Dark Night Of My Soul'

„Hölgyeim és Uraim, a disco örömmel mutatja be a Nine Inch Nailst.”
”A ló a szemnek a fehérje, de belül sötét.” 

Ez minden idők egyik legelborultabb Twin Peaks epizódja. Nagy szó, tudom- főleg törpe és vörös szobák nélkül-, de tartom. Megtudjuk belőle, hogy a gonosz Coopert sem egyszerű megölni. még pisztollyal sem, illetve, hogy történetünk Földön játszódó része 1945-ben kezdődhetett, majd 1956-ban be is indult. Ritka zakkant rész, amely nagy részében a másik dimenzióban és a múltban játszódik, és melyben a hallgathatatlanul elvont Nine Inch Nails dal (élőben a The Bang Bang bárból) a kellemesebb percek közé tartozik. Kíváncsi vagyok, a jövőben a jelenben, vagy a múltban (is) halad majd a történet.

„Szerintünk valami nem stimmel. Még nem tudjuk, hogy micsoda.”
”Szerinted ez mit jelent?”

Felüdülés, hogy eseménytelenségre nem panaszkodhatom az epizód megtekintését követően – kifejezetten beindultak a történések. Jerry áll az erdőben betépve, Truman sheriff eddig nem látott feljegyzésekhez jut Laura Palmertől, ennek hatására felhívja a dokit, aki annak idején megvizsgálta, utoljára látta Twin Peaksben Coopert, feltűnik Knox hadnagy, aki tudja, kié az első részben megtalált holttest, Diane-ról megtudjuk, hogy Cooper volt a főnöke, és miután beszél vele a börtönben, rájön arra, amit már nekünk is világos, hogy a tag nem Cooper, ráadásul van terve a börtön elhagyására, de ezt természetesen az FBI-jal nem közli, az igazi (?) Coopert még katatón állapotban sem egyszerű megölni, még pisztollyal sem, pláne, hogy a kar (aki fa) is neki ad tanácsokat, a hotelban furcsa hangot hallani, a (The Bang Bang) bárban ezúttal takarítás és lányok kiközvetítése zajlik, fellépő nincs, így a kávéházban zárunk. Csak a szokásos tehát, de az untatásnak vége lett. Remélem, így is marad a történetvezetés.

„Láttad az Anna és a királyt?”
„Sötét, sötét korszak ez, és maguk csak rontanak a helyzeten.”

     Cooper továbbra sem tud beilleszkedni ebbe a világba Dougie bőrében, agyilag takarékon. A félkarú ember próbálja felébreszteni – természetesen a vörös „függönyökkel” határolt szobák egyikéből -, egyelőre sikertelenül.
     Albert találkozik Diane-nel, aki nekem nem rémlik, ki lehet, említés esik egy Linda nevű szereplőről (emlékeztek az óriás üzenetére az első részből?), a drog ebben az évadban is jön a határ túloldaláról, a feldobott érme nem mindig azonnal esik le, a testből kiszálló lélek sárga, egy törpe brutálkodni kezd, de durván, Sólyom pedig – az ősei segítségével, ahogyan a tuskó üzente – rátalál valamire.
     Nem sokat halad a történet, és próbára teszi a néző türelmét. Meglátjuk, mi sül ki belőle. 
A (The Bang Bang) bárban Sharon Van Etten és zenekara játssza a tegnap itt is megmutatott dalt.

"Ügynök."
"A malomban három tarka macska."

     Ez a rész nem rémlik, tehát az ezt megelőzőt követően hagytam abba, amikor először nekifutottam a sorozatnak. Ez legalább annyira unalmas, mint az. A kb. Mr. Bean alatti szellemi szinten lévő, de cseppet sem szórakoztató Cooper – ki hinné!? – a munkahelyén sem tud beilleszkedni. Csak annyiban hasonlít önmagára, hogy szereti a kávét.
     Gonosz alteregója csinál egy kis galibát a börtönben, plusz kapunk pár régi, klasszikus képkockát, amely alapján biztosak lehetünk abban, amit eddig is sejtethettünk, hogy ki ő valójában.
Pár másodperc erejéig belép Buenos Aires a helyszínek közé, ahol valami történik, amit nem sikerült értelmeznem.
     A félszemű nő és a kávézóban egy (két?) pincérnő gyarapítja a visszatérő régi szereplők listáját (ha jól emlékszem), és emeli a nosztalgia faktort. A sorozat nimbuszát jelzi, hogy ismert színészek sora szerepel benne, akár a legapróbb szerepekben. Most Jim Belushi és Amanda Seyfried tűnt fel még nekem is, pedig én aztán színészekben nem vagyok otthon.
     A bárban ezúttal egy dob+szaxofon+ 2 szólógitár felállású fiúbanda játszik remek (természetesem elvont) zenét. Nem kis tülekedés lehetett ezekért a helyekért, de azt sem tartom kizártnak, hogy a (zenei) rendező direkt vadászott ismeretlenebb bandákra, hogy segítse őket.
     Nem mondom, hogy nagy kedvet érzek a folytatáshoz, de mindent az olvasókért! :)

„Valami baj van.”
„Albert, nem szívesen ismerem be, de egyáltalán nem értem, mi folyik itt.”

     Egyszerűsödik a történet vezetése, ráadásul 99%-ban a Földön játszódik az epizód, mégsem fenyeget az a veszély, hogy sok mindent elmesélek a tartalomból. Az ugyanis nincs sok.
     Cooper szellemileg lelakva nem tud beilleszkedni ebbe a világba – pedig Naomi Watts játssza a feleségét -, a félkarú szerint átverték, a másik Cooperrel viszont Gordon FBI ügynök (Lynch) és csapata nem tud mit kezdeni, ugyanis ő is kifordult önmagából. Mármint a kifordultból fordult ki, de nem vissza, hanem még attól is el. (Gondolom, világos.)
Egy rövid jelenetben humoros szerepben feltűnik David Duchovny is, Truman sheriff révén pedig újabb régi ismerőst üdvözölhetünk.
Szokás szerint a Bang bang bárban zárunk, ahol semmi nem történik, viszont egy női trió játszik egy sejtelmes, de jó számot.
     Nem mondom, hogy nem teszi próbára a türelmemet ez a sorozat.

„Amikor odaérsz, már ott leszel.”
„Nem a nyúl a lényeg.”

     Majd’ 15 percnyi borulattal kezdődik, melynek során véget ér Cooper ügynök csillagok közötti zuhanása. A zuhanás végén egy tengerparti szirten a magasban lévő helyiségbe lép. Amikor kimegy a tetejére, láthatjuk, hogy az egész egy kicsi dobozszerűség a csillagok között. A helyiségben fura dolgok történnek, de a vége az, hogy Cooper ügynök beszívódik egy páncélszekrénybe, hogy aztán – immár a valóságban – egy konnektorból kigomolyogva kerüljön egy eddig még nem látott hasonmása helyére, meglehetősen katatón, szedált állapotban. A hasonmással ugyanakkor annyi történik, hogy a vörös selymes szobában a félkarúval szemben találja magát, majd aranygolyóvá és füstté válik, hogy csak a zöld gyűrűje maradjon utána.
     A gonosz Mr. C sincs jól ezekben a pillanatokban. Balesetet szenved, majd eltűnik.
A felemás szemüveges pszichológus ásókat fest arany színűre az erdőben, Twin Peaksben a sheriff hivatalában pedig hárman keresik, ami nincs meg, de mivel nem tudják, mi az, egyelőre nem találják.
Régi ismerőseink közül megjelenik a Lynch alakította FBI góré és Albert akik a new yorki kocka mellett történtekkel ismerkednek, amikor hírt kapnak Cooper megjelenéséről. A Bang bang bárban egy másik zenekar játszik egy régimódi dalt, viszont semmi más nem történik.
     Azt írtam legutóbb, hogy érteni vélek dolgokat. Mondjuk inkább úgy, hogy van, amit – azt hiszem, hogy – tudok követni .
     Elvont, de tetszik.

„Nem jártam ott, csak álmodtam.”
„A tuskód és én ezúttal is ugyanarra jutottunk: nemsokára történni fog itt valami.”

     Ez az epizód főleg a vörös függönnyel határolt szobákban játszódik, ahol Cooper ügynök találkozik a szépen megöregedett, saját bevallása szerint (is) halott, mégis élő Laura Palmerral, annak apjával, a félkezű férfivel és karral, akiből mostanra egy fa lett. Coopert leszámítva mindenki furcsán beszél és mozog – mint eddig mindig ott. Feltűnik a fehér ló, van a szokott mászkálás a függönyös helyiségek között, aminek az a vége, hogy Cooper alatt megnyílik az ikonikus mintázatú padló, ő maga pedig zuhanni kezd. Nem tudjuk hová, de útközben kis időre szétnéz egy (new yorki (?)) üvegfalú kockában. A szokásos szinten elborult a szín, mégis sok dolgot érteni vélek.
     A kar (aki fa) pl. elejt egy olyat, amiből az sejthető, hogy neki van alteregója/hasonmása/másik, gonosz énje, nem pedig Coopernek, akire a tag egy az egyben hasonlít. Ez a Mr. C. - a valóságban - nagyon el akarja kerülni, hogy másnap visszavigyék a Fekete Barlangba, pedig (ha jól értem a fát) Cooper szabadulásának éppen ez a feltétele.
     A való világban kevés eseményt látunk az 55 perc alatt. A záró jelenetben – a (Bang bang) bárban, ahol egy zenekar egy sejtelmesen elvont számot játszik -  megjelenik James, a jóképű, motoros fiatal srác a régi Twin Peaksből. Sólyom az erdőben talán egy világok közötti kapu szerűségre (annak kialakulási stádiumára?) talál. Természetesen éjszaka.
     Alakul ez.

     Nem mondom, hogy rajongó voltam, némelyik szürreális(an viselkedő) szereplő meglehetősen zavart, de a(z eredeti) Twin Peaks kifejezetten tetszett annak idején az elvontságával és a nem gyengén bekaki túlvilági szállal. Amikor kijött az új sorozat, érdeklődve vártam, bele is ugrottam az eredeti nyelven, de néhány (4?, 5?) rész után az agyam lelökte az ékszíjat, és félbe is hagytam az egészet. I. akkor és most is a 8. részről sejttette, hogy nagy durranás/bukfenc, úgyhogy az biztos, hogy addig nem jutottam.
     Most, hogy meghalt David Lynch, úgy döntöttem, végigrágom magam az új (2017-es) sorozaton, immár magyarul, és epizódonként leírom a benyomásomat. Igyekszem a lehető legkevesebbet (sem) lelőni a történetből. Meglátjuk, sikerül-e.

     Az első rész TÖKÉLETES átkötéssel, egy régi jelenettel indul az eredeti sorozatból, melyben a nem e világi dimenzióban Laura Palmer azt mondja Cooper ügynöknek, hogy 25 év múlva találkoznak. Eltelt 25 év, és itt vagyunk. Vagyis ott. Ismét. Cooper ügynök még olyan fontos infókat is kap odaátról – az óriástól -, hogy négy három nulla, és hogy „Richard és Linda, Két legyet egy csapásra.”, aztán vissza is térünk a valóságba és a jelenbe.
     A régi szereplők közül színre lép (már, akikre én emlékszem) a felemás szemüveges pszichológus doki, a Horne testvérek a hotelből, többen a rendőrőrsről, akik közül Sólyom (sheriff helyettes) üzenetet is kap a tuskótól, a szintén visszatérő tuskós hölgy közvetítésével (akit alakító színész nem sokkal a forgatás után el is hunyt, tehát könnyen lehet, hogy nem csak játssza, hogy nincs jó állapotban). New Yorkban állandóan, kamerákkal is figyelnek egy kb. 2 méter élhosszúságú, közel kocka alakú, kifelé egy szellőzőn át nyitott (?) üveg testet, amiben naná, hogy vár valaki valaminek a megjelenésére; a hotel nem sokat változott; Cooper hasonmása (?), Mr C. menő európai kocsival jár, és nagyon kemény; a dél-dakotai Buckhornban megtalálják egy áldozat fejét, alatta egy másik áldozat testével, a helyszínen egy köztiszteletben álló polgár ujjlenyomataival.
Kb. ennyi. Mindez egy órában, eléggé vontatottan, de ez a sorozat nem a pörgéséről híres.
     Kezdésnek nem rossz.

... nem azok, amiknek látszanak."

Annak idején rendesen bekaki volt nézni a Twin Peaks-t. Az is megmaradt bennem, hogy nagyon hülyén (sehogyan?) volt vége. Most mégis ismét bele-bele nézek. Inkább többet, mint kevesebbet.

Nem tudom eldönteni, hogy az egyik legjobb vagy leggyengébb sorozat, amelyet eddig láttam. Középút nincs, azt gyanítom.

Olykor irtózatosan elvont (másvilági), szinte végig szürreális, de egyben fárasztó és helyenként bárgyú is.

Eredeti - most csak ezt mondom biztosra. És hogy a zenéje gyakorlatilag verhetetlen.